Irina 42. fejezet

Egy váratlan hívás Párizsból

Egész reggel frusztrált voltam az álmom miatt. Akárhányszor Ábelre néztem teljesen elfogott a szégyenérzet. Nem tudom hogyan és miként jött elő az a pikáns jelenet az éjjel, de eléggé aggasztó. Na mindegy nem is agyalok ezen tovább. Gyorsan elhessegettem a képet a fejemből és elkezdtem szedelőzködni az előszobában. Amikor felkaptam a farmer kabátom véletlenül nekem ütközött Ábel.-Nem láttad Millát?-kérdezte tőlem. Ajaj pont így kezdődött az álmom is. -Khm. -próbáltam figyelmen kívül hagyni Őt. -És nem tudod be…-kezdett volna bele a kérdésébe, de egyből hárítani kezdtem.-Nem Ábel. Nem tudom hol van Milla és nem kötöm be a nyakkendődet.-majd fogtam magam és kislisszoltam a házból. -Irina mi a baj?!-kiabált utánam a pasi, de addigra már kint voltam az udvaron.
Miután beértem az irodába azonnal bezárkóztam és lehuppantam a díványra.Annyira kínosan éreztem magam Ábel előtt, hogy zavaromban majdnem elsüllyedtem. Borzasztó vagyok, de tényleg. Párszor elkezdett pittyegni a mobilom, így felkeltem a helyemről. Amikor megláttam,hogy a hívás Franciaországból jött.Elkezdtem gondolkozni, hogy ki a fene hívhat onnan, majd gyorsan kinyomtam. Fogtam magam és kimentem a konyhába kávét főzni. Amikor készen voltam leültem az asztalhoz és elkezdtem ízesíteni az italt. Pár pillanat múlva ismét megcsörrent a mobilom. -Haló! Akárki vagy ne szórakozz velem!- szóltam bele a telefonba. -Bonjour szívem!- köszönt bele Martin.Hirtelen belém fagyott minden szó és a szívem is megállt egy pillanatra. Hónapok óta azt hittem, hogy már sosem fogom újra hallani ezt a hangot. A düh és fájdalom egyszerre kezdett el tombolni bennem és hirtelen nem tudtam,hogy kiabáljak vele vagy örüljek, hogy életben van. Próbáltam összeszedni magam, de nehezen ment. -Neem! Ez nem lehet! Te nem hívhatsz a túlvilágról. -ezennel lenyomtam és lecsaptam a telefont. Próbáltam lenyugodni és arra gondolni, hogy mi van ha mégis túlélte? Lehet, hogy megint álmodom? Gyorsan magamba csíptem. Először nem éreztem fájdalmat, így még erősebben magamba csíptem. Vettem egy mély levegőt és tudatosítottam magamban, hogy ez a valóság. Lenéztem a mobilomra és újra elkezdett csörögni, felkaptam és megnéztem a kijelzőjét, még mindig Franciaországból hívnak. Ezúttal reszkető kézzel és hevesen dobogó szívvel vettem fel a mobilt. -Irina kérlek ne tedd le!- kérlelt Martin. -Szia Martin… Én…Annyira hülye vagyok…Kérlek ne haragudj.Csak olyan hihetetlen a számomra, hogy éppen veled beszélek.-dadogtam. -Nincsen semmi baj szívem. El kellett menekülnöm az eset után, mert Ben nagyon be volt pörögve. Ráadásul ennek fényében meglőtt engem. -számolt be a pasim. -Jézusom! Nagyon megsérültél?- kérdeztem tőle aggódva. -A reptéren ellátták a sebemet, mert odáig üldöztem a pasit. Aztán a rendőrök hiába körözték nem találták meg, úgyhogy még kint kószál az utcán az emberünk. Nekem meg el kellett menekülnöm innen, mert választanom kellett. -sóhajtotta. -Tessék? Miért?- kérdeztem és áthelyeztem a telefont a másik fülemre. -Ben megfenyegetett, ha nem tűnök el a képből, akkor veled fog végezni.Mivel látta,hogy elmenekültem a tűzből nem volt más opció a számára.- hallottam a hangján, hogy rettenetesen kimerült. -Martin…borzasztóan hiányzol nekem.- közben a szemem megtelt könnyel. -Te is Irina. Legszívesebben haza repülnék hozzád.De van egy ajánlatom. Miért nem jössz inkább te?- kérdezte vidáman. Erre most mit mondjak? Nem tudok repülni, mert gyereket várok? Ráadásul kétszer is elvetéltem, nem biztos, hogy most jó ötlet. -Hű…- ezt tudtam hirtelen kinyögni neki. -Mi az?Nem akarsz jönni? Bár megértem, hogy ezek már látni sem akarsz engem…- sóhajtotta. -Nem, Martin! Erről szó sincs! Nem veled van a baj, csak ez nem telefon téma… Én személyesen akartam elmondani neked.