Egy családi örökség a padlásról (novella részlet)

Van a padlásunkon egy nagyon régi ütött-kopott családi fotó album. Kislányként előszeretettel lapozgattam, mert imádtam a fekete-fehér képeket nézegetni. Dédnagymamám öröksége, ez maradt ránk, amikor meghalt. Volt egy nagy háza, ami igazából nem egy ház volt hanem inkább egy kastély. Volt szakácsa, házvezetőnője és sofőrje. Amikor kitört az I. világháború menekülniük kellett a kastélyból és minden tárgy és ruhadarab a mai napig érintetlen maradt. Az évek alatt belepték a pókhálók és a molylepkék. Ahogy nézem a következő képet a dédi a nagyimat emeli fel az égbe és önfeledten mosolyognak egymásra. Ha színes lenne legalább tudnám, hogy milyen lehett a dédi mama hajszíne. Tovább lapozgattam a könyvet és megpillantottam egy esküvői fotót, ami fekete-fehér. A nagymama esküvőjén készült. Utána jött Anyu és a nagynéném közös gyerekkori fotója. Nagyon aranyosak voltak, kis szőkék és masni díszitette a hajukat. Profi fotós készíthette a képeket, mert nagyon jól bevoltak állítva. Néha olyanok voltak Anyuék, mint a porcelánfejű babák. A nagyi mindig azt mondta: igazi kislányok voltak, akik imádtak babázni és játszani. Egy pillanatra letettem a fotóalbumot egy ütött-kopott régi komódra, és körbe néztem a padláson. Elég sok mindent ránk hagytak a nagyszüleink. Anyu küldött fel a padlásra, hogy keressem meg a családi fotó albumot, mert az interneten rábukkantunk egy Bíborka nevű nőre, aki Floridában él. Reméljük, Ő lesz az, akit keresünk. A konyhába vittem a fotóalbumot és leraktam az asztalra. Anyu felnevetett: - Látom nem hiába voltál 2 órán keresztül a padláson! - közben megkeverte a pörkölthöz az alapot. Jó kis hagyma illatra jöttem le. -Hú nagyon nehezek voltak a dobozok.. Apa is segíthetett volna vagy Móni… Apropó merre van Móni?- kérdeztem Anyát. -Elszaladt kenyeret venni, pedig mondtam neki, hogy majd Ágnes elmegy boltba… Na, mindegy Ágnes itt van valahol a házban elkezdett takarítani. Apád meg szintén elrohant egy papírral a kezében, tudod ügyvéd. -nevetett Anya. Hát igen ilyen egy áltagos napunk vagy hétvégénk a Szalóki családnál. A nevem Szalóki Henriett Franciska. 2001. március 15.-én születtem a nemzet ünnepén. A szüleim odáig voltak, amikor 3. gyermekként a világra jöttem eme jeles ünnepen. A Szalóki család teljes lett a 3 gyermekkel. Először a bátyám érkezett meg 1998. december 3.-án Budapesten. Érdekesség, hogy Anyuéknak felkellett jönnie pestre a bátyám miatt, mert úgy tűnt túl hordja Anya a babát. Pécsről pedig elköltözött az orvosa… Volt izgalom bőven. Szalóki András kék szemmel és szőke hajjal érkezett a világra. Aztán 2000. július 18.-án megszületett Szalóki Mónika a nővérem, akinek szintén gyönyörű szőke haja van a mai napig is. Ő is kék szemű. Apu viccelődött, hogy Mónit és Andrist a földönkívűliek hozták... Én barna hajjal születtem átlagos külsővel, vékony testalkattal, bár a szemem színe világoskék, állítólag Eugénia mamától örököltem. Anyu barna szemű és barna hajú, Apu pedig fekete hajú és barna szemű. Mónival különlegesek vagyunk, legalábbis a szüleink ezt mondogatják.

Ebéd után mindenki a dolgára ment. Móni elment a szokásos versenytánc felkészítőre, a bátyám Andris pedig a barátnőjéhez szaladt. Egyedül maradtam a házban, így beültem a kandalló mellé könyvet olvasgatni. Anya és Apa délután 4-kor elköszöntek Tőlem, mert elugrottak Lea nagynénimhez látogatóba. Leültem a kanapéra és hátra dőltem. Megpillantottam a falon a közös családi fotónkat. Pár éve vesztettük el a nagyszüleinket, mindkét ágról. Sajnos, már nem lehetnek itt velünk. Legutóbb a Nagymamát vesztettük el örökre, ő volt az utolsó nagyszülőnk, aki még élt. Minden percet kihasználtunk, hogy vele lehessünk és ha jó erőben volt, akkor elvittük magunkkal szórakozni. Ha magányra vágyott tiszteletben tartottuk és kivittük a családi sírhoz is. A Mama mindig elmesélte a családi történetünket és mindennap mesélt valami újat. Néha felkaptuk a fejünket, hogy mik jutnak az eszébe, de csodálatos volt, hogy ennyi minden megmaradt az emlékezetében.( A Mama mindennap nap keresztrejtényezett, hogy kordában tartsa az agytekervényeit- ezt ő mondta! 😄) Nagyon boldog vagyok, hogy végülis én jutottam fel a padlásra és megtalálhattam a családi örökséget.