Irina 20. fejezet

A múlt sötét árnyai

Martin

Az érettségi után nem igazán tudtam még, hogy mit akarok az élettől. Laurával már jó ideje együtt járunk, így lassan meg kell kérnem a kezét. Legalábbis a szülei kényszerítenek rá. Mostanában elég sokat utazgatunk a világban és jelenleg minden tökéletesnek tűnik. 18 évesen még nem szeretném elkötelezni magam. Ráadásul nemsokára elkezdem az egyetemet, hiszen tanárnak készülök. Az életem mostanában teljesen felfordult, amióta Lívia felkeresett engem. Az a nő édesapám egyik régi jó barátja, aki mostanság egyre több időt tölt velem. Nem tudom mitől változott meg a kapcsolatunk, de úgy érzem mintha egyre szorosabbá válna, amióta elkezdtünk beszélgetni. Az utóbbi félévben ajándékokkal halmoz el engem és mindig pontosan tudja mikor van a születésnapom. Amikor átölelt azt mondta, hogy nagyon büszke rám, amiért ilyen jó nevelt gyerek vagyok. Emlékszem a múltkor felhívott telefonon, hogy menjek át hozzá, mert van egy jó híre. Akkor jelentette be, hogy Millával várandós, persze még nem tudták a kicsi nemét. -Gratuálok! -mondtam neki. Amikor elengedtük egymást, akkor az arca hirtelen komorrá vált. Azt hittem valami baj van. Lívia leültetett a kanapéra majd kibökte. -Martin, mondanom kell valamit. Nem tudom, hogyan mondjam el neked.- kezdett bele a nő. -Mi a baj? -kérdeztem tőle és megfogtam a vállát. -Martin… Te egy nagyon okos és jó fej gyerek vagy. Áldom a szüleidet, hogy ilyen nagyszerű embert faragtak belőled. Hú hogy mondjam tovább.. -sóhajtott. -Mondd! Nem tudom mire akarsz kilyukadni. -most már egyre türelmetlenebbé váltam. -Martin… én és Apád… még mielőtt megismertem a leendő gyermekem apját… Szóval régebben jártam Lénárddal. -bökte ki végül. -Igazán? Ezt nem is tudtam. -mosolyogtam rá. -De ez még nem semmi… Mielőtt férjhez mentem volna, azelőtt még Apáddal… -egy pillanatra hatás szünetett tartott, majd folytatta. -Az esküvő előtti hetekben együtt töltöttünk egy éjszakát. -bökte ki végül. -Hűha Livia akkoriban nagyon faltad az életet és a pasikat. -vigyorogtam rá. -Martin, kérlek ne vicceld el. Ez igenis komoly dolog! Kérlek ne borulj ki, de miután lefeküdtünk teherbe estem tőle. -nézett rám, majd megfogta a kezemet. -És?- kérdeztem izgatottan, mert nem tudtam mit akart ebből kihozni. -Martin.. Valójában én vagyok az édesanyád… -jelentette ki egy sóhaj kíséretében. Ez a bejelentés teljesen ledöbbentett. Hirtelen nem jutottam szóhoz. -Nem Lívia ez lehetetlen. Hiszen az én anyám otthon van apámmal. Ez nem lehet. -ráztam a fejem. -Ez az igazság gyermekem. - és láttam, hogy könnybe lábad a szeme. -Akkor Eliott és Polla a féltestvéreim? - és idegesen felkeltem a kanapéról. -Igen.. -válaszolta halkan. -Engem örökbe fogadtak? -kérdeztem tőle közben fogtam a fejemet. -18 évvel ezelőtt, amikor megszülettél felkerestem édesapádat. Egy levél kíséretében helyeztelek el az ajtaja elé. Nagyon fiatal voltam és nem álltam készen az anyaságra. Ráadásul ott volt nekem a mostani férjem is. Egy évre el kellett tűnnöm az országból, azzal az indokkal, hogy külföldre járok egyetemre. De valójában a rokonaimnál bújkáltam. A születési anyakönyvben is Párizs van írva… Hiszen ott születtél… -mondta. -Igen ott születtem, de akkor miért nem mondtad előbb, hogy ismersz engem? -néztem rá szomorúan. -Nem akartam lebukni a férjem előtt. A családja nem tudja, hogy Te vagy a fiam. Amikor Lénárd felhívott, hogy megtalált Téged az ajtó előtt teljesen ki volt borulva. Először nem hitte el, hogy a fia vagy. Miután megcsináltatta az apaságit, onnantól kezdve szeretett meg Téged. A felesége viszont annyit tudott, hogy egy árva kisfiút fogadtak be. Saját fiaként szeretett, ezért néha nagyon irigy voltam rá. Most pedig újra átélhetem a várandóság örömeit és alig várom már, hogy megszülessen a baba. Martin kérlek szépen ne mondd meg édesapádnak, hogy tudod az igazságot. -kérlelt Lívia. -Rendben. Figyi ezentúl Anyának kell szólítanom téged? -vigyorogtam rá. -Martin, amikor kettesben vagyunk hívhatsz így, de a családom előtt továbbra is Lívia néninek szólíts.- közben megszorította a kezemet. -Oké. - sóhajtottam. Esküszöm nem tudom mit mondjak erre. Most át kell értékelnem az eddigi életemet. Hirtelen felkaptam a kabátomat és az ajtó felé rohantam. -Martin hová mész? -kérdezte Lívia illetve az Anyám. -El innen. Teljesen megzavarodtam. -vallottam be neki. -Fiam, ne hagyj itt! - utánam jött és elkezdett sírni. A kezem már a kilincsen volt és ránéztem a nőre. -Köszönöm az őszinteséged, de nekem több időre van szükségem. -megpusziltam a homlokát és elviharoztam onnan. 

Pár évvel később ismét felkerestem Líviát, hogy megismerhessen a húgomat Millát. Amikor találkoztunk az első pillanattól kezdve kijöttünk egymással. Milla 9 éves édes kislány volt és állandóan a kezemet fogta, mintha érezte volna, hogy a bátyja vagyok. Nagyon is jól érezte. Időről időre egyre jobban kötődtünk egymáshoz, majd jobban megismertük egymást. A húgom mindig kitörő örömmel rohant elém, én pedig felkaptam a karomba. Attól a perctől kezdve határoztam el, hogy mindig meg fogom védeni Őt. Hiszen annyira szeretem Millát. Livia néha elmosolyodott rajtunk és láttam, hogy időnként elsírja magát. Lívia gratulált a diplomához és bejelentettem neki, hogy főiskolára megyek tanítani. -Ez csodás Martin! Annyira büszke vagyok rád! -ölelt át Anya. Amikor beültünk a nappaliba egyből a tárgyra tértem. -Na és mikor mondjuk meg Millának, hogy a bátyja vagyok? -kérdeztem tőle. A nő arcából kifutott a vér és teljesen elfehéredett. -Szó sem lehet róla Martin! Ha kitudódik, hogy a fiam vagy akkor mindent elveszítünk! Úgyhogy kérlek viselkedj! -nézett rám mérgesen. -Jól van. -sóhajtottam.
Mielőtt elkezdtem volna a munkámat a főiskolán, akkor nem gondoltam volna, hogy az előtte lévő estém sorsdöntő lesz. Nagyon jó volt a hangulat, ezért kitaláltam, hogy lemegyek a bárba iszogatni. A barátaim időről időre el szállingóztak, így egyedül maradtam az asztalnál. Endre felém sétált és hozott még egy kis sört. -Tessék haver. -veregette meg a vállamat. -Köszi. -néztem rá. -Aztán sok sikert az első napodhoz! - majd Endre elsétált az asztaltól. Amikor szabaddá vált a tér, a bár végében a pultnál megláttam Őt. Amikor megláttam Irinát teljesen elbűvölt engem. Be kell, hogy valljam soha életemben nem láttam hozzá hasonló nőt. Amikor ide nézett a tekintete teljesen megváltozott. Láttam rajta, hogy tetszem neki, majd zavartan elfordult. Láttam, hogy elpirult, majd vette a bátorságot és felém jött. Ez az! Annyira megörültem neki, hogy elkezdtem vigyorogni. Ahogy közeledett egyre hevesebben kezdett el dobogni a szívem. Amikor ide ért máris leszólított engem. -Szia! -mosolygott. -Szia! -és felkeltem a helyemről, hogy bemutatkozzak, de éppen szólították a pulthoz. A lány eltűnt a tömegben. Egy kicsit csalódott voltam, hogy nem bírtam többet beszélni vele. Sajnos csak a nevemet tudta meg… Aztán egyszer csak újra megjelent két itallal a kezében. -Tessék! Meghívlak egy italra! -és elém tette. Úristen milyen gyönyörű szemei vannak! Ráadásul pont a zsánerem szőke és kék szemű. Viszont nagyon fiatalnak tűnik. -Köszi! Ülj le és mesélj magadról!- mutattam az egyik üres helyre. Miután leült egy kicsit feszengeni kezdett, aztán végre a szemembe nézett és bemutatkozott. -Egyébként Irina a nevem.- árulta el. -Gyönyörű neved van.- bókoltam neki. Aztán egyre többet kezdtünk el inni beszélgetni. Aztán éreztem, ha így folytatjuk akkor ennek nem lesz jó vége. Irina már az utolsó unicumnál feladta a harcot, hogy ennyi elég is volt. Végül elkezdett sztorizni és be nem állt a szája. Én pedig élvezettel hallgattam a mondandóját. Percről percre éreztem, hogy nekem ennél több kell. Úgy érzem első látásra kezdek bele szeretni.-Nem szoktam ennyit inni. -vallotta be nekem. -Olyan gyönyörű vagy. -simogattam az arcát. -Oh, köszönöm…-hebegte. Annyira vágyni kezdtem rá, hogy hirtelen nem jutott más az eszembe. Félre kell vonulnom vele. Most vagy soha. Egy darabig egymást néztük, majd megfogtam a kezét. Elvezettem a mosdók felé, majd az egyik raktárba félre húztam magammal. Azonnal bezártam az ajtót és zihálva álltam előtte. -Nem tudom ki vagy, de nagyon megtetszettél nekem! -vallottam be. Aztán Irina megfogott a tarkómnál és azonnal megcsókoltuk egymást. A lány egy kicsit elhúzódott tőlem, aztán ismét megcsókolt. Én pedig nekiláttam vetkőztetni Őt, annyira vágytam rá. Irina is teljesen be volt rám indulva, így eléggé heves volt.Annyira szenvedélyes volt, hogy hirtelen azt hittem szét fog esni a vágytól. Amikor a szemébe néztem teljesen megváltozott a tekintete. Láttam rajta, hogy ennél többre vágyik.. -Istenem! Így még nem csinálta velem senki sem!- kiabálta nekem, aztán elhúzódtam tőle.-Örülök. Most pedig öltözz fel, mert indulni kell!- sürgettem Őt. Gyorsan felöltöztünk és egy csókkal váltunk el egymástól.  -Köszönöm a mai estét!- mondta Irina. -Én is! Viszont siess, nehogy meglássanak! -közben gyorsan körülnéztem, merre menekülhetek el. -Találkozunk még? -kérdezte tőlem reménykedve. -Figyelj, ez csak egy alkalom volt. Kérlek ne, keress többé! -fájó szívvel, de ezt mondtam neki, majd kirohantam a raktárból.

Amikor beültem a kocsiba teljesen fel voltam hevülve. Ez a lány annyira magával ragadó volt, hogy nem találok szavakat. Kezdtem kétségbeesetten keresni a választ arra, hogy miért érzem ezt iránta. Hiszen nekem ott van a menyasszonyom Laura, akit eljegyeztem. Próbálom figyelmen kívül hagyni az érzéseimet, de nehezen bírom elfelejteni Irinát. Miközben elgondolkodtam a kocsiból kitekintve hirtelen megláttam Irinát, akire pont rámászott egy pasi. Aztán egyből vettem az adást és kirohantam a kocsiból, hogy megmenthessem a lányt. Odamentem és egyből behúztam annak az idiótának, aki egyből elszaladt a helyszínről. Irina szegénykém elkezdett menekülni, aztán utána kiabáltam. -Irina kérlek várj! -aztán a lány lelassult és rám nézett. Láttam rajta, hogy nagyon megvolt ijedve és reszket a félelemtől. Aztán fogta magát ismét és menekülni kezdett. -Irina az istenért állj már meg!- szóltam utána. Mivel nem akart megállni, ezért megfogtam a karját. Irina annyira reszketett, hogy a karomba borult és elkezdett zokogni. -Nincsen semmi baj. Itt vagyok.- vigasztaltam Őt, közben simogattam a fejét. Aztán Irina eltávolodott tőlem és elindult a járdán. -Ilyen állapotban nem mehetsz egyedül az utcán. Inkább hazakísérlek.- nyúltam a keze után. -Oké…- sóhajtotta, majd belém karolt és beült mellém a kocsiba.

Ez nem lehet igaz. Itt állok a teremben és Irinával összeakad a tekintetünk. A szívem hevesen dobogni kezdett és fejben elkezdtem visszajátszani az előző esténket. Irina ma is csodálatosan nézett ki. Hogyan fogok így tanítani a jelenlétében? A torkom kiszáradt az agyam pedig elszállt. Látom, hogy előkapja az órarendjét és zavartan felnéz rám. Aztán hirtelen fogta magát, majd felállt a helyéről, és kirohant a teremből. Ezt nem hagyhatom annyiban! Nem veszíthetem el mégegyszer! -Irina várj! Kérlek!- szóltam utána és kirohantam a teremből. Irina annyira szedte a lábát, alig bírtam utolérni Őt. Végül sikerült elkapnom a karjánál, amikor hozzáértem éreztem, hogy szinte mágnesként vonz engem. -Esküszöm nem tudtam, hogy a diákom leszel. Ez biztosan valami félreértés lehet.- szóltam utána. -Hidd el én is ugyanúgy levagyok döbbenve, mint Te!- bökött rám. Hmmm ez jól esett. -Elhiszem, hogy megvagy zavarodva. Én is eléggé meglepődtem, amikor megláttalak a teremben. Azt hittem, hogy soha többé nem foglak látni. -vallottam be neki. -Miért? -kérdezte. -Amikor elmentem tőled tegnap este megfogadtam, hogy soha többé nem fogok veled találkozni. Viszont a sors úgy hozta, hogy mégiscsak van dolgunk egymással. -jelentettem ki. -Miért nem árultad el tegnap, hogy tanár vagy? Miért titkoltad el előttem? Ha tudtam volna, hogy a tanárom leszel, akkor nem fekszem le veled! – ezt már suttogva mondta. -Szintén így gondolom. Ha tudtam volna, hogy a diákom leszel, akkor nem szedlek fel a bárban. -vigyorogtam rá. -Mi olyan vicces? -kérdezte. -Imádom, ami velünk történik. -még jobban elmosolyodtam rajta. -Haha… -dünnyögte. -Nos, akkor visszajössz az órámra vagy mi lesz? -kérdeztem végül. -Megyek és átíratom magam egy másik órára. Nem fogok az órádra járni, hiszen ez annyira kínos! -kelt ki magából Irina. Mielőtt elindult volna a tanulmányi osztály felé, azonnal megfogtam a karjánál. -Kérlek Irina, ne iratkozz át! -kértem Őt. -Komolyan mit akarsz még ezek után? Nincs esélyünk. -kérdezte tőlem. -Megoldjuk. -kacsintottam rá, majd útjára engedtem Őt.

Most már kezdem belátni, hogy Irinával nagyon nehéz ezt a kapcsolatot fenntartani. Amióta Ben felbukkant az életében teljesen elszakadtunk egymástól. Napról napra egyre jobban hiányzik nekem ez a nő és úgy érzem alig tudok élni nélküle. Egyik nap átmentem Anyámhoz elmeséltem neki, hogy mennyire oda vagyok Irináért. Livia támogató volt és azt tanácsolta, hogy harcoljak érte, ha ennyire komolyan gondolom vele a dolgokat. Millával viszont nem tudom kibeszélni ezeket a szerelmi ügyeket, így mindennek lőttek. Tudom, hogy a húgom mindenben támogatna, kivéve ha megtudja, hogy Irina a párom. A húgom egyenesen gyűlöli Irinát és nem tudom miért. Ábel? Hát Őt inkább meg sem említem. Azóta nem láttam, amióta szakított Irinával.