- pityeredtem el. -Mit?- kíváncsiskodott. Ó, istenem tényleg így tudja meg a hírt? Ez annyira személytelen…-Martin én ezt nem telefonba akartam elmondani.- már egyre jobban sírtam. -Kezdesz megijeszteni drágám, mondd mi a baj?- hallottam a hangján, hogy most már tényleg komolyan aggódik értem. -Martin… Még nem voltam orvosnál, és ráadásul tesztet se csináltam. Viszont minden jel arra utal, hogy terhes vagyok, így sajnos nem tudok menni Párizsba. -közöltem vele. -Úristen Irina! Ez csodálatos! Alig találok szavakat! -örvendezett a vonal másik végén. -Annyira sajnálom, hogy nem lehetek veled.- közben felnéztem a plafonra és próbáltam lenyugodni. -A lényeg, hogy minden rendben legyen. Ha nem is jössz, majd valahogy haza szököm innen.- dobta be az ötletét. -És ha bajba kerülünk?- kérdeztem. -Valahogy megoldjuk. Viszont mennem kell, mert egy barátom telefonján hívtalak fel. Nagyon vigyázz magadra és végtelenül boldog vagyok, hogy bővül a családunk. -jelentette ki. -Legyél Te is nagyon óvatos! Hiszen látjuk, hogy Ben mennyi őrültségre képes velünk szemben. Szeretlek!- búcsúztam tőle. -Én még jobban! Vigyázz magatokra.- célzott a kicsire. -Csók!- mondta végül és letettük a telefont. Óriási megkönnyebbüléssel dőltem hátra a székemen és alig bírom megemészteni, hogy az előbb Martinnal beszélgettem. Legszívesebben repülőre ülnék és máris utána mennék. Rettenetesen hiányzik az ölelése, a csókja és hangja. Egyszóval nem tudok nélküle élni. Viszont oltári boldog és hálás vagyok, hogy Martin túlélte a tűzesetet.
A nap hátralévő részében alig volt már melóm, így az utolsó pillanatban rendeltem magamnak egy pizzát. Amíg várakoztam a kajára, Réka jelent meg az irodám előtt. -Kopp-kopp!- köszöntött vidáman. -Szia!- üdvözöltem, majd felálltam és átöleltük egymást. -Figyelj… Valaki eljött hozzánk… Nem tudom, hogy ismered-e..- fejezte volna be, de hirtelen megjelent az irodámban Martin öccse, Eliot, aki egy igazi szívdöglesztő pasi, akárcsak a bátyja. -Úristen Eliot!- kaptam a számhoz. Annyira váratlanul ért a jelenléte, hogy hirtelen alig jutottam szóhoz. -Még nem találkoztunk, de gondolom Martin már mesélt rólam. Lehoczky Eliot vagyok.- mutatkozott be, majd rám kacsintott. -Szóval Eliot azért jött, hogy megkeresse az elveszett bátyját.- közölte velem a barátnőm, majd ismét Eliottal szemezett. A barátnőm időnként elpirult és párszor az oldalamba bökött a könyökével. Amikor a pasi nem figyelt oda, Réka azonnal a fülembe súgta:- Azt hiszem kezdek belezúgni.- kuncogta. -Na ne!- nevettem. Eliot felnézett a mobiljáról és kérdőn ránk pillantott. -Van valami gond?- kérdezte és amikor elmosolyodott azt hittem menten elájulok. Kegyetlen jóképű akárcsak a bátyja, de ezt már említettem. -Szóval térjünk a tárgyra.- próbáltam visszarázódni a normális kerékvágásba.
-Akkor tényleg elmentek a kedvemért?- majd óriási boci szemekkel néztem Rékára és Eliotra. -Hát ha Réka nem bánja.Én elmegyek vele Párizsba.- nézett rá a nőre. -De mielőtt elindulunk Budapestre, akkor útlevelet kell cserélned Martinnal.- mondta a tervet Eliotnak.-Ha engem vesz üldözőbe Ben, akkor legalább Martin egérutat nyer.- gondolkozott Eliot. -Én meg végre a pasimmal lehetek.- fejeztem be a mondatát. -Zseniális!- tapsikolt örömében Réka. -Biztosan benne vagy Réka?- kérdezte Eliot. -Naná! Én bármiben benne vagyok!- kacsintott rá. Szinte éreztem a kémiát Eliot és Réka között. Hűha! Mi lesz majd itt?