Irina 15. fejezet

Érints meg még egyszer

Csodával határos módon elég gyorsan sikerült felépülni ebből a nyavalyából. Réka is két napig nyomta az ágyat, majd a harmadik nap elindult dolgozni. -Úgy érzem, majd kicsattanok az egészségtől! -örvendezett Réka, majd átölelt engem és kiszaladt az ajtón. Én is megnéztem az órámat, ideje elindulni a suliba. Mielőtt fölkiabáltam volna Odettnek az emeletre, ő gyorsabb volt, mint én. -Jó reggelt! -köszöntött engem. -Jó reggelt! Nahát még idő előtt sikerül elindulni? -néztem a karórámra, majd vissza Odettre. -Kérlek ne rontsd el a történelmi pillanatot. -sóhajtotta majd ezután felkapta a táskáját és az ajtó felé sétált. -Oké. -nevettem rá. Gyorsan beültünk a kocsiba és elindultunk a suliba. Útközben benyomtam a szokásos carpool karakoe showt és addig énekeltünk, amíg meg nem érkeztünk a célállomásra. Carlie Hanson-Good Enough számát énekeltük teli torokból.

I don't think I'll ever be good enough

I don't think I'm ever gonna find someone

Don't you leave me alone (don't you leave me alone)

Won't you carry me home?

I don't think I'll ever be good enough

Voices in my head, wish I could turn 'em off

Don't you leave me alone

Won't you carry me home?

Amikor beálltunk a helyünkre rögtön kipattantunk a kocsiból és tovább énekeltünk a bejáratig. -Ez nagyon jó volt! Végre van már hangod! -utalt a múltkori betegségre Odett. -Örülök, hogy eltűnt ez a rekedtség. Ma elvileg próbám lesz a fiúkkal.- mondtam neki. -Biztosan hiányoztál Bennek.- kuncogott. -Haha… Nagyon vicces vagy. - korholtam le. -De mos tényleg. -nevetett. -Kérsz kávét? -tereltem a témát. -Igen és tejjel kérem szépen! -adta le az igényét Odett. Majd félúton ketté váltunk aztán fogtam magam és elindultam a büfé felé. Amikor beálltam a sorba valaki megérintette a vállamat. -Szia Irina! -köszöntött Ben. -Szia Ben! -üdvözöltem és megpusziltuk egymást. -Kész a kávé! -szólt a büfés csaj. Láttam, hogy Ben elindul kifizetni a kávémat, de mielőtt tiltakozhattam volna már elő is kapta a bankkártyáját. -Ó, Ben! Igazán nem kellett volna… Köszönöm szépen.- hálálkodtam. -Tekintsd ezt baráti meghívásnak. -kacsintott rám a srác. -Köszönöm, tényleg nagyon kedves vagy. -és adtam az arcára egy puszit. -Nincs mit. Gyere üljünk le és mesélj miújság van veled. -mutatott az egyik székre. Miután helyet foglaltunk az egyik padnál egyből beszédbe elegyedtünk. -Azt hallottam, hogy beteg voltál. Remélem most már jobban vagy és meggyógyultál. -kortyolt bele a kávéjába. -Szörnyű volt! Azt hittem sose lesz vége ennek a betegségnek. Szerencsére Odett bírta a tempót velünk. Ő az egyetlen, aki megúszta az egész nyavalyát. Erős az immunrendszere. -mosolyogtam Benre.-Őszintén örülök, hogy újra itt vagy köztünk. -majd megérintette a combomat és felém hajolt. -Rettenetesen hiányoztál nekem. -súgta a fülembe. Lassan elhúzódtam tőle, mert bevallom őszintén egy kicsit megijeszt a rámenőssége. -Ben.. Nagyon kedves tőled, hogy ilyen figyelmes vagy. Viszont egy valamire nagyon megkérlek. Légyszíves ne akarj mindenáron meghódítani engem.- néztem rá komolyan. -.Irina nem emlékszel a múltkori vallomásra? -kérdezte. -Hogyne emlékeznék, csak hogy nem érzek irántad semmit. Nem vagy az esetem. -böktem ki neki. -Képes lennél mindent eldobni egy másik pasiért? -csattant fel Ben. -Ezt Te nem értheted! Igenis szeretem Martint, annak ellenére, hogy szakítottunk…-  éreztem, hogy egy kicsit megremegett a hangom. Ben felállt a székről, majd rám nézett. -Tudod mit? Egye a fene! Megérdemlitek egymást! -csattant fel Ben ezután idegesen elmenekült mellőlem. Én egy kicsit még dühöngtem, majd felkaptam a maradék kávémat és kidobtam a kukába.

Különös érzés kerített hatalmába, amikor beléptem az osztályterembe. Hirtelen elöntöttek az emlékek és a Martinnal töltött együttlétek. Úristen, alig hiszem el, hogy mindez megtörtént velünk. Amikor a múltkor szakítottam Martinnal tényleg komolyan gondoltam, amit mondtam neki. Időre van szükségem, hogy átértékeljem a köztünk lévő dolgokat. Amikor megtudtam, hogy Milla gyermeket vár Ábeltől akkor jöttem rá, hogy teljesen rossz irányba halad az életem. Nincsen rendes pasim, nincsen gyakornoki állásom és a családom is messze lakik tőlem. Ben összekapott velem, Ábel pedig egy életre meggyűlölt engem. Na és Martin? Bárcsak ne ismertem volna meg! Bárcsak ne mentem volna el abba a bárba! Mi a fenéért álltam vele szóba? Tudom ezt már nem vonhatom vissza. Ami történt, az megtörtént. Kezdem belátni, hogy borzasztó ember vagyok, és most már értem miért nincsenek barátaim. Persze ott van még nekem Réka és Odett, de értitek miről beszélek. Amikor elbámészkodtam az ablak irányába hirtelen megjelent a teremben Martin. Vidáman köszöntött minket, majd leült a helyére. Sóhajtva nyitottam fel a könyvemet és elkezdtem a hátsó padban olvasgatni. Jelen pillanatban nem érdekel az órája, így próbálom figyelmen kívül hagyni Őt. Mielőtt elkezdtem volna belemélyedni a nagy Gatsby történetébe éreztem, hogy valaki lassú léptekkel közeledik felém. Meglepődve felpillantottam a könyvből és a legelbűvölőbb mosolyomat eresztettem rá Martinra. -Talán ennyire untatlak az órámmal? -kérdezte halkan és a tekintete elárulta, hogy valóban érdeklem Őt. Laza mozdulattal keresztbe tettem a lábaimat és az ölemben azonnal összecsaptam a könyvemet. -Ami illeti igen. -néztem rá szemrebbenés nélkül. -Értem. Megtudhatom mi az a könyv, ami éppen eltereli a figyelmedet az óráról? -és Martin óvatosan leguggolt mellém. Felkaptam a könyvemet és megmutattam neki. -Értem szóval Fitzgerald története érdekesebb számodra, mint az enyém. - suttogta szinte éreztem, ahogy a férfi szavai súrolják az érzékeimet, és hirtelen zavarba jöttem tőle.Egy kicsit összerándult a gyomrom és próbáltam nem figyelni rá. Óvatosan az alsó ajkamba haraptam és próbáltam visszafogni magam. Most azonnal meg akartam Őt csókolni. Annyira hiányzott a közelsége, hogy legszívesebben itt és most feladnám a köztünk lévő harcot. -Hidd el ez a könyv még nálad is izgalmasabb. -súgtam vissza a fülébe. -Valóban? Pedig végig azt hittem, hogy jobban izgatlak téged, mint egy holmi könyv. -mosolygott bele a fülembe. -Nem kéne visszamenned órát tartani? Egy kicsit feltűnő, hogy itt csevegsz velem. -szóltam rá. -A többiek éppen a házi feladatukat körmölik, mert nemsokára beszedem tőlük aztán leosztályzom. -válaszolta. -Volt házi feladat? -néztem rá nagy szemekkel. -Mivel nem jártál egy hétig suliba, képzeld volt házi feladat is. -vigyorgott rám. -Valóban? És miért nem szólt nekem senki? - érdeklődtem. -Ha felhívtál volna elmondtam volna. -búgta, majd felkelt mellőlem. Mielőtt visszament volna az asztalhoz, még utoljára rám kacsintott.

Amikor kicsengettek megvártam, amíg a többiek kimennek a teremből. Aztán lassan felkeltem a helyemről és magamhoz öleltem a könyvemet.Óvatosan Martin felé biccentettem, majd elindultam az udvarra. Kifelé menet írtam egy üzenetet Martinnak, hogy hol fogom Őt várni. Az egyik tölgyfa mellett beszéltük meg a találkozót. Amíg várakozom Martinra hunyorogva felnézek a fára. Látom, ahogy a napfény átszűrődik a lombok között és közben feltámad egy kis fuvallat, ami óvatosan elkezdi mozgatni a fa leveleit. Élvezem,ahogy a szél lágyan simogatja az arcomat, közben a nap rám ragyog. Olyan jól esik most a csend. Nincsen senki körülöttem csak én és a természet vagyunk. Szeretek a jelenben lenni. Ilyenkor nem szoktam a jövőmön és a múltamon töprengeni. S ebben a pillanatban eláraszt a hála és a béke. Amíg napoztam szinte a zsigereimben éreztem, hogy a férfi, akit szeretek lassan közeledik felém. Csukott szemmel sóhajtottam egy nagyot,majd háttal nekidőltem a fa törzsének. Hirtelen megéreztem, hogy oldalt a fa törzsénél valaki megérintette a kezemet. Nem néztem hátra. Az ujjainkkal keresni kezdtük a másikat, majd összekulcsoltuk a kezünket. Így álltunk egy darabig, amíg meg nem törtem a köztünk lévő csendet. -Hiányzol.- szólaltam meg. -Te is hiányzol nekem.- mondta, majd elkezdett játszadozni az ujjaimmal. -Meddig csináljuk még ezt?- kérdeztem Tőle.-Fogalmam sincs, viszont nagyon nehezen bírom ki nélküled.-suttogta. -Ha így megy tovább tönkre tesszük egymást.- mondtam neki. -Tudod, hogy nem lehetünk együtt. Viszont sose felejtsd el, hogy mennyire szeretlek.- emlékeztetett. -Én is szeretlek Martin.- szépen lassan elengedtük egymást és feltűnés nélkül visszaindultam a terembe.