Irina 14. fejezet

A Lehoczky Gála

Itt állok Martin vendégszobájában és az ágyon heverő ruhámmal szemezek.Olyan gyönyörű és amikor valahányszor ránézek mindig eláll tőle a lélegzetem. Megérintem a ruha anyagát és szinte felszisszentek a vágytól, hogy felvegyem. Beharaptam az alsó ajkaimat és egyre izgatottabbá váltam ettől az egész helyzettől. Ez a bál másmilyen lesz, mint a gimiben vagy a főiskolán. Tudomásom szerint ez egy eléggé komoly gála lesz. Újra lenéztem a ruhámra, majd sóhajtva kaptam fel a karomra és elkezdtem átöltözni. A szívem csordultig telik meg hálával, amikor meglátom magam a tükörben. Alig ismerek magamra. Lassan már én is úgy fogok festeni, mint a Lehoczkyék.Ha Milla meglát ebben a ruhában azonnal kifog tiltani a bálteremből. Egy valakit nem akarok látni és az Ábel. Bár Milla anyukája szerint Pedró lesz Milla kísérője, de Ábelt ismerve nem fogja kihagyni ezt a bulit.

A kezem a kilincsen és nem merek elindulni. Próbáltam mély levegőt venni és lehiggadni, de egyre izgatottabbá kezdek válni. Vajon mit fog szólni a ruhámhoz Martin? Milyen lesz, majd a bál? Hogyan bújjak el, hogy ne lássanak meg Ábelék? Miközben ezekkel a kérdésekkel kínoztam magam kisétáltam Martin szobájából. A lépcsőhöz érve megfogtam a ruhámat és lassan lépdeltem lefelé a lépcsőn. Amikor lemegyek a lépcsőn, szinte érzem, hogy a szívem egyre hevesebben kezd el dobogni,ahogy közeledek Martin felé. Amikor ő észrevesz, a tekintete találkozik az enyémmel, és látom rajta, hogy csodálattal mér végig engem. A mellkasomat elönti a melegség és a vágy, alig várom már, hogy a karjaiban lehessek. -Gyönyörűséges ez a ruha! Te pedig úgy festesz, mint egy valódi hercegnő. -bókolt Martin, amikor megérkeztem hozzá. A férfi megfogta az egyik kezemet és csókot adott rá. -Köszönöm. Te is jól nézel ki. -pirultam el. -Gyere menjünk be a többiekhez. Csatlakozol? -kérdezte. -Persze. - közben felém nyújtotta a karját, én pedig belekaroltam Martinba.-Ne izgulj. -súgta a fülembe Martin. -Mivan ha észrevesznek Ábelék? Nekem végem van. -dünnyögtem neki. -Megkértem Milla anyját, hogy ne szóljon rólunk. Konkrétan nem is tudják, hogy itt vagyunk. -nyugtatott a férfi. -Akkor jó. -néztem rá komoly arccal. -Gyere csak! -fogta meg a kezemet Martin és szinte játszi könnyedséggel bújtunk el az egyik oszlop mögé. Kacagva és nevetve rejtőztünk el a függönyök árnyékában, mindig vigyázva arra, hogy ne legyünk láthatóak a többiek számára. -Alig hiszem el, hogy itt is bújócskázni kell! -mondtam nevetve közben megérintettem Martin mellkasát. -Nem bukhatunk le Milláék előtt. - nézett ki a függönyök mögül Martin. -Bolond vagy. -nevettem. Miközben egymás szemébe néztünk abban a pillanatban megszólalt egy dal a távolból. Natalie Jane- Intrusive Thoughts. -Ez a Te számod. -előzött meg Martin. -Honnan tudod? -kérdeztem tőle. -Most ne beszélj.- mondta és láttam, hogy mosolyra húzódik a szája. Martin meghajolt előttem és felkért táncolni. Amikor megéreztem Martin kezét az enyémen lassan összekulcsoltuk az ujjainkat. Majd egymásra néztünk és elkezdtük táncolni. Miközben a függönyök mögött zenét hallgatva lassan és könnyedén ringatózunk, engem elárasztott a béke és a nyugalom. A refrénnél Martin megforgatott, majd ismét a mellkasára simultam. Éreztem a kezét a derekamon és közben elkezdte simogatni a hátamat. Felnéztem rá és belenéztem a szemébe. Martin boldognak és nyugodtnak tűnt. Éreztem, hogy az egyik kezével megérinti az arcomat és felém hajol. Martin a zene végén megcsókolt engem, én pedig azonnal átölelve őt viszonoztam a csókját. -Most merre bújkáljunk? -nevetve kérdeztem tőle. -Nézd! Milla és Ábel kimennek a kertbe, így el tudunk vegyülni a tömegben. -mutatott feléjük Martin. 

Másnap reggel egymást ölelve ébredtünk fel Martin ágyában. Hajnalig roptuk a tömegben a táncot és a végén feljöttünk egy kicsit beszélgetni. A beszélgetés átment csók csatába, melyet követte egy gyors menet. Óvatosan felkeltem Martin mellől és kiszaladtam a szobájából. Mire leértem a nappaliba Milla édesanyja boldogan köszöntött engem. -Jó reggelt Irina! Jól telt az éjszakád? -kérdezte tőlem. -Persze… Köszönöm, hogy itt lehettem. -hajoltam meg előtte. -Nem kell hajolgatnod lányom. Gyere ülj le. Mondanom kell valamit. -nyújtotta felém a karját. Megkerültem az ülőgarnitúrát majd leültem mellé. - Mi történt? -kérdeztem tőle. -Irina ezt alig bírom magamban tartani! Képzeld el, hogy nagymama leszek! Milláéknak gyerekük lesz! -újságolta a nő. -Honnan tudod? -kérdeztem tőle. -Tegnap a bál után bejöttek és elárulták, hogy szülők lesznek! Igaz, hogy egy kicsit kiborultam, de végül rájöttem totál boldog vagyok a hírtől! Hát nem csodálatos? -kérdezte tőlem, közben a térdemre tette a kezét. Ez az örömhír annyira váratlanul ért, hogy éreztem a szívem megtelik fájdalommal és irigységgel. Bár igyekszem kimutatni, hogy örülök, de legbelül forr bennem a gyűlölet. Ábel elég gyorsan túllépett a kapcsolatunkon. Ez bizonyítja, hogy Martinnal való viszonyom mennyire bizonytalan és bonyolult. Egy pillanatra azt éreztem, olyan mintha elvesztettem volna valamit, ami valójában nem is volt az enyém. Minél jobban próbálom elfojtani a szomorúságomat, annál jobban éget a vágy, hogy elmeneküljek innen. -Figyelj, most mennem kell reggelizni. Nem haragszol meg érte? -álltam fel a kanapéról. -Menj csak drágám! Ó, szia Martin! Mióta álldogálsz itt? -kérdezte a nő tőle. Láttam Martin arcán, hogy nem tetszett neki az előző hír. Szinte biztos vagyok benne,hogy látta a reakciómat is. Tudom, hogy a hír nemcsak Őt ütötte szíven. Hiszen Milla az unokahúga és nagyon félti a lányt. A múltkori Ábel féle incidensen még nem sikerült túl tennie magát. Fogtam magam és Martin után rohantam a konyhába. -Martin várj meg kérlek! -szóltam utána. Amikor kiértünk a konyhába Martin felém fordult és ezt mondta. -Sose szabadulunk meg tőle. -közben átöleltem Őt. -Ne aggódj Martin nem lesz semmi gond. -vigasztaltam. -Viszont láttam rajtad, hogy teljesen lesújtott téged ez a hír. Ha még nem léptél túl Ábelen csak mondd meg őszintén. -állt előttem karba tett kézzel hátával a pultnak támaszkodva. -Bevallom teljesen sokkot kaptam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar családot fog alapítani Ábel. Nála mindig is a család volt az első. Évekig küzdöttünk egy gyerekért, de én nem akartam teherbe esni. Valahol legbelül éreztem, hogy Ábel Millába szerelmes. Amikor meghallottam a hírt Milla anyukájától hirtelen féltékeny lettem rájuk. Nekik minden egyből összejött! Szerintem nem kell sokáig várni az esküvőig sem. Hiszen a nagykönyvekben is megírták: boldogan élnek, amíg meg nem halnak! Tudod mit? Nem hazudok neked: nagyon is fáj ez az egész! Fáj, mert Ábel még utoljára kihasznált engem és összejött Millával. Érted? Fáj, mert egy tanárral kavarok és nem vállalhatom fel vele a kapcsolatomat. Legszívesebben szétkürtölném a világnak, hogy mi együtt vagyunk! Talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Szeretnék kérni egy kis időt. Gondolkoznom kell… -fakadtam ki neki. Martin közelebb jött hozzám és megsimogatta az arcomat. Nagyot sóhajtva ezt mondta: -Tényleg így gondolod? Szünetet akarsz? -kérdezte. Én pedig szemrebbenés nélkül ezt válaszoltam neki. -Igen.

Az elmúlt két hét borzalmas volt. Nem elég, hogy Martinnal szakítottunk ráadásul jól benyeltem mellé egy hányós-hasmenéses vírust is. Odett készségesen hozta utánam a felmosó vödröt, amiben tudtam hányni. Amikor meg rám tört a hasmenés,akkor villámsebesen a wc felé rohantam. Miután kijöttem a fürdőből Odett odajött hozzám segített lefektetni az ágyba, majd egyből elindult fertőtleníteni a fürdőszobát. -Köszönöm Odett! -hálálkodtam. Ez a betegség most nagyon kimerített engem. A leckéket se bírtam megcsinálni, így annyiban hagytam az egészet. Megfogtam a plédemet és nyakig betakaróztam vele. Egy kicsit később Odett mellém ült és megsimogatta a fejemet.-Mindjárt jön Réka is.-mondja. -Az nem lehet, hiszen az előbb indult el a stúdióba dolgozni.- motyogtam erőtlenül. -Az előbb beszéltem vele telefonon,hogy ő is rosszul van. Amint belépett a stúdióba rögtön rájött a hányás.- újságolta nekem. -Akkor ez tuti vírus.- suttogtam. -Az.- sóhajtotta. -Figyi..Nem akarom, hogy Te is beteg legyél…. -néztem rá komolyan. -Nem leszek beteg. Valakinek talpon kell lenni. -mosolygott rám. -Nem is tudom mi lenne, ha Te nem lennél mellettem. - aztán éreztem, hogy megint kezdek rosszul lenni. Odett azonnal elém rakta a vödröt és egyből belehánytam. 

Még aznap estig tartott a rosszullétem, aztán szerencsére már lecsillapodott a dolog. Réka szenved éppen a füdőben, amióta hazajött folyamatosan csak rókázik. Párszor bekopogtunk a fürdőszobába, de mindig visszaszólt,hogy most ne zavarjuk. -Idő kérdése és ő is lenyugszik majd. -suttogta Odett és elsétáltunk az ajtótól. Amikor megmértem a lázamat, akkor harmincnyolc fokot mutatott a hőmérő. Odett felé nyújtottam a hőmérőt és nyakig behúztam magam a takaróval. -Hát szívem, akkor ez tényleg az amire gondoltunk. Valamit nagyon benyeltetek Rékával. -sóhajtott fel a barátnőm. -Odett!! -Réka ebben a pillanatban lépett ki a fürdőszobából. -Hogy vagy? -kérdezte tőle a lány. -Brutál szarul vagyok. Mindjárt meghalok.- nyöszörögte. -Nem fogsz meghalni. Gyere ülj le Irina lábához. Hozok nektek egy kis nyers teát meg kekszet. Egy kevéske falatot azért kapjatok be. -és Odett azonnal a konyha felé vette az irányt. -Nem bírok enni.. -nyűglődik Réka. -Én se tudok enni. Ránézek a kajára és rosszul vagyok. -motyogtam a barátnőmnek.