Irina 16. fejezet

Az élet megy tovább, csak én nem…

Az elmúlt hetekben hiába próbáltuk elkerülni egymást Martinnal, állandóan egymásba botlottunk. Időnként sírva veszekedtem vele ezután már pár napig nem is szóltunk egymáshoz. Annyira megviselt ez az egész, hogy egy-két napig otthon kellett maradnom. Odett volt olyan rendes, hogy felírta a leckéket és haza hozta nekem. Valamelyik reggel amikor úgy éreztem kezdem jobban érezni magam, akkor nekiláttam a pótolnivalóknak. Nemsokára itt lesz a tavaszi szünet és ki kéne találnom valami jópofa programot. Rékával már elkezdtünk úti célokat nézegetni, így hamarosan elfogjuk dönteni, hogy hova szeretnénk majd menni. Délután egy kicsit ledőltem a kanapéra pihenni és elővettem a mobilomat böngészni. Amikor nézegettem a közösségi oldalakat, az instán megláttam Martin új fotóját. Valami kávézóban van a menyasszonyával, természetesen Laura tag-gelte be a pasit. Jobban szemügyre vettem a férfi arcát és láttam rajta a szenvedést. Tuti miattam szomorkodik. Amikor tovább lapoztam a fotókat a végéhez érve megálltam az egyik képnél. Martin egy teraszon állt háttal a fotósnak és látszik, hogy a távolba réved a tekintete. Nagyon jól néz ki ez a profil, bár én sokkal jobbat is tudnék róla lőni. Hirtelen eszembe jutott az egyik fényképezőgépem, fogtam magam és azonnal felszaladtam a szobámba. Az egyik dobozból előszedtem a még jó állapotban levő gépemet. Leültem a földre és elkezdtem beállítani a fényképezőgépemet. Ahogy látom egyből bekapcsolt és készenlétbe állította magát. Szuper! Megfogadtam, hogy a holnapi nap folyamán fotózni fogok, mint a régi szép időkben.
Amikor úgy döntöttem, hogy szünetet szeretnék Martinnal kapcsolatban, akkor nem gondoltam bele, hogy ez ennyire szörnyű lesz. Először is nem olyan egyszerű a folyosón végig haladni, anélkül, hogy ne bámuljak be a terembe, ahol Ő van. Szinte minden nap összefutunk valahol az épületen belül, így nem olyan könnyű kikerülni egymást. Ezért néha felveszem a fülhallgatót és próbálom kizárni a körülöttem lévő világot. Csak amikor a tekintetünk néha-néha összeakad, akkor végem van. Martin olyan átható tekintettel néz rám, hogy szinte úgy érzem belelát a lelkembe. Érzem mikor olvas a szememből és távolról követi minden mozdulatomat. Annyira egymásra vagyunk hangolódva, hogy megérezzük a másik hangulatát. Amikor a múlt órán egy kicsit elpityeregtem a hátsó padban, Martin hátra jött és az ujjaim közé csúsztatott egy papírzsepit. Hálásan felnéztem rá, majd letöröltem a könnyeimet. Láttam rajta az aggódást és a féltést. Tudom, hogy akkor legszívesebben átölelt volna engem és a fülembe súgta volna a nyugtató szavakat, de nem tehette meg. Miközben ezekre az apró momentumokra gondolok a pillangók egyre jobban repkedni kezdenek a gyomromban és elkezdek szédülni. És az azt jelenti, attól, hogy nem vagyunk együtt még ugyanúgy szeretjük egymást.

Aznap délután beugrottam Benhez a próbára, hogy üdvözölhessem Őt és a srácokat. Próbálom benyújtani a békejobbot Bennek, mert nagyon hiányoznak a közös zenélések és a társasága. Tudom mennyire oda van értem, de megpróbálom megértetni vele: miért nem tudok vele összejönni. Amikor belépek a terembe hirtelen meglátom a srácot és elkezdek neki integetni. Ben elhúzza a száját és tovább hangolja a gitárt. Nagy levegőt vettem és elindultam a színpad felé. Az első sorba ülök és karba tett kézzel nézem Őt. A dobos szólt a fiúknak, hogy kezdődik a próba és mindenki azonnal beállt a helyére. Ben megkocogtatta a mikrofont, majd elkezdett énekelni. Artic Monkeys-Why'd you only call me when you're high? című dalát adták elő. Olyan átéléssel játszottak a fiúk, hogy a végén jól megtapsoltam őket. Ben lepillantott a színpadról, majd egy kicsit rám mosolygott és belekezdett a következő dalba. Ugyanannál az előadónál maradtak, csak most az Arabella című slágert vették elő. Próbáltam feltűnés nélkül nyugton maradni, de egyre jobban azt éreztem, hogy bugi van a lábamban. Szerencsére csendben tudtam maradni, így nem zavartam meg őket. A fiúk még lenyomtak egy-két számot és pár perc múlva már végeztek is a próbával. Láttam, hogy Ben lejön a színpadról és felém tart. Felkaptam a táskámat és elé sétáltam. -Szia Irina! Mi szél hozott erre? -kérdezte vidáman Ben, közben átöleltük egymást. -Szia Ben! Gondoltam benézek hozzátok. Tudom, hogy nem vagyok szívesen látott személy erre felé, ha akarod elmehetek innen. -mondtam neki és elfordultam tőle, -Ne menj el Irina! Beszélnünk kell.- jelentette ki és éreztem, hogy a kezem után kap. -Akkor biztosan nem zavarok? -kérdeztem Bent. -Nem. -végül elmosolyodott. -Hogy vagy? -érdeklődtem. Ben megdörzsölte a nyakát és félszegen ezt válaszolta:-Eléggé feszült vagyok mostanában. - majd zsebre tette a kezét. -Sajnálom. -sóhajtottam. -Ez van. Veled mi a helyzet? - közben lehajtottuk az ülést és helyet foglaltunk egymás mellett. -Semmi különös. -vontam meg a vállam. -Mi a helyzet a pasiddal? -nézett rám. Elkezdtem a kezemmel babrálni, majd a a karfára helyeztem és Benre néztem. -Szakítottunk. Sokat szenvedtünk. -jegyeztem meg. -Sajnálom. -érzett velem együtt Ben. -Túlélem. -közben elkezdtem babrálni a pulcsim zsinórjával. Ben átnyúlt hozzám, majd megfogta a kezemet. -Ne haragudj, hogy olyan hülye voltam. -sajnálkozott. -Nem vagyok haragtartó. -nyugtattam Őt. -Akkor megnyugodtam. -vigyorgott rám. -Mit szólnál egy jó erős feketéhez? -dobtam be neki az ötletet. -Az most jól jönne! -egyezett bele. -Akkor induljunk.- mielőtt felkeltem volna az ülésből, Ben a karom után nyúlt és az ölébe húzott engem. Óvatosan az arcomhoz ért és a fülem mögé simította az egyik hajtincsemet.Mélyen egymás szemébe néztünk és egyre jobban közeledtünk a másik felé. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, majd enyhén szétnyitottam az ajkaimat és Ben hirtelen megcsókolt. A szívem majdnem kiugrott a helyéről és minden kétségem elszállt. Éreztem rajta, hogy nagyon régóta várta ezt a pillanatot. Ben még jobban maga felé húzott engem és lágyan beletúrt a hajamba. Éreztem, hogy csók közben elkezd rezegni a mobilom. Miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni a hívást. Ben lassan eltávolodott az arcomtól, majd lenézett a lábamra. -Valaki nagyon türelmetlen. -mondta közben mosolyogva megérintette a száját. Gyorsan megnéztem a híváslistámat és láttam, hogy Réka hívott. -Csak a legjobb barátnőm az.Indulnom kell. -néztem fel rá. -Máris? -kérdezte csalódottan. -Holnap majd találkozunk! -ígértem neki és megsimogattam az arcát. -Rendben! - közben felálltunk a helyünkről. Még Gyorsan átöleltem Bent és leszaladtam a lépcsőn.

Nem tudom mi a fene van velem. Amióta megcsókolt Ben azóta a teljesen megzavarodtam érzelmileg. Hiába próbálom elnyomni magamban az örömömet, nem bírom letörölni a mosolyt az arcomról. Hazafelé menet még gyorsan rá csörögtem Rékára, hogy már úton vagyok várjon meg engem.

-Na végre! -üdvözölt Réka, amikor beléptem a lakásba. -Mi a baj? Nagyon kerestél! -kérdeztem tőle. -Szerinted melyik ruhát vegyem fel a buliba? -mutatta fel a választékot Réka. -Komolyan ezért hívtál haza? -fogtam a fejemet. -Igen. Ezt úgy hívják, hogy divat vészhelyzet. -válaszolta. -De bolond vagy. -nevettem fel. -Irina! Ez igenis komoly ügy! Nem mindegy miben jelenik meg az ember lánya a nyilvánosság előtt. Ma este filmpremierre megyek az Aréna Mall-ban. -újságolta. -Értem. -mondtam, majd leültem a kanapéra. -Nagyon fel vagy dobva. Gyanús vagy nekem. Nem akarsz valamit elmondani?-szúrta ki Réka és leült mellém. Réka felé fordultam és fülig érő mosollyal közöltem vele. -Képzeld Bennel megcsókoltuk egymást. -aztán eltakartam az arcomat. -Ugye csak viccelsz? Nem úgy volt, hogy összevesztetek? - szájtátva nézett rám. -De, csak aztán ma kibékültünk. Elmentem a próbájára és a végén elkezdtünk beszélgetni. Amikor elindultam, akkor megfogta a kezemet és magához húzott, majd megcsókolt. -pirultam el. -Milyen volt? -kérdezte Réka. -Kellemes. -vontam meg a vállam. -Kellemes? Mit jelent pontosan? -érdeklődött. -Jó volt meg minden, de nem éreztem olyan wow hatást, mint Martinnál. Persze meglepetésként ért, és szerintem az újdonság varázsa miatt volt. Szerintem holnapra elfelejtem. -aztán kiittam a maradék vizet a poharamból. -Jól van Te tudod. -csóválta a fejét Réka, majd ledobta a ruhákat a földre és tovább pakolászott.

Gyomorgörcs, hányinger és idegesség. Soroljam tovább? Reggel hét óra van és még mindig a tükör előtt állok és magamat nézem. Mit lát bennem Ben? Mivel foghattam meg Őt? Mitől vagyok olyan különleges a számára? A mosdóra támaszkodva érzem, hogy elernyed a karom, majd csücsörítettem egyet a tükörbe aztán lefröcsköltem a tükörképemet. -Nem értem! -kiáltottam fel nyüglődve aztán kisétáltam a fürdőszobából.

Éppen a helyemen ülök a teremben, amikor megjelenik Ben. A fiú felém int és elindul a padok között. Mivel hátul ülök,így kénytelen átverekednie magát a többieken. -Jó reggelt! -köszönött, majd lehajolt hozzám és megcsókolt. -Szia! -köszöntem neki és a kezembe kaptam a kávémat. -Gyönyörű vagy. -bókolt. -Köszi. -pirultam el. Aztán Ben fogta magát és mellém húzta a székét, aztán a vállamnál átkarolt engem. -Szeretlek. -súgta a fülembe, aztán előre nézett. Én pedig összefontam a mellkasomon a karomat és türelmetlenül forgattam a fejemet. Ahogy balra néztem abban a pillanatban lépett be Martin a terembe és amikor meglátott engem és Bent az arca teljesen megváltozott. Láttam, hogy egyből kényelmetlenül érzi magát és zavartan a homlokához ér. Ez az egész helyzet kezd egyre nyomasztobbá válni. Próbálok valamilyen módon jelezni neki, hogy semmi komoly nincs köztem és Ben között, de a helyzet kényelmetlensége egyre csak nő.Remélem hamarosan sikerül majd tisztáznom Martinnál a dolgokat, mielőtt bármi rosszabbra fordulna. Persze Ben sem könnyítette meg a dolgomat. Mielőtt Martin belekezdett volna az órába a srác felém közelített és elkezdte csókolgatni a nyakamat. Lehunytam a szemem és próbáltam nem oda figyelni rá. Aztán egyre jobban zavarni kezdett a jelenléte, de ennek ellenére jól tűrtem az udvarlását. Óvatosan kinyitottam a szemem és ránéztem Martinra,aki elégedett mosollyal sugallta, hogy ebből nekem baj lesz.
Amikor ki akarok menni a teremből, Martin hirtelen elém áll, és határozottan megakadályozza, hogy tovább menjek.Felnéztem rá és a tekintetében látom a féltékenységet és az aggodalmat. Ben már kint volt a folyosón és várta, hogy én is menjek utána. -Irina jössz már? -kérdezte tőlem. -Irina itt marad.- felelte Martin miközben engem bámult. -Majd később megyek! -integettem felé, majd ismét Martinra néztem. Miután kiürült a terem Martin végre megszólalt. -Nem tetszik, ahogy az a Ben gyerek folyton rád mászik. -közölte velem. -Ó, csak nem féltékeny vagy? -böktem meg a mellkasán. Martin továbbra sem mozdult. -Ti most jártok? -kérdezte szenvtelenül. -Ehhez semmi közöd. Egyébként is mióta érdekel ez Téged? -mosolyogtam rá. -Hidd el engem ez teljesen hidegen hagy ez a románc. -továbbra is kitartóan állt előttem.-Akkor ezt megbeszéltük, ha megbocsátasz nekem viszont dolgom van.- fogtam magam és elindultam az ajtó felé, de Martin azonnal megfogta a vállamat. Lenéztem a vállamnál a kezére, majd felpillantottam rá. -Aggódom érted Irina. -vallotta be. -Nem kell, hiszen nagylány vagyok már.
- aztán megfogtam a kezét és levettem magamról. Mielőtt kiléptem volna a folyosóra még utoljára visszanéztem Martinra. Láttam rajta, hogy gyötrődik az érzelmeivel.Elfordítottam róla a tekintetemet és kisétáltam a teremből.