A Fekete Csipke 10. fejezet

Balhé a táncparkett közepén

Belépek a tornaterembe, és azonnal látom, hogy rengetegen vannak.A zene dübörög, a fények villognak, és az izgalom szinte kézzelfogható a levegőben. Izgatottan keresem a barátnőmet, Mirát, aki szinte mindig valami dögös, figyelemfelkeltő ruhában tűnik fel, és biztos vagyok benne, hogy most sem fog csalódást okozni. A tömegben forgolódva hirtelen megérzek egy könnyed érintést a hátamon, és valaki váratlanul rám kiált:

– Hékás!

Nevetve fordulok meg, és persze, hogy Mira az. Szélesen mosolygok, és megöleljük egymást.

– A frászt hozod rám! – kacagok, még mindig kicsit megijedve a váratlan találkozástól.

Mira nevetve megpaskolja a lapockámat, aztán elengedjük egymást.

– Hiányoztál – mondja, megjátszott szomorúsággal biggyeszti le az ajkát. Átkarolom, és megszorítom, hogy érezze, tényleg örülök neki.

– Gyere, menjünk, igyunk valamit! – kiáltom túl a zenét, hogy hallja, mit mondok.

Mira boldogan bólogat, és együtt indulunk a bár felé, készen arra, hogy végre kiengedjük a fáradt gőzt. Ahogy közeledünk a bárpulthoz, azonnal kiszúrom Alfit, a tanárunkat. Mira azonnal elpirul és megpróbál elsétálni, de gyorsan elkapom a karját és visszahúzom.

– Nem-nem! – nevetek rá, miközben igyekszem bátorságot önteni belé, és Alfi felé villantom a legszebb mosolyomat. – Két martinit kérünk – mondom lazán, és leültetem magam mellé a barátnőmet.

Mira beletörődően sóhajt egyet, én pedig kényelmesen megtámaszkodom a pulton. Pilláimat rebegtetve nézek Alfi felé, aki széles vigyorral máris előkapja a hozzávalókat, majd profi módon forgatja a poharakat és keveri a koktélokat. Látványosan jól csinálja, és… hát nem mondom, hogy nem néz ki dögösen közben.

– Na, mondjátok csak, jól érzitek magatokat? Milyen a buli? – kérdezi érdeklődve, miközben ügyesen készíti a koktélokat.

– Nagyon jó a hangulat! Mirával már sokat táncoltunk – mondom, és játékosan oldalba bököm a barátnőmet.

Mira kissé zavartan rám néz, majd lassan kapcsol, és hirtelen kiböki:

– Ööö, igen… jó… jó a buli – hebegi, miközben látszik, hogy próbálja összeszedni magát.

Alfi leteszi elénk a martinikat a pultra, és egy pillanatra ránk mosolyog, amitől kicsit megint elakad a szavam. Mira felé emelem a poharam, és koccintunk, majd mindketten belekortyolunk az italunkba. Alfi elégedetten figyel minket, de valahogy érzem, hogy végig engem néz. Kicsit zavarba jövök, és próbálom elfordítani a tekintetem, de nem megy könnyen. A következő pillanatban Mira hirtelen felpattan.

– Elugrom a mosdóba! – mondja gyorsan.

– Rendben, itt leszek! – szólok utána, de ő már el is tűnt a tömegben.

A férfi ekkor kihasználva a helyzetet, kicsit közelebb hajol hozzám, és megkérdezi:

– Itt van a pasid?

Meglepetten nézek rá, és megrázom a fejem.

– Kár. Nem tudja, mit hagy ki – mondja sejtelmes mosollyal, és mielőtt még bármit reagálhatnék, lágyan végigsimít a karomon. Az érintése teljesen váratlan, és megdermedek. Kérdőn nézek rá, szinte lefagyva. Lehetséges, hogy bejövök neki? De mi a helyzet Mirával?

Alfi egyre közelebb hajol, érzem, ahogy a fülemhez hajol, majd óvatosan a nyakamhoz ér az ajkaival. A szívem őrült tempóban ver, mintha elvesztettem volna az irányítást magam felett.

– Tudod… – suttogja – nekem sokkal jobban bejössz, mint a barátnőd.

És abban a pillanatban, amikor a száját a nyakamra tapasztja, egy éles fájdalom hasít a bőrömbe. Valami egészen furcsa, túl intenzív érzés tör rám. El sem hiszem, ami történik. Itt van.

A következő pillanatban egy kapucnis alak lép elő a tömegből, előrenyúl, és erősen megragadja Alfit a nyakánál fogva, aki azonnal vergődni kezd.

– Hé! Engedj el! Ki a fene vagy te? – kapálózik és próbál kiszabadulni a szorításból.

A döbbenettől hátrálni kezdek, majd nekiütközöm az egyik bárszéknek, de a szememet le sem tudom venni a jelenetről.

– Engedd el! – szólok rá a kapucnis alakra, aki lassan felém fordítja a tekintetét.

Az arca kilátszik a kapucni alól, és megdöbbenve jövök rá, hogy Mark az.

Alfi azonnal vergődni kezd, döbbent és ijedt arccal próbálja kiszabadítani magát.

A férfi lassan felém fordul, majd visszanéz Aflira.

– Komolyan fel akartad szedni a barátnőmet? – kérdezi élesen, miközben még jobban megszorítja a férfi nyakát.

Alfi fuldokló hangokat ad ki, próbál valamit mondani, de csak halk hörgés tör elő belőle.

– Tessék? – hajol közelebb hozzá Mark, vigyorral az arcán. – Azt akarod mondani, hogy bocsánatot kérsz Elinától?

Végül Mark egy nagy sóhaj kíséretében elengedi őt. Alfi erőtlenül esik vissza a bárpult mögé, levegőért kapkodva. Dühösen nézek Markra, mert tudom, hogy elszívott egy kis energiát tőle. Ez nem fair, és egyáltalán nem helyénvaló.

– Nézd, mit csináltál?! – förmedek rá, és mérgesen megcsapom a vállát.

Mark csak vállat von, mintha teljesen természetes lenne, amit tett, és egyáltalán nem érzi a helyzet komolyságát. Ebben a pillanatban visszatér Mira, és értetlen arccal nézi a jelenetet.

– Mi van Alfival? Miért hörög ott a bárpult mögött? – kérdezi, miközben kíváncsian áthajol a pulton, hogy jobban lássa.

Egy pillanatig csak állok, és tanácstalanul megvonom a vállam. Komolyan el kellene neki mesélnem mindent Markról és arról, ami épp most történt? Nem hiszem, hogy fel tudná fogni, és nem akarom, hogy jobban megijedjen.

A csendet Mark hangja töri meg a hátam mögött.

– Szia! Mark vagyok – mondja magabiztosan, és Mira felé nyújtja a kezét.

Mira pislogva, kissé zavartan, tátott szájjal fogadja el a kezét. Látom rajta, hogy megdöbbent és kíváncsi egyszerre, de próbálja összeszedni magát. Mielőtt bármit mondhatna, közbe kell lépnem, hogy valahogy elsimítsam a helyzetet, mielőtt Mira túlságosan sok kérdést kezdene feltenni.Gyorsan megragadom Mark kezét, és magam után húzom a tömegbe. A zene dübörög, és az adrenalin szinte pezseg a véremben – alig várom, hogy végre táncolhassak egyet.

Ahogy a tánctérre érünk, a kezem a derekára csúsztatom, a karját pedig a nyakam köré fonom. A DJ ráteker a hangerőre, és érzem, ahogy a basszus szinte átveszi a pulzusom ritmusát.

– Szóval, miért nem mutatsz be a barátnődnek? – hajol közelebb Mark, a hangját csak úgy hallom, hogy a fülemhez hajol.

– Ne beszélj, inkább táncolj! – kiáltom vissza, és elmosolyodom, majd átadom magam a zenének.

A következő ütemekkel a RÜFÜS DU SOL – Innerbloom (What So Not Remix) pörög fel, és valahogy azonnal érzem, hogy tökéletesen passzol a pillanathoz. Érzéki ritmusra mozgok előtte, hagyom, hogy a zene vezessen, és a pillanat teljesen magával ragadjon. A szemeit egy pillanatra sem veszi le rólam, és a vágy a tekintetében szinte perzseli a bőrömet. A fejét közelebb hajtja, és érzem,hogy az arca alig pár centire van az enyémtől. A lehelete forrón érinti a nyakamat, miközben épp csak annyi távolságot tart közöttünk, hogy érezzem, mennyire vágyik rám, de mégsem mozdul. Szinte beleszédülök ebbe a közelségbe, és hagyom, hogy még inkább átadjam magam a táncnak.Mozgásom lelassul, érzéki hullámokban simulok hozzá, és érzem, ahogy az ujjaival végig simit a derekamon.

Időközben megjelenik Mira is, és szinte azonnal csatlakozik hozzánk. Eleinte mosolyogva fogadtam, aztán a szemem sarkából láttam, hogy elkezdