Irina 36. fejezet

Egy kis szünet

-Irina komolyan nem gondolod meg magad? Biztosan ezt akarod? -kérdezte tőlem Lívia. -Igen.- sóhajtottam. -Szívem biztosan nem így akarta. Martin megváltozott és ez tényleg csak egy botlás volt a részéről. -számolt be nekem. -Figyelj, amit velem tett…Most már értem mit érezhetett Ábel, amikor megcsaltam…-sóhajtottam. A karma visszavág. Először a gyerek elvesztése, majd jön Martin és rátesz egy lapáttal. -Tegnap is itt volt a fiam és nemsokára megérkezik. Minden nap látni akar Téged. Biztosan nem akarod látni? Adj neki egy esélyt, hogy elmagyarázhassa neked.- tanácsolta a nő. -Ezen mit kell megmagyarázni? Bocsi, nem akartalak megcsalni, csak sokat ittam… Köszi.. Nem kérek belőle. -néztem rá határozottan. -Én hiszem, hogy meg tudjátok beszélni ezt a gondot, mert a Ti szerelmetek mindennél erősebb.- biztatott Lívia. -Persze.- forgattam a szemem. A nő közelebb ült hozzám és a combomra tette a kezét. -Irina, én tényleg komolyan mondtam. Két hét múlva esküvő, addig szedjétek össze magatokat! Egy vagyonba került eddig a szervezés! -nézett rám. -Jól van Lívia..- egyeztem bele, majd átöleltük egymást. Amikor eltávolodtunk egymástól a hátam mögött megszólalt egy hang. -Sziasztok!- köszöntött minket. Miután hátrafordultam nem hittem a szememnek! -Martin…-döbbenten suttogtam. A szívem egyre hevesebben kezdett el dobogni. Legszívesebben a nyakába ugranék és szétcsókolnám Őt. Mivel nem akarom megadni magam, ezért még távolságtartó vagyok. -Magatokra hagylak titeket. -nézett rám Lívia, majd elsétált a nappaliból. Felkeltem a kanapéról és karba tett kézzel megálltam Martin előtt. -Mit akarsz?- tettem fel neki a kérdést. -Kérlek Irina! Bocsáss meg nekem! Tudom, hogy hibáztam és nem akartam fájdalmat okozni neked!- nézett rám bűnbánó arccal. -Persze… -forgattam a szemem. -Komolyan mondom!-győzködött, de még mindig nem akartam hinni neki. -Martin…- néztem oldalra és éreztem, hogy kicsordul a könnyem. -Irina. Kérlek bocsáss meg!- kérlelte, majd leborult elém és átölelte a lábaimat. -Nem akarom ezt tovább csinálni.- mondtam neki. Martin felnézett rám és láttam, hogy a szemei megteltek könnyekkel. -Mit? Mit nem akarsz többé?- kérdezte döbbenten. Felemeltem a kezemet és lehúztam róla a jegygyűrűmet. -Tessék.talán így jobban felfogod a dolgot.- mutattam neki az ékszert és megfogtam a kezét, majd a tenyerébe helyeztem. -Irina, ezt ugye nem gondolod komolyan?- Martin azonnal felállt a földről. -De igen. Elég volt. Egyfolytában fájdalmat okozunk egymásnak. Talán lehet nem is vagyunk egymáshoz valóak. Én túl fiatal vagyok hozzád, Te pedig már családot akarsz. -mondtam neki. -Miért most nem akarsz? Mitől változott meg a véleményed? Mi a fene történik itt Irina? -faggatott a pasi. -Talán át kell gondolnom, hogy mit is akarok az életben. -válaszoltam neki, és elsétáltam mellette. -Irina! Kérlek gyere vissza!- szólt utánam Martin, de nem álltam meg. Az egyik kezemmel megérintettem az ajtófélfát és visszanéztem a pasira. Már könnyes szemekkel néztem rá és próbáltam nem elbőgni magam előtte. -Viszlát Martin!- búcsúztam és kimentem a lakásból.

Martin már egyszer megcsalt engem Laurával. Akkor még úgy voltam vele, hogy megbocsátom neki, mert nagyon szeretem Őt. Most, hogy egy idegen nővel összefeküdt és ráadásul ittas is volt, azt nehezen tudom elfogadni. Ráadásul az esküvőnk előtt két héttel. Normális az ilyen? Szerintem nem az. Amikor elküldtem Martint a lakásból fogtam magam és elkezdtem kidobálni utána a cuccait. A pasi próbált védekezni és magyarázkodni, de végig kiabáltam vele. Most értettem meg igazán, hogy mit érezhetett Laura, amikor megtudta, hogy Martin velem kavar. Annyira hülyének érzem magam, hogy belementem ebbe az egészbe. Viszonyból lett szerelem és abból majdnem házasság lett… Mit is gondoltam, de tényleg? Talán Ábelnek volt igaza! Rá kellett volna hallgatnom! Hiszen nála jobban senki sem ismer engem. Felkaptam a mobilomat és elkezdtem gondolkozni, hogy kit is hívhatnék fel. Aztán találomra ráböktem az egyik névre és rögtön benyomtam a hívást. -Szia! Szükségem van rád!- szóltam bele a telefonba.

Csak behunyom a szemem és próbálok nem oda figyelni rá. Hiába csókolgatja végig a testemet, egyszerűen nem érdekel. Bár teljesen be vagyok indulva, de mégsem az igazi. -Hiányoztál.- mondta szeretkezés közben. -Aham…- válaszoltam neki,hogy ne kelljen vele beszélgetni. -Jó így?- kérdezte a pasi. -Ben fogd be és csak csináld!- szóltam rá mérgesen.

-Ez jó volt!- mondta elégedetten, majd megsimogatta az arcomat. -Örülök neki.- mondtam, majd elfordultam a másik oldalamra. Pár pillanat múlva pedig csendben sírva fakadtam.

-Mi lesz így az esküvővel? -kérdezte tőlem Milla, amikor ott voltam náluk. -Nem tudom, de gondolom ti sem tudjátok merre van Martin. -néztem rá szomorúan. -Átjött hozzánk, de már el is ment. Csak egy éjszakát töltött itt, de reggelre teljesen felszívódott. Gondolom nem akarta a múltkori esetet megismételni. Amikor elmesélte a sztorit, megint lecsesztem és elküldtem melegebb éghajlatra. Irina én annyira, de annyira sajnállak!- ölelt át a nő. -Nem értem Martin miért rágott be a tánctanárra és rám.- értetlenkedtem. -Majd egyszer komolyan elbeszélgetek a bátyámmal, mert nem normális, amit művel. Mitől lett megint féltékeny? -elmélkedett Milla. -Nem tudom…Viszont holnap megint egyedül kell vinnem a stúdiót.- vontam meg a vállam. -Ha kell segítség szólj. Oda küldhetem az egyik barátnőmet. -ajánlotta fel. -Köszönöm, viszont van még egy rossz dolog, amit közölnöm kell veled.- közben a zsebkendőt tépkedtem. -M az?- nézett rám Milla. -Tegnap lefeküdtem Bennel… -vallottam be neki. -Jézusom Irina!- csapott az asztalra a nő. -Bocsi…- sóhajtottam. -Bocsi? Hah! Hát titeket tényleg egymásnak teremtett az ég! Egyre jobbak vagytok, de tényleg!- csattant fel Milla. -Nem voltam észnél, annyira magamba voltam zuhanva. -vallottam be neki.-Hát azt hallom!- mondta derékra tett kézzel a nő. -Most mi a fenét csináljak?- kérdeztem. -Még mindig nem tudom feldolgozni a hallottakat. De egy biztos: most már kvittek vagytok.