Irina 33. fejezet

A Brunszvik-kastély

Megérkeztünk a grófnők városába Martonvásárra. Amikor megérkeztünk a helyszínre még nem szálltunk ki a kocsiból. Nara hátul ült és közben nyomkodta a tabletét, majd ilyet szólt. -Jól van mehetünk. -hajolt előre hozzánk.Megfogtuk a kilincset és kiszálltuk a kocsiból. Felkaptam a napszemüvegemet és megálltam az autó mellett. Nara is mellém állt aztán felkapta a mobilját. -Egy perc!- szólt nekem és elindult a bejárat felé.Addig Martinnal várakoztunk. -Gyönyörű ez a hely!- csodáltam meg a környéket. -Igazi hercegnős hely.Neked való.- vigyorgott a vőlegényem. Láttam, hogy a kezében van a kabátom, így rám adja. -Meg ne fázz nekem.- mondta közben. -Köszönöm.- hálásan néztem rá, amikor szembe állt velem megcsókoltuk egymást. Persze Narának pont ilyenkor kell félbeszakítania az idillt. -Ne haragudjatok, csak szólok, hogy errefelé gyertek.- mondta a nő széles mosollyal. Martinnal lassacskán eltávolodtunk egymástól.-Oké..- ezután megfogta a kezem és a nő után indultunk.Amikor elmentünk megnézni a kastélyt,egyszerűen nem hittünk a szemünknek! Ahogy sétáltunk a kertben, már előre lejátszottam magamban az esküvői ceremóniát és a lagzit. A kastély történelme és stílusa tökéletesen passzol az ízlésemhez. Martin is nagyon lelkes volt, és látszott rajta, hogy ő is élvezi a sétát. Örömmel töltött el, hogy ilyen fontos pillanatokban osztozunk egymással, és hogy a vőlegényem is velem van ezen a különleges napon. Nara a körbevezetés után felkapta a mobilját és ismét eltűnt. Martinnal kettesben maradtunk és a kastély bejárata előtt álldogáltunk. -Ugye ezt nem gondoltátok komolyan, hogy nélkülem nézitek meg a helyszínt?- kérdezte a hátunk mögött egy ismerős hang. Miután megfordultunk éppen Lívia sétált felénk.-Szia Anya!- köszöntötte Martin és megpuszilta az arcát. -Sziasztok! Az utolsó pillanatban pattantam autóba. Miért nem szóltatok?- dorgált meg minket a nő. -Nem tudtuk, hogy Te is jönni akarsz.- ugratta az anyját Martin. -Édes fiam! Ez nem lehet igaz! Ne idegesíts fel!- közben igazgatta a kézi táskáját. -Jól van Anya… -nyugtatta meg. -Akkor mehetünk? -kérdezte tőlünk Nara miután visszatért a telefonálásból. -Persze!- válaszoltam gyorsan aztán bementünk.

Martin

Amikor a Brunszvik-kastély gyönyörű kertjében sétálgattam, éreztem, ahogy Lívia belém karol. Finoman megérintette a kezemet, és rögtön belekezdtünk a csevegésbe.Lívia elkezdett faggatni arról, mennyire érzem biztosnak, hogy tényleg Irina az igazi. Mosolyogva néztem rá, és meg próbáltam elmagyarázni neki, hogy mit is érzek Irina iránt. Megosztottam vele, hogy mennyire csodálatos nővel élek együtt, és minden egyes nap, amit vele töltök,még inkább meggyőz róla, hogy Ő a mindenem. Az Anyám érezhette rajtam mennyire boldog és kiegyensúlyozott vagyok, végül így szólt:-Martin,szívből örülök, hogy boldogok vagytok Irinával.Gondolom várjátok már az esküvőt.- kezdte. -Nagyon, de néha úgy érzem Irina túl sokat stresszel az előkészületek miatt.Remélem nem fog kimerülni a nagy nap előtt.-sóhajtottam.-Martin ne aggódj Irina miatt, a menyasszonyok már csak ilyenek. A nászúton majd kipihenitek magatokat.-nyugtatott, majd megkérdezte:-De figyelj rám, fiam.Biztos vagy benne, hogy felkészültetek az házasságra?-nézett rám kissé aggódva.-Anya erre nem lehet felkészülni.Természetesen lesznek kihívások, hiszem, hogy Irinával mindent meg tudunk oldani.Bízom benne, hogy az összetartozásunk és szerelmünk mindig erősebb lesz, akármilyen akadályokba is ütközünk.-válaszoltam.-Örülök fiam, hogy ilyen elszánt vagy. Az esküvőtök pedig csodálatos lesz, és tudom, hogy egy boldog élet vár rátok Irinával.-egy pillanatra megálltunk utána megsimogatta az arcomat.-Köszönöm, Anya.Nagyon hálás vagyok neked a támogatásért.- megpusziltam a kezét.-Sose feledd én mindig itt leszek neked, fiam.Még ha nem is tudtalak felnevelni, Te mindig a szívemben leszel.- nézett a szemembe. -Millának mikor fogjuk elmondani, hogy a bátyja vagyok? -kérdeztem tőle. Lívia sóhajtott egyet, majd ezt válaszolta:- Szerintem még ma  el kéne mondani neki. -közben megszorította a kezemet. -Hát itt vagytok!- szaladt felénk Irina. A nő eltávolodott tőlem és Irina felé fordult:-Sikerült megnézni a helyszínt?- kérdezte tőle Anya. -Annyira csodálatos ez a hely olyan, mint egy nyitott mesekönyv! El tudnám képzelni itt az esküvőnket.- áradozott a menyasszonyom, majd felém lépett és megcsókolt. 

A búcsú után Irinával fogtuk magunkat és beültünk a kocsiba ezután beindítottam a motort. Hirtelen eszembe jutott, hogy vissza kéne mennünk dolgozni, de hirtelen  kitaláltam helyette valami mást. -Szívem mit szólnál ahhoz, ha most nem mennénk vissza a stúdióba?- néztem rá. -Meglógunk a munkából? -kérdezte mosolyogva. -Így is mondhatjuk..- majd eleresztettem egy apró mosolyt.Irina a kezemhez nyúlt és megfogta. -Akkor indulhatunk, de előbb kösd be magad.- szólt rám. -Persze, mindenképp!- és így is tettem.

Megálltunk egy étterem előtt és kiszálltunk a kocsiból. Irina hiába faggatott, hogy mit keresünk itt, nem árulhatom el neki. Végül egy olyan exkluzív étterembe hoztam, ahol a Lehoczky családot mindig tárt karokkal várják. Anyám régi jó barátja a tulajdonos és amikor délelőtt felhívtam asztalt foglalni,egyből megkaptam a helyet. Miután beléptünk Milla felállt az egyik asztaltól és elkezdett integetni nekünk. Irina kérdőn nézett rám aztán boldogan közelített Milla asztalához. A húgom fülig érő szájjal összeölelkezett Irinával, majd helyet foglaltunk az asztalnál.-Sziasztok!- üdvözölt minket Milla. -Szia! Micsoda kellemes meglepetés!- mondta Irina közben maga mellé helyezte a kis táskáját.-Az ám.- vigyorogtam. Ahogy csevegésbe kezdtünk máris jött a pincér. -Mit hozhatok?- kérdezte. Milla a fejével intett Irina felé, hogy előbb Ő rendeljen magának valamit. Irina egy ice teát kért.A húgom narancslevet, én pedig egy ásványvizet kértem.-Milyen szolidan toljátok.- mosolygott ránk Milla.Ő most kivételesen nem ihat alkoholt, mivel a harmadik babával várandós.-Én vezetek, Irina még dolgozni fog.- mondtam és homlokon csókoltam a menyasszonyomat. -Ó értem.Nos és miért volt olyan sürgős ez a találka?- faggatott a húgom.Rá néztem Irinára aztán bele kezdtem. -Tudnod kell valamit rólam.- közben éreztem, hogy Irina bátorítóan megszorítja a kezem. Milla várakozóan kérdezte:- Mi az?- láttam rajta, hogy egy kicsit megijedt. -Kijössz velem pár percre?- kérdeztem vissza,majd Irina elengedett. Milla is felkelt a székből és azonnal kivonultunk az étterem teraszára. Szerencsére senki nem volt körülöttünk, így nyugodtan tudtunk beszélgetni egymással. -Szóval… Amikor 18 éves voltam akkor tudtam meg ki a vér szerinti Anyám.- fogtam bele a sztoriba, Milla pedig érdeklődve hallgatott engem. Amikor odaértem a lényeghez nagy levegőt vettem. -Így lettek ők a nevelő szüleim. Aztán kiderült, hogy Lívia az édesanyám…Egy éjszakát kavart édesapámmal. Miközben Lívia apádhoz készült hozzá menni.Szóval Milla te vagy a féltestvérem.- fejeztem be a végét. Milla egy darabig döbbenten nézett,majd elkezdett fel-le járkálni. -De ez hogyan történhetett?Anya miért nem mondta el eddig?- kérdezte kis idő múlva. -Félt, hogy balhé lesz ezért egy kis időre elköltözött Párizsba, hogy elbújhasson a férje elől.- válaszoltam. -Apa egyedül maradt 9 hónapig?- amikor egy pillanatra megállt szomorúan nézett rám.-Igen és édesapád a mai napig nem tudja ezt a titkot.-közben megsimogattam a vállát.-Basszus.- ennyit bírt kinyögni Milla. -Dühös vagy?- faggattam. -Inkább köpni-nyelni nem tudok,bár Anyától ez nem meglepő.- sóhajtotta.Bár láttam Millán, hogy nem igazán tud mit kezdeni ezzel az új információval, mégis tovább hallgatott engem. -Amikor 18 évesen megtudtam az igazságot, akkor menekülőre fogtam. Alig akartam elhinni.-meséltem neki. -Ráadásul végig magadban őrizted ez a titkot és sose mondtad el...- nézett rám. -Anya akarta így. A lelkemre kötötte ezt a titkot. Aztán nemrég mondta, hogy most már beavathatlak a részletekbe. - a húgom továbbra is szomorúan álldogált előttem. -Hát jó. Szóval akkor Te vagy a bátyám. Ezentúl mi fog változni?- tette fel a kérdést. -Semmi, minden úgy marad, ahogy eddig volt. Az érzelmeim nem fognak irántad változni, mindig is testvérként szerettelek Téged és szeretni is foglak ezentúl. -bátorítottam. Egyszer csak Milla átölelt és jó szorosan tartott engem. -Martin, soha ne hagyj el engem!- kérlelt. -Nem foglak húgi.- válaszoltam neki.