Irina 12. fejezet

Ben együttese

Éppen belépek a színházterembe amikor a fiúk a hangszereket kezdik el hangolni. Lesétáltam a lépcsőn és körbenéztem merre lehet Ben. A srácok felém intettek és szóltak a srácnak. -Ben itt van a csajod! -kiabálta az egyik. -Fiúk Irina nem a…- amikor meglátott hirtelen elpirult. - Szia Irina! Kérlek ne haragudj a srácokra. Ma különösen lököttek.. -zavarában beletúrt a hajába. -Szia Ben! -köszöntem neki és odamentem a színpadhoz. -Mindjárt lejátszunk egy dalt meghallgatod? -kérdezte. -Természetesen! -mosolyogtam rá. Aztán Ben odaállt a mikrofonhoz és mutatott valamit a fiúk felé, majd belekezdtek a zenélésbe. Amikor Ben elkezdett énekelni teljesen el voltam ájulva. Hogy énekelhet valaki ennyire jól? Olyan rekedtes és dögös hangja van, hogy elkezdtem sikítani felé és tapsolva ugráltam neki. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy tini lány. Ahogy véget ért a dal máris belecsaptak a következőbe. Most egy feldolgozás jött Mehro-Like You’re God című szám. Nem tudom Ben hogy énekel ilyen jól, de egyre izgatottabbá váltam és éreztem mindjárt kiugrik a szívem a helyéről. Egy pillanat alatt magával ragadt engem és vele együtt zuhantam a végtelenbe. A szám közepénél felmentem a színpadra és tovább táncoltam. A fiúk megmosolyogták a táncomat, én pedig teljesen beleéltem magam ebbe a helyzetbe. -Juhuu! -kiabáltam közben. Beletúrtam a hajamba aztán felemeltem a karomat. A srácok a végére belehúztak a dobba, majd Ben a dal végéhez ért. -Úristen ez de király volt! -mondtam nekik,majd megtapsoltam őket. A nagy örömködés közepette megláttam a színpad végében álldogáló zongorát. -Van itt egy zongora is! -mutattam jobbra. -Igen, de mi nem nagyon szoktuk használni, csak nagyon ritkán. - vonta meg a vállát Ben. -Akkor, majd én kihasználom! -vigyorogtam rá és elindultam a zongora felé. Amikor leültem a hangszerhez egy kicsit izgatott lettem, majd finoman megérintettem a billentyűket és halkan elkezdtem énekelni. Birdy- Shelter című dalát választottam, ez is annyira szívbemarkolóan gyönyörű. Imádom ezt a számot is. Ben és a fiúk hirtelen megálltak a pakolással és elkezdtek figyelni rám. 

I find shelter in this way

Under cover, hide away

Can you hear when I say

I have never felt this way

Maybe I had said something that was wrong

Can I make it better with the lights turned on

Maybe I had said something that was wrong

Can I make it better with the lights turned on

Could I be, was I there

It felt so crystal in the air

I still want to drown whenever you leave

Please teach me gently how to breathe

And I'll cross oceans like never before

So you can feel the way I feel it too

And I'll send images back at you

So you can see the way I feel it too

Maybe I had said something that was wrong

Can I make it better with the lights turned on

Maybe I had said something that was wrong

Can I make it better with the lights turned on

Maybe I had said something that was wrong

Can I make it better with the lights turned on

Amikor véget ért a dal a srácok tátott szájjal néztek rám, majd elkezdtek tapsolni. -Az igen Irina! Hallod, egy őstehetség vagy! -dicsért meg Ben, majd odajött felém és felkapott engem. Aztán jó szorosan megölelt engem. -Köszönöm Ben! -mondtam neki, majd amikor kinéztem a nézőtérre megláttam valakit a sorok között. Lassan kiszabadítottam magam a srác öleléséből és még jobban szemügyre vettem ki lehet az. Amikor meglátom Martint a közönség soraiban, hirtelen zavarba jövök. Nem számítottam rá, hogy itt lesz, és ez a meglepetés kissé összezavart. A szívem elkezdett hevesebben dobogni, miközben a tekintetünk egymásba fonódott és hosszan bámultuk egymást. Egy pillanatig olyan volt, mintha megállt volna az idő. Éreztem, hogy egyre jobban kezdek belepirulni ebbe a szemezésbe, de kitartóan álltam a dolgot. Aztán hirtelen Ben megérintette a vállamat és felé fordultam. -Irina lenne egy kérdésem… -nézett rám a srác. -Igen? -kérdeztem tőle. -Szeretnél énekelni velünk majd a következő fellépésnél? Csodálatos hangod van! -dicsért meg engem. -Köszönöm még egyszer… Persze, ha kellek mindenképpen számíthattok rám. -mosolyogtam rá. -Az jó lenne. -aztán Ben ismét megölelt engem. Még utoljára felnéztem a nézőtérre és láttam, hogy Martin karba tett kézzel ül az egyik széken és forrong a dühtől. Úgy érzem ideje lesz beszélnem vele.

A próba után elsétáltam a tanári felé, majd óvatosan benyitottam a szobába. Senki nem volt bent, így bátorkodtam bemenni. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót és körbenéztem a tanáriban. Szanaszéjjel voltak a bögrék és a papírok, úgy látszik nagy rohanásban voltak a tanárok. Oda sétáltam Martin egyik asztalához és elkezdtem kutakodni a cuccai között. Kinyitottam a fiókokat és próbáltam valamit keresni. Magam sem tudom, hogy mit csak úgy éreztem ezt kell tennem. Lüktető izgalommal nyitottam ki az egyik fiókot, majd találtam benne egy kis ékszerdobozt. Azonnal megállt a szívem, és az arcomon széles mosoly terül el. Egy pillanatra úgy érzem, mintha az egész világ megállna körülöttem, és csak ez a kis tárgy lenne a létezés értelme.-Úristen.. -suttogtam és a számhoz kaptam a kezem. Remegő kézzel nyitottam fel a fedelét és megláttam benne a gyűrűt. Hirtelen nem tudtam betelni a gyűrű látványával, és minden porcikámat elöntötte a boldogság és a hála. Martin meg akarja kérni a kezemet. Lehet megvárja még az év végét. Aztán lehet, hogy idén karácsonykor megkéri a kezemet? Annyira boldoggá tett ez a kis tárgy, hogy remegő kézzel dugtam vissza a dobozt a fiókba. Gyorsan visszatoltam a fiókot és magamban örömködtem. 

A nap végén kint ültem az iskola udvaron és élveztem a nap sugarait a bőrömön. Lassan beindul a téli szezon, így ki kell élvezni a novemberi húsz fokot. Egy kicsit fészkelődni kezdtem a pingpongasztalon, majd az orrom hegyére toltam a napszemüvegemet. Óvatosan kilestem ki közeledik ilyen tempóban felém, aztán elvigyorgtam magam, amikor megláttam, hogy Martin az. Vágyakozva néztem rá és közben megnyaltam a szám szélét, majd hátra támaszkodva elhelyezkedtem az asztalon és lóbálni kezdtem a lábamat. Amikor Martin megérkezik próbál megcsókolni engem erre én lassan félre döntöm a fejem, hogy ne érjen hozzám. Martin meglepetten rám nézett és zsebre tett kézzel állt előttem. -Mi az már csókot sem adhatok neked? Már mindenki elment a suliból. - mondja Martin miközben zavartan megvakarja a homlokát. Figyelmesen végig mérem, majd ránevetek. -Mi az? Mit nevetsz? -kérdezte ingerülten. -Azon nevetek, hogy mennyire szexi vagy. Imádlak! -mondtam neki, majd felé hajoltam és megcsókoltam. -Mitől vagy így feldobva? Nagyon boldognak tűnsz. Talán Ben miatt van? -húzta össze a szemöldökét. -Dehogyis! Ben nem a pasim! Csak barátok vagyunk! -kacagtam. Milyen kis féltékeny! Aztán Martin felém hajolt és ezt mondta: -Akkor jó, mert amit a próbán műveltél… A hangoddal.. Teljesen beindultam rád. -búgta a fülembe. -Igazán? Nem gondoltam volna, hogy a lassú daloktól így beindulsz. -mosolyogtam rá. -Szeretem a romantikus dalokat, csak Te nem tudod. -miközben a tekintetünk összetalálkozik, Martin elkezd babrálni a blúzomon lévő masnival. Óvatosan kibontja, majd belecsókol a nyakamba. -Szeretlek!- pihegte két csók között, majd elkezdett vetkőztetni. -Én is, de nem zavar, hogy a suli udvarán vagyunk? -kérdeztem tőle izgatottan. -A takarítókon kívül senki nincs bent. Nyugodtan engedd el magad. -mondta, majd ismét megcsókolt. Martin a combomra tette a kezét és elkezdett simogatni engem. Éreztem, ahogyan összerándul az ölem és nem bírok az izgalommal. -Szerintem bújjunk el valahova. -nyögtem a fülébe. -Jól van, akkor menjünk. - Martin megfogott és levett a pingpong asztalról.

-Martin! -kiabáltam a nevét az asztalon, amikor a csúcsra jutottam. Martin felém hajolt, majd lassan megcsókolt. -Igen? -kérdezte mosollyal az arcán. -Ez eszméletlen jó volt. -pihegtem, majd próbáltam felkelni, de Martin a tenyerével megállított. -Kérdeznem kell valamit. -nézett rám komolyan. Én pedig egyből tudtam, hogy mit fog majd kérdezni. Amióta megláttam azt a gyűrűt csak erre a pillanatra várok. -Igen? -kérdeztem tőle izgatottan.-Ugye nem kavartok Bennel? -kérdezte, én meg teljesen meglepődtem. -Milyen kérdés ez!? Jézusom! -hirtelen felültem az asztalon. -Komolyan kérdezem Irina! Ha érzel iránta valamit, akkor mondd el! - mondta, miközben elkezdtem felöltözni. Amikor elkezdtem begombolni a blúzomat felé fordultam. -Te teljesen meghibbantál! Nem vagyok szerelmes Benbe. Ő csak egy jó barát!- világosítottam fel és ez az igazság. -Láttam, ahogyan egymásra néztek és élveztétek a zenélést. Tipikus zenekari love story. Amikor az énekesnő összejön az egyik taggal. -vágta hozzám. -Martin! Állj le! Te teljesen meghibbantál! Én meg Ben? Hah! Ne viccelj már! Az igaz, hogy nyomul rám meg bevallotta, hogy tetszem neki… Viszont Téged szeretlek! Érted? Számomra csak Te létezel! Felfogtad? -böktem meg a mellkasán. -Tényleg? -nézett rám gyanakodva. -Martin! Ne vágj már ilyen arcot! Utálom, amikor kételkedsz bennem! -szóltam rá. -Pedig kezdek kételkedni benned. -mondta alig hallhatóan. -Mit mondtál? -kérdeztem és éreztem, hogy kezdem felemelni a hangomat is. -Hiába bízok benned, ha folyton ezt csinálod velem. -nézett rám sértetten. -Martin! -közeledben felé, majd megfogtam az arcát. -Most az egyszer értsd meg kérlek. Ben és én csak jóbarátok vagyunk. Nincs és nem is lesz köztünk semmi romantikus kapcsolat. Idővel majd úgyis rájön, hogy semmi esélye nálam. Szóval Martin: nincs ok az aggodalomra. -aztán megcsókoltam a homlokát. -Jól van hiszek neked. De kérlek ne kavarj vele előttem, mert baromi féltékeny vagyok. -vigyorgott. -Oké. Megpróbálom visszatartani magam. -nevettem fel. -Hogy mit mondtál? -kérdezte én pedig átkulcsoltam a karommal a nyakánál. -Semmi. -kuncogtam, majd pár pillanatig egymás tekintetébe révedtünk.

Mire hazértem már nagy volt a hangzavar és a kupleráj. Egy kicsit meglepődtem, hogy mi a fene történt a lakásommal, olyan mintha valami bomba robbant volna benne. -Odett! -kiabáltam neki közben odamentem a hangszóróhoz és lehallkítottam a zenét. A lány ruhákkal teli kézzel rohant le az emeletről. -Réka ideköltözik! -kiabálta útközben. -Tessék? -néztem körül és akkor esett le, hogy ezek tényleg Réka cuccai. -Egy órával ezelőtt becsengetett és kerek-perec kijelentette, hogy ideköltözik. Tíz percenként bejön és mindig hoz valamit. -számolt be a lakótársam. Elkezdtem keresni a mobilomat a táskámban, majd megcsörgettem Rékát. Egy darabig kicsengett, majd végre felvette a telefont. -Szia Irina! -szólt bele vidáman. -Szia Réka! Mi ez az egész költözés dolog? Nem beszéltük meg, hogy idejössz. Arról volt szót, hogy csak pár napig maradsz nálam. Fogalomzavarban szenvedsz vagy mi? -tettem fel neki a kérdést. -Drágám, ha odaértem elmagyarázom! Most ültem be a kocsiba, félóra és ott leszek! Puszi! -ezzel megszakította a vonalat. Sóhajtva eldobtam a mobilomat a fotelbe és ledőltem a kanapéra. -Odett! -kiabáltam fel neki. -Igen Irina? Mondd! -nézett le a korlátnál Odett. -Hagyd abba a pakolást! -szóltam neki. -Miért? Mindjárt itt lesz Réka! -ellenkezett. -Odett! -szóltam rá mérgesen. A lány elhajította az egyik nadrágot és lefelé rohant. -Mondd! -derékra tett kézzel nézett rám. -Van még egy üres szobánk, az lesz Rékáé. -közöltem vele. -Oké! Akkor nem kell kiköltöznöm az enyémből? -kérdezte. -Figyelj, ez az én lakásom, majd én mondom meg ki hova költözik. Világos? Ha megérkezik Réka, majd én elbeszélgetek vele. -válaszoltam a barátnőmnek. -Oké! -nézett fel Odett az emelet irányába.