Irina 31. fejezet

A licitálás és az új főnök

Álmomban se gondoltam volna, hogy ez valaha is megfog történni velem. Alig egy év után búcsút kell mondanom a stúdiónak. Imádtam itt dolgozni és sajog a szívem, hogy ez történik velünk. Ha nem lett volna ez a szörnyű tragédia velem, akkor még mindig menne a szekér. Sajnos a sors nem válogat, így ebből is tanultam. Belenéztem a tükörbe és egy megtört, szomorú nőt láttam benne. Próbáltam magamra erőltetni egy kis mosolyt, de egyre röhejessé váltam, ezért inkább feladtam. Réka kopogtatott be az irodámba, aki gyönyörű tengerkék színű estélyit viselt. -Gyönyörű vagy!- dicsértem meg Őt. -Te is ebben a citromsárga műalkotásban.- bókolt nekem. -Köszönöm, hogy kölcsönadtad. -hálálkodtam neki. -Igazán nincs mit. Ez volt a kedvenc ruhám az egyik klipforgatáson. -nosztalgiázott Réka. -Elhiszem, hiszen igazán gyönyörű és ritka darab. -ámultam a tükörbe. -Irina! Készen állsz a ma estére? -tette fel a kérdést Réka. -Nem is tudom, de az biztos, hogy a sorsunk ma teljesen megváltozik. -sóhajtottam a tükör előtt, majd elindultam Réka felé.

-Ideges vagyok. -dünnyögtem a tömegben. -Akárki is licitál majd a helyre, legalább megmarad a munkánk. -Réka pozitiv volt, de én nem. Tuti valaki olyan fogja megvenni, aki egyből kirúg minket és darabokra szaggatja majd a céget. -Hozok egy kis pezsgőt, mert nem bírom az izgalmakat. -súgta nekem Réka, majd kifelé indult a tömegből. Egyedül maradtam és feszülten vártam a licitálást. Egyszer csak valaki mellém állt és fülemhez hajolt. -Szia szépségem!- üdvözölt engem. Amikor jobbra néztem nem hittem a szememnek. -Martin!- csodálkoztam. -Sajnálom, ami veletek történt. -sóhajtotta. -Gondolom örülsz, hogy ezt is elvesztettem. -karba tett kézzel álltam mellette. -Hogy mondhatsz ilyet? Ne legyél már ennyire borúlátó. -nézett rám a férfi. -Ez az igazság, akárki is veszi meg, holnaptól az utcára fogok kerülni. -néztem rá szomorúan. Martin óvatosan megfogta a derekamat, majd maga mellé húzott. -Mi lenne ha én venném meg? Tudnék neked segíteni. -amikor ezt kimondta óriási szemekkel néztem rá. -Ugye ezt nem mondod komolyan? -kérdeztem tőle, -Lehoczky vagyok bármit meg tudok venni. - válaszolta magabiztosan. -Neeeem. Engem nem vásárolhatsz meg. -böktem meg a vállánál. -Irina, ha szereted a munkádat, emiatt ne veszítsd el. Kell a stúdió vagy sem? -nézett rám komolyan. -Martin! Nem vásárolhatsz meg engem oké? Hagyj békén! Mától munkanélküli vagyok, úgyhogy ennyi elég is volt! Kész vége!- zártam le a témát, majd elsétáltam tőle.

Másnap reggel Rékával beültünk a kocsiba és azonnal a stúdióba vettük az irányt. Hiszen mindkettőnket fűtött a kíváncsiság, hogy ki lesz az új főnökünk. -Remélem nem egy hetven éves bácsika lesz a főnökünk. -vigyorgott Réka. -Jesszus nem! -nevettem fel a kormánynál. -Hallottam pletykákat. -kezdte a barátnőm. -Miféle pletykákat? -vigyorogtam vezetés közben. -Egy zsémbes öreg néni veszi át a helyet. -röhögött Réka. -Nagyon vicces vagy. -forgattam a szemem. 

Amint belépünk a stúdióba az emberek sürögnek-forognak. Ahogy látom ugyanaz a stáb maradt, mint eddig. Hálásan vettem tudomásul, hogy nem változott semmi. -Az oké, hogy mindenki megmaradt, de ki lett itt a főnök?- tette fel a kérdést Réka. -Én. -mondta egy férfi hang és amikor megfordultunk leesett az állunk. Lehoczky Martin vette át a stafétabotot. -Ez….nem lehet…igaz…- mondtam szaggatottan. -Ez most komoly? Te vagy a stúdió új tulajdonosa? -kérdezte csodálkozva Réka. Martin azonban csak mosolygott és felém sétált. -Szia szívem. Mi az nem örülsz nekem? -kérdezte tőlem. -Hát… őszintén bevallom… Egészen megleptél. -vallottam be. -Martin ugye nekem megmaradt a pozícióm?- faggatta Réka. -Természetesen minden marad a régiben. -válaszolta neki Martin. -Remek! Üdv a csapatban főni! -ezzel a lendülettel Réka elviharzott az irodájába dolgozni. -Remek! És velem mi lesz? Ki fogsz rúgni? -kérdeztem tőle karba tett kézzel. Miközben Martin rám nézett félszegen megvakarta a homlokát. -Ami Téged illet… -kezdte, én meg feszült figyelemmel vártam mit fog mondani. -Igen? -kérdeztem türelmetlenül. -Nem tudom. -vigyorgott. -Martin! Ne ugrass!-szóltam rá. -Mit szeretnél valójában Irina? -kérdezte tőlem, majd közelebb jött hozzám. -A munkámat. -válaszoltam neki. Martin forgatta a szemét, majd ismét rám nézett. -Irina, komolyan kérdezem. -közben a fülem mögé helyezte az egyik hajtincsemet. -Martin kérlek ne húzd az időmet. Mennem kéne ügyfelekkel telefonálni. Szeretnék szerződéseket kötni és ott folytatni ahol abbahagytam. -kérleltem közben idegesen toporogtam előtte. -Az én hibám... Sajnálom..-mondta Martin. -Tessék?- nem értem. -Nem akartalak cserben hagyni. Az én hibám. -Martin megfogta a kezemet és megcsókolta a kézfejemet. -Mit csinálsz? -suttogva kérdeztem. -Kérlek bocsáss meg!-elkezdett remegni a hangja, majd leborult előttem és átölelte a derekamat. -Micsoda? -kérdeztem tőle, majd rájöttem, hogy a babákra gondolt. -Nem voltam itt, amikor nem voltál jól.- nyöszörögte. Megfogtam Martin állát és lágyan magam felé emeltem. -Martin túl sokat stresszeltem az utóbbi időben. De legalább időben kiderült a baj.Ezen már ne rágódjunk. -mondtam neki. -Akkor is az én hibám. Nem vigyáztam rád rendesen. -láttam rajta, hogy tényleg nagyon bánja a történteket. -Martin…Majd lesz másik baba. Most így alakult. Nem haragszom rád. -simogattam a fejét. -Szeretlek Irina!- éreztem, hogy elkezd sírni. Még soha nem láttam Martint sírni. -Ne sírj. -vigasztaltam. Bár át tudom érezni a fájdalmát. Hiszen napokig sírtam a kórházban. Szerencsére Réka segített kihúzni a sötétségből. Úgy látszik most rajtam a sor, hogy segítsek a vőlegényemen. A szívem szakad meg érte. Bárcsak meg tudnám értetni vele, hogy nem az Ő hibája ez az egész.

Este van és már mindenki hazament. Réka körülbelül öt perce távozott tőlünk, így kettesben maradtam Martinnal. Megbeszéltük a nap folyamán, hogy kibeszéljük a lelki nyavalyákat és iszunk egy jót. -Milyen volt Palermo? -érdeklődött Martin közben koccintottunk az itallal. -Csodás! Nem hittem volna, hogy vannak még ilyen gyönyörű helyek, mint Palermo! - és leültem a díványra. Martin belekortyolt a whiskybe, majd elém állt. Amikor felnéztem rá, Ő megsimogatta az arcomat. -És hiányoztam? -kérdezte lágyan. -Hmm… - mosolyogtam rá. -Most akkor igen vagy nem? -húzta a száját. -Na jól van. Rettenetesen hiányoztál! Bár bevallom egész héten távol tartottam magam a mobilomtól. -számoltam be neki. -Detox? -nevetett a férfi. -Az.- majd ezután beleittam a pohárba. -Mit szóltál amikor megkaptad az emailt? Bár sokára nyitottad meg, már kezdtük azt hinni, hogy Szicíliában nincs internet. -kacsintott rám Martin. -A hazautazás napján gondoltam, hogy netezek egy kicsit és akkor láttam meg. Őszintén megmondom neked, az ütő is megállt bennem, amikor megláttam azt a szerződést. Réka se volt túlságosan elragadtatva tőle. -mondtam neki. -Nos, arra gondoltam, hogy kaphatnád vissza a helyedet. Egy feltétellel. -nézett rám komolyan. -Mi az? -kérdeztem tőle.