Irina 18. fejezet

A stúdió

Most is alig bírom felfogni, hogy itt vagyunk a stúdióm előtt. Amikor eljöttem kibérelni a helyet totál elcsodálkoztam rajta, hogy egy régi gyárépületben rejtőzik a leendő munkahelyem. Réka gyorsan felkapta a csomagokat a kocsiból és Ő is megállt mellettem. -Irina, még be se mentünk, de már most büszke vagyok rád.- mondta Réka. -Ez a te érdemed is, hiszen rengeteget segítettél.- hálálkodtam neki. -Nem volt egyszerű menet, de örülök, hogy sikerült mindent elintézni. Na, akkor indulhatunk is befelé.- mondta nekem boldogan Réka, majd bedugtam a kulcsot és kinyitottam az ajtót.
Az elmúlt napokat a stúdióban töltöttük. Szinte már ott laktunk annyira elvoltunk foglalva a dolgokkal. Réka ha tudott mindig hozott házi kosztot, így szerencsére ritkán ettünk gyorséttermi kaját. Az én gyomrom amúgy sem bírja ezeket a műanyag vackokat. Vacsorára maradt még egy kis rakott krumpli, így azt esszük éppen. -Hulla fáradt vagyok.- szólalt meg a barátnőm. -Hidd el én is.- aztán elkezdtem ásítani. -Ihatnánk bort is, de egy: kocsival jöttél. Kettő: vagy itt alszunk ma éjjel.- vigyorgott. -Nem bánnám, bár sokkal jobb otthon a kényelmes ágyamban. Ahogy látom gyorsan elfogyott a kaja. Jóllaktál?- kérdeztem tőle.-Isteni volt! Máskor is csinálhatunk ebből a rakott krumpliból.- közben Réka felállt az asztaltól és összeszedte a tányérokat. Én addig ki bámultam a városra. Mivel a stúdiónk az Erzsébet hídra néz, így gyönyörű a kilátásunk városra. Imádom nézni ahogy Budapest lüktet a maga ritmusában. Éjjel-nappal végig tudnám nézni ezt a csodát. A város szépsége és ereje átjárja a lelkemet és melegséggel tölt el. Egyik nap, amikor pakolásztunk Rékával hirtelen felkaptam a fényképezőgépemet és az ablakból lefotóztam az Erzsébet hidat. Imádom megörökíteni ezeket a pillanatokat. Ez a kilátás annyira lenyűgöző és inspiráló számomra, hogy minden reggel és este ide telepedem. Az ablakból kitekintve szoktam kávét inni és izgatottan figyelem a lent zajló eseményeket, hogyan haladnak el a kék buszok és a villamosok a megállókból. Ilyenkor hálát adok az égieknek, hogy milyen szuper stúdiót sikerült találnom, és a világért se cserélném el ezt a látványt.

Pár hónappal később..

Lassan év vége van, így ezerrel tanulok a júniusi vizsgáimra. Mostanában igyekszem összeegyeztetni a tanulást a munkámmal, de így is kihívásokkal teli és izgalmas hetek vannak mögöttem. Reggeltől délutánig suliban vagyok aztán délutántól este tizenegyig a stúdióban dolgozom. A szombati napokon pedig tizenkét órát szoktam dolgozni. Igaz az elején még nagyon nehezen akart elindulni ez a munka, de szerencsére volt elég emberem, így hamar beindult a biznisz. Felvettem a stúdióba sminkeseket, technikusokat és fodrászokat. Egy teljes profi stáb áll mögöttem, akikkel nagyon jól kijövök és imádjuk egymást. Mivel rugalmas időbeosztást adtam az embereimnek, így nem kell attól tartanom, hogy üres marad a hely. Mindenki produktív és úgy dolgoznak, mintha már tíz éve ezt csinálnák. Néha azért előfordulnak nehézségek, például amikor vizsgaidőszakom van és emiatt nem tudok bemenni a többiekhez dolgozni. Olyankor elfog a lelkiismereti furdalás, hogy esetleg cserben hagyom őket. Szonja az egyik asszisztensem szokott nyugtatni engem, hogy nem lesz semmi baj. Amikor el kell rohannom a suliba, Ő szokta átvenni a helyemet a stúdióban. Ezért Szonjára bármikor számíthatok. Ennek ellenére a munkám még így is nagyon izgalmas és inspiráló számomra, és ez hozzájárul a boldogságomhoz.
-Irina! Valaki keres Téged! -szólt be Szonja az irodámba. Ránéztem az órámra és háromnegyed öt van, ilyenkor már nem nagyon szoktak jönni az ügyfelek. Egész nap időpontokat egyeztettem velük, így eléggé kimerítő volt ez pár óra. -Jól van akárki is az, küldd be. Gyorsan lerendezem. -intettem neki miközben a mobilomat néztem. Már megint egy újabb email érkezett. Amikor megnyitottam a levelet, valaki óvatosan bekopogtatott az ajtón. Mielőtt felnéztem volna odaszóltam felé. -Egy pár másodpercet kérek, mindjárt fogadom. -mondtam. Aztán egy pillanatra mégiscsak felnéztem és hirtelen megállt a szívem. Martin állt az ajtóban. Akkora meglepetés volt, hogy egy kicsit meg is ijedtem tőle. Egyből kiült az arcomra a boldogság és a viszontlátás öröme. Felkeltem az asztaltól és elé álltam. -Szia Martin! -köszöntöttem. -Szia Irina! -üdvözölt engem, majd megöleltük egymást. Amikor átöleltem minden félelem és aggódás tova szállt, így még jobban magamhoz szorítottam Őt. Martin az egyik kezével még a hajamat is megsimogatta, majd egymásra néztünk. -Hiányoztál. -mondta és óvatosan felém közelített az ajkaival. Lassan elhúzódtam tőle, mert nem akartam, hogy megcsókoljon. Bár a szívem legmélyén vágytam a csókjára, most mégis elutasítom Őt. Hiba lenne megtenni. Mivel Bennel már eléggé komoly a kapcsolatunk, így muszáj tartanom magam. Martin eltávolodott tőlem, majd az egyik sminkes asztalnak támaszkodott. Megrázta a fejét, majd ezt mondta. -Irina… Őszintén sajnálom. Ne haragudj, ha esetleg valamivel megbántottalak. Bár nem tudom miért nem akarsz megcsókolni. -nézett rám szomorúan. -Vőlegényem van Martin. -mutattam neki a kezemet. -Szóval mégiscsak igent mondtál neki.. -sóhajtott. -Igen, mert szeretem. -közben elkezdtem az ujjamon forgatni a gyűrűmet. -De nem annyira, mint engem. -végül mégiscsak eleresztett egy huncut mosolyt. -Téged aztán nehéz nem elfelejteni. Állandóan ezt csinálod: megjelensz aztán eltűnsz az életemből. Most már igazán kitalálhatnád mit akarsz tőlem. Ameddig játszadozol én már rég férjnél leszek. Ha minden jól megy talán már lesz egy gyerekünk is. -számoltam be neki. -Jól belehúztatok.- sóhajtott. -Martin tudod jól, ameddig a menyasszonyoddal élsz és Te vagy a tanárom a suliban, addig nem lehet köztünk semmi. -emlékeztettem Őt. Ahogy elhúzódtam tőle, az arcán láttam a csalódottságot és a meglepetést. Szavak nélkül is éreztem, hogy megértette, miért tettem így, és bár fájdalmas volt a pillanat, tudtam, hogy ez volt a helyes döntés a számomra. -Irina, most akkor engem hallgass meg kérlek. Nagyon hiányzol és a tudat, hogy nem lehetsz velem teljesen az őrületbe kerget engem. Nem bírok enni, nem tudok aludni és már létezés is nehezen megy nekem. Csak Téged akarlak Irina, nincs más nő az életemben rajtad kívül. Csak Te vagy. Annyira szeretlek, hogy szinte belehalok. -nézett rám csillogó szemekkel Martin. Egymással szemben álltunk egy kis ideig, és bár a levegőben érezhető volt a feszültség, egyikünk sem mondott semmit.Tudom, hogy ez a találkozás most nem úgy alakult, ahogy kellett volna, de mégis hálás voltam, hogy együtt lehettünk, még ha csak rövid időre is. Ezért meg kellett tennem egy utolsó lépést. -Akkor mindennek vége. Mindenki megy a saját dolgára. Ezentúl nincs találka és levelezés. -néztem rá komolyan. -Áll az alku. -nyújtotta felém a kezét. Amikor elkezdtünk kezet rázni valami szikrát éreztem a fogásában, mely azt jelentette, hogy a játék csak most kezdődik el igazán.