Irina 10. fejezet

Ábel örökre elbúcsúzik 

-Mit keresel itt? -kérdeztem tőle. Ábel zsebre tette a kezét, majd ezt mondta. -Felvettem Millát asszisztensnek. Elutazunk Szantorinire és egy darabig nem leszünk itthon. Gondoltam elmondom neked, bár nem tudom miért… -sóhajtott. -Értem.- ennyit tudtam kinyögni. Most mit mondjak neki ezek után? Hiszen már nem járunk. Mit szeretne valójában? -Ábel, mit keresel itt igazából? -tettem fel neki újra a kérdést. -Tudod, amikor szakítani akartam Dorinával, az apja rám szállt. Azt akarja, hogy vegyem feleségül a lányát. Ennek fényében Barbi is felbukkant. -árulta el Ábel. -Hogy mi? Hiszen csak pár hónapja jártok.Barbi meg mit a francot akar? -nevettem. -Ez nem vicces Irina, a helyzet elég súlyos. Ráadásul jól megzsaroltak engem. -Ábel  lerogyott az egyik bárszékre. -Mivel zsaroltak meg? -érdeklődtem és az egyik karommal megtámaszottam a pultot. -Mindenféle idióta szerződésekkel. Néha magam sem tudom követni őket. A lényeg, hogy Oszkár totál rám szállt. -számolt be az exem. -Elmondtad Kiarának vagy Millának? -kérdeztem. -Még nem, igazából nem merem nekik elmondani. Tudod, hogy milyenek… -mosolyodott el. -Kérsz egy kis whiskyt? -kérdeztem. -Taxival jöttem, úgyhogy kérek szépen. -válaszolta. Amikor átadtam Ábelnek az italt láttam rajta, hogy nagyon maga alatt van. Miután bele ivott a whisky-jébe rám nézett és ezt mondta. -Tudod, amikor hozzád tartottam nagyon gyötrődtem. Mindenféle érzelem kavargott bennem és rájöttem, hogy bűntudatom van. Nem bántam jól veled a múltban és úgy érzem minden az én hibám. -vallotta be. Én pedig nagyokat pislogtam rá. Elsem hiszem, amiket az imént mondott. -Ábel én… -kezdtem volna bele, de Ábel belém fojtotta a szót. -Az is az én hibám, hogy elkezdtél kavarni a tanároddal. Igazából teljesen bajba kevertelek Téged. - majd lehúzta az italt és rám nézett. -Aztán rájöttem, hogy Te keverted magad bajba. Mert Te szeretsz veszélyesen élni, úgy ahogy én. Irina én azért jöttem ide, hogy elmondjam neked. Én igazából soha nem voltam szerelmes beléd. Végig Millát szerettem. -ismerte be. Ábel szavai úgy megütötték a szívemet és a lelkemet, hogy azt hittem menten belehalok. Éreztem, hogy megremegnek az ajkaim és mindjárt elkezdek bőgni. Tudtam. Annyira, de annyira tudtam! Ábel mindig is szerelmes volt abba a lányba! Hirtelen én is lerogytam a székre és próbáltam feldolgozni az információkat. A gondolataim elkezdtek cikázni a fejemben, hogy miket vágjak Ábel fejéhez? Mivel támadjak vissza? Egyszerűen gyenge lettem és súlytalannak éreztem magam. -Akkor meg mi a fenéért szédítettél engem továbbra is? -fakadtam ki végül.-Nem akartam… Irina… Ezeknek az érzéseknek nem lehet parancsolni. -válaszolta. -Ábel! Fogalmad sincs mekkora fájdalmat okoztál nekem! -kiabáltam rá, majd felálltam a székről. Felkaptam az italt az asztalról és lehúztam a maradékot a pohárból. -Te akkora idióta vagy! Hallod amiket mondasz? -kérdeztem tőle. -Kérlek Irina… Azért jöttem, hogy normálisan megbeszéljük a dolgot. -kérlelte Ábel. -Mikor mész Szantorinire? -kérdeztem hirtelen. -Pár hét múlva asszem.. -válaszolta. Odamentem Ábelhez és azonnal megcsókoltam. Elkezdtem levenni róla a felsőjét és a hajába túrtam. Miközben magáévá tett folyton szövegelt hozzám.-Ez durva! -kiabáltam neki. -Az volt inkább a durva, hogy félreléptél a tanároddal. -nyögte a fülembe, majd hozzátette. -Ez baromira fájt nekem. Láttam amikor kiszálltál a kocsijából az előbb. Fogadok, hogy ott is keféltetek. -búgta a fülembe. -Ábel! -szóltam rá, hogy hagyja abba, amiket mond. -Legközelebb jól válogasd meg a partnereidet Irina.- súgta a fülembe, majd amikor végzett velem eltávolodott tőlem. Én pedig levettem a kanapéról az egyik pokrócot és magamra tekertem. -Ez mire volt jó? -kérdeztem tőle mérgesen. -Ez a búcsú ajándékom. Remélem elégedett vagy. -válaszolta és elkezdett felöltözni. -Erre nem találok szavakat.. -néztem rá mérgesen. -Figyelj Irina. Mostantól azt csinálsz, amit akarsz. Szabad ember vagy. Remélem, hogy az új pasiddal boldogabb leszel. A legjobbakat kívánom neked. -mondta és amikor végre felöltözött felém jött és megcsókolta a homlokomat. -Viszlát Irina! -búcsúzott, majd kisétált a lakásból. Én pedig annyira mérges lettem, hogy megfogtam az egyik poharat és a falhoz vágtam.Hogy a francba képzelte ezt Ábel? Annyira meggyűlöltem most. Amikor végeztem a fürdéssel gyors léptekkel a nappaliba rohantam. Felkaptam a mobilomat és tárcsázni kezdtem Kiarát. Ledobtam magam a kanapéra és alig vártam, hogy felvegye. -Szia Irina! -köszönt bele vidáman. -Szia! Tudtad, hogy Ábel itt járt nálam? -kérdeztem tőle. -Nem. Miért mi történt? -kérdezett vissza. -A bátyád átjött és lefeküdt velem! Pedig már nem is járunk! Gyűlölöm érted? Annyira utálom, hogy nincsenek rá szavak! Én is utálom magam, mert vágytam rá! Elmondhatatlanul hiányzott!-reszkető hangon mondtam. -Irina nyugodj meg kérlek! Fogalmam se volt, erről az egészről. Bár láttam Ábelt, amikor elment itthonról, én azt hittem máshova megy. -árulta el. - Tudod mit Kiara? Én végeztem veletek! Örökre! Világos? Mindkettőtökkel végeztem! - és abban a pillanatban kinyomtam mielőtt Kiara bármit mondhatott volna. Ezután átöleltem a térdemet és keservesen elkezdtem zokogni.

Másnap reggel nehezemre esett a korán kelés. Legszívesebben visszadőltem volna az ágyba és tovább aludtam volna. Hiszen egész éjjel forgolódtam és dühöngtem Ábel miatt. Próbáltam kitörölni a szívemből és egyre inkább azt érzem, hogy nem fog ez olyan könnyen menni. Nyűglődve csaptam le a földre a takarómat és nyögve keltem fel az ágyból. Becammogtam a fürdőszobába és elkezdtem készülődni. Amikor készen lettem lesétáltam a konyhába és összekészítettem a reggelimet. Amíg a kávé lefőtt, addig fölkiabáltam Odettnek és bekapcsoltam a rádiót. Próbáltam elnyomni magamban a feltörő érzelmeimet Ábel iránt, így feltekertem a hangerőt és teli torokból énekelni kezdtem. -Szia Irina! -köszöntött Odett, amikor leért az emeletről. -Tedd el a reggelit és indulhatunk! -utasítottam. -Oké főnök! -vigyorgott rám a lány és elindultunk kifelé. Amikor beültünk a kocsiba ott is feltekertem a hangerőt. Éppen Miley Cyrus-Mother’s Daugter című száma szólt. Ennek jó a szövege és imádom. Tudom, hogy egy kicsit káromkodós, de éppenséggel magasról letojom. Odett örömmel csatlakozott a hozzám, aztán teli torokból énekeltük a refrént. Amikor megálltunk a piros lámpánál ki kiabált Odett az ablakon. -Éljen a szingliség! -ordította, majd visszahúzta magát. -Ez jó volt. -nevettem. Pár pillanat múlva a lámpa zöldre váltott és tovább hajtottunk a suli felé. Próbáltunk helyet találni a parkolóban, de mind tele volt. -Sajnos a következő utcában kell megállnom. -sóhajtottam Odettnek. Amikor befordultam az autóval egyből találtam is egy helyet és oda akartam beállni, csak hogy valaki elállta az utamat. Kinéztem az ablakon és megláttam az ismerős autót: Mercedes-Benz EQXX. Hát persze… Hogyne… Ez annyira jellemző rá! -Mi az Irina? Miért nem enged be? -nézett rám Odett. Erősen benyomtam a dudát és farkasszemet néztem Martinnal. Láttam Martinon, hogy nagyon is élvezi ezt a játszmát. -Szállj ki és sétálj be egyedül a suliba. Mindjárt megyek utánad.-parancsoltam a barátnőmnek. -Hogy mi? -értetlenkedett. -Kérlek, most az egyszer hallgass rám. -kértem. Odett megvonta a vállát és kiszállt, még mielőtt becsukta volna az ajtót, ezt mondta:- Akkor majd bent tali! -mondta aztán azzal lendülettel be is csapta az ajtót. Én pedig úgy belemarkoltam a kormányba, hogy kifehéredtek az ujjaim. Az alsó ajkamba haraptam és még mindig Martin kocsiját néztem. Pár percig még bámultuk egymást, aztán láttam, hogy a férfi kiszáll a kocsijából és felém tart. Gyorsan megnéztem magam a visszapillantó tükörben és dobolni kezdtem a kormányon. Martin bekopogtatott az ablakon. Benyomtam a gombot, majd a kocsimba hajolt. -Szép reggelt Martin! Elfoglalhatom a törzshelyemet? -köszöntem neki vigyorogva. -Jó reggelt Irina! Figyi, van egy kis gond. -mondta gondterhelt arccal. Amikor felmutatta a kezét egyből megijedtem. Az ökle tiszta seb volt és tele volt horzsolásokkal. -Mi történt? -kérdeztem tőle. -Az van, hogy Ábel megtalált engem az egyik bárban, ahol a barátaimmal lógtam. Elkezdett velem kötekedni, és megütött. Természetesen én is behúztam neki, aztán annyira meglökött, hogy az asztalra estem. A nagy lendülettől eltörtem az egyik poharat, ami felsértette a kezemet. Vègezetül Ábel azt mondta, hogy soha többé ne menjek a közeledbe. Én pedig megtiltottam neki, hogy megkörnyékezze az unokahúgomat Millát. Szóval kvittek vagyunk.- vigyorgott. -Édes istenem.. -sóhajtottam. Ábel tényleg meghibbant. -Ne haragudj Ábel miatt. Néha teljesen elveszíti a fejét. Gyere ülj be mellém bekötöm a kezed. -javasoltam neki. Martin megkerülte a kocsimat és beült mellém. Elővettem a táskámból a kis nesszeszeremet és kivettem belőle a betadint és a sebtapaszt. -Miért vertétek össze egymást? -kérdeztem tőle. -Előbb hadd kérdezek tőled valamit: tényleg igaz, hogy lefeküdtél Ábellel? -nézett rám Martin. -Igen… Átjött hozzám megbeszélni a dolgokat és egymásnak estünk, majd levezettük a frusztrációnkat a nappaliban…- vallottam be neki. Amikor befejeztem a mondatot elkezdtem megtisztítani Martin sebét. Az egyik palackból öntöttem egy kis vizet és egy papír zsepivel át töröltem a férfi kezét. Szépen megtisztítottam a sebet, majd betadinel bekentem azt. Martin egy kicsit felszisszent, de jól bírta. Aztán a sebre helyeztem egy kis gézlapot és bekötöttem a kezét. Amikor végeztem magamhoz húztam a kezét és csókot leheltem rá. -Köszönöm. -hálálkodott Martin. -Máskor ne verekedjetek össze miattam. -kértem. -Rendben, de nem ígérhetem meg.- vigyorgott rám. -Ó, Te! -böktem meg a vállát. -Máskor pedig ne hagyd, hogy lefeküdjön veled az exed. Ábel azért tette veled, mert ki akart hozni engem a sodromból. Ahogy látod sikerült is neki. Mostantól kezdve örök ellenségek lettünk.- számolt be Martin a helyzetéről. -Őszintén nagyon sajnálom Martin.- sóhajtottam és próbáltam megkönnyebbülni, de nem ment. Úgy látszik Ábel örökre meggyűlölt minket.