Irina 35. fejezet

A táncóra

Mobil csörgésre ébredtünk fel reggel. Az éjjel szekrényhez nyúltam a mobilért és fél szemmel megnéztem ki az. Amint megláttam a kijelzőn a nevet, azonnal felültem az ágyban.-Halló!? -köszöntem bele. -Szia Irina! Ugye nem felejtetted el a táncórátokat?-kérdezte Nara.-Szia Nara! Nem! Nem felejtettem el!- mondtam neki hangsúlyosan közben elkezdtem keltegetni Martint. A férfi nyűgösen rám nézett és széttárta a karjait. -Ma táncóránk van.- suttogtam neki. -Rendben Irina! Akkor várlak titeket tizenegykor a Dancehall Studióba. Ott tali! Szia!- és elköszöntünk egymástól. Magam mellé raktam a mobilomat és Martinra néztem. -Basszus én totál elfelejtettem ezt a programot.- sóhajtottam neki. A vőlegényem megsimogatta a hátamat. -Előfordul. Nos, akkor készüljünk, mert fél óránk van indulásig. -nézte a mobilját.
Izgatottan léptem be a táncterembe. Emlékszem, amikor kislány voltam itt tanultam meg balettozni. Anyának mániája volt a balett, így kötelező volt ide járni. Ahogy belépek a terembe, azonnal átjár a nosztalgia érzése. Ó, azok a régi szép idők! Abban az időben varázslatos időszakot éltem át. A tükör előtt töltött idők és az emlékek ismét felélednek bennem. Amikor ránéztem Martinra egyre izgatottabbá váltam és alig vártam már a táncórát. Miután beléptünk a stúdióba ketté váltunk és elindultunk átöltözni az öltözőbe.
Amikor készen lettünk kint találkoztunk a terem előtt és egy kicsit feszengeni kezdtem. Nagyon régóta nem táncoltam már. Oldalra néztem és közben elkezdtem rágcsálni az alsó ajkamat. Érzem, hogy ismét elönt az idegesség és a stressz. Martin közelebb jött hozzám és megfogta a karomat és maga felé irányította a fejemet.-Irina nem kell idegeskedni.- a hangja szinte nyugtatóként hatott rám. Lassan a szemébe mélyedtem és megpróbáltam megnyugodni. -Vegyél egy mély levegőt szívem. -tanácsolta közben megfogta az államat. Lehunytam a szemem és bevetettem a technikát. Éreztem, hogy a szívem is kezd lenyugodni és kevésbé kavarognak a gondolatok a fejemben.Majd ismét mély levegőt veszek és megpróbálom összeszedni magam.Tudom, hogy Martin mellettem van, és támogatja minden lépésemet. Lassan kiengedem a feszültséget magamból és közben hálás vagyok, hogy Martin ilyen türelmes és megértő.Mellette bármilyen kihívást le tudok győzni. -Irina és Martin?- szólított minket egy velem egykorú pasi.- Szia! Itt vagyunk!- köszöntöttem a srácot. -Sziasztok! Fáradjatok beljebb! Ma már Ti vagytok az utolsók.- közölte velünk közben besétáltunk a terembe. -Igen. -bólintottam felé, majd megálltunk az egyik széknél. -Melyik dalra szeretnétek táncolni az esküvőn?- kérdezte tőlünk. Előre léptem és közben beállítottam neki a zenét, majd átnyújtottam neki.-Van egy dal, amire már táncoltam egyszer, de nem Martinnal.- közben rákacsintottam a vőlegényemre. A pasim pedig karba tett kézzel állt és elvigyorogta magát. -Valóban?- kérdezte. -Majd meghallod.- kacsintottam rá. Aztán Lionel benyomta a play gombot és elkezdődött a zene. We Go Down Together című szám, amire még anno Bennel táncoltam.Szívem mélyen mindig azt kívántam, bárcsak Martinnal táncolhattam volna erre a dalra. Miközben szólt a zene, addig figyeltem a vőlegényem arcát, vajon tetszik neki? Vajon mit gondol erről a dalról? Láttam, hogy időnként az állára teszi az ujját és áhítattal hallgatja az általam választott dalt. Amikor véget ért Lionel megtapsolta. -Ez gyönyörű lesz! Szóval álljatok egymás elé és Martin fogd meg az egyik kezeddel Irina derekát a másikkal pedig fogd meg a kezét.- közben beállított minket. -Akkor mehet?- kérdezte a pasi. -Igen.- szóltam neki, majd beindult a zene. Először ösztönből kezdtünk el táncolni aztán időnként oda jött hozzánk a tánctanár, és egy-két mozdulaton finomított egyet. -Oké…- aztán közelebb lépett hozzám, majd felkért engem. -Megmutatom nektek mire is gondoltam.- közölte és ismét elindult a zene. Éreztem, hogy tánc közben Lionel egyre közelebb lépett hozzám. Szinte hozzám simult a felsőteste és próbáltam nem zavarba jönni. -Irina… Fantasztikusan táncolsz…Annyira jól áll.- kezdte a flörtölést. -Öhm… Köszi…Igyekszem jól táncolni.- és beharaptam az alsó ajkamat. Lionel tovább folytatta a dolgot, majd a fülemhez hajolt. -Tudod… az esküvőig még van két hét. Ha gondolod gyakorolhatod velem a táncot.- súgta. -Én…én Martinnal szeretnék táncolni.- hebegtem zavaromban. Lionel egyre jobban nyomulni kezdett rám. -Elhiszem, de nem annyira profi, mint én.- súrolta a lehelete a fülemet. Martin észrevette, ahogy a pasi rám mászott és közbe szólt. -Valami baj van?- kérdezte tőlünk. -Oh semmi, csak táncolunk.- próbáltam mosolyt erőltetni magamra, de nem ment. Aztán éreztem, ahogy Lionel lágyan végig simogat a derekamon és bele markolt a fenekembe. -Hé!- szóltam rá, aztán hirtelen Martin mellettem termett és elhúzott Lioneltől. -Mégis mit képzelsz magadról?- kérdezte tőle a vőlegényem. -Csak egy tánc volt. Ugye bébi?- kérdezte tőlem. -Köszönjük a táncórát! A soha viszont nem látásra!- aztán Martin megfogta a karomat és gyors léptekkel elhagytuk a termet. Miután kiléptünk a folyosóra Martin elém állt és mindkét vállamat megfogta. -Ez mi a fene volt?- kérdezte tőlem. -Mire gondolsz pontosabban?- kérdeztem vissza. -Irina kérlek ne játszd meg magad!-sóhajtotta. -Irina aggódom miattad. Láttam, hogy Lionel egyre jobban csapja a szelet neked. Nem érzem jól magam emiatt.- vallotta be. -Ó, a kis féltékeny!- simogattam meg az arcát, de Martin azonnal levette magáról a kezem. -Ez nem féltékenység! Csak zavar, hogy más férfiak flörtölnek veled. Jesszus, ahogy hozzád ért, azt hittem menten felrobbanok!- aztán megfogta a fejét és úgy nézett rám. -Ó, drágám! Értem, hogy miért érzel így, de kérlek szépen higgy nekem. Hiszen semmi nincsen köztünk és nem is lesz. Számomra Te vagy a legfontosabb személy az életemben. Soha senkire nem cserélnélek le! -vigasztaltam. -Próbálok hinni neked, de nem megy.- sóhajtotta. -Martin!- szóltam rá. -Elmegyek inni az egyik kocsmába, ha készen vagy indulhatunk.- közölte velem, aztán homlokon csókolt és elindult kifelé. -Hé, Martin! Gyere vissza!-kiabáltam utána, de Ő vissza se nézett.
Egész éjszaka ébren voltam, hiszen aggódom Martinért. Már jó ideje elment itthonról és azóta se adott magáról életjelet. Még szerencse, hogy Odett és Réka időben elmentek aludni, így egyedül vagyok a nappaliban. Nagyban néztem a filmet, amikor hangos csattanásra lettem figyelmes.Lassan felkeltem a kanapéról és a bejárati ajtó felé sétáltam. Felkapcsoltam az előszobában a villanyt és megláttam Martint. A pasi a szeme elé tette a kezét és elkezd nyöszörögni.- Ne….máááá…vilááágos…van.- hörögte és láttam rajta, hogy totál be van rúgva. -Látom sikerült részegre innod magad.- karba tett kézzel álltam előtte. -Volt is rá…okom.- mondta lassan. -És mégis mi okod volt rá, hogy ennyire leidd magad?- kérdeztem tőle. -A pasid…akivel táncoltál.. Lionel vagy ki a franc.. Láttam, ahogy hozzád..ért….- vallotta be. Erre el vigyorogtam magam, majd közelebb mentem hozzá. -Szívem Lionel csak egy tánctanár. Te meg a vőlegényem vagy. Mégis mi a baj?- aztán leguggoltam hozzá, mert Martin már leült a földre. A nyakkendője ki volt lazítva és az inge is elég gyűrőtt volt. Aztán megláttam az ing szélén egy rúzsfoltot. -Ez nem lehet igaz! -csattantam fel. -Nem az, aminek hiszed.- próbálta menteni a menthetőt. -Martin! Ez most komoly? Elmentél és egy másik nővel kavartál az este? Mondd, hogy csóknál több nem volt!- néztem rá mérgesen. -Csak egy csaj volt… Nagyon rám volt szállva és nem tudtam….ellenállni…- vallotta be, de láttam a szemében, hogy nagyon bánja. Erre a számhoz kaptam a kezemet és majdnem elkezdtem sírni. -Jézusom…- ennyit tudtam kinyögni. Hogyan jutottunk el a tánctanártól idáig? A szívemet hirtelen elárasztotta a fájdalom és a düh. Most már tudom mit érezhetett Laura, amikor velem kezdett ki Martin. A férfi akit szeretek egy pillanat alatt lerombolta a jövőképet. Most már kezdek kételkedni abban, hogy tényleg hozzá akarok-e menni? Fogtam magam és elindultam a szobámba. Amikor beértem magam után csaptam az ajtót és háttal az ajtónak próbáltam mély levegőt venni. Hiába próbáltam lélegezni, úgy éreztem, hogy elárultak és menten megfulladok. A tenyerembe temettem az arcomat és az ajtót súrolva lezuhantam a padlóra. Keserves zokogásba kezdtem és úgy éreztem szét hasad a szívem és a lelkem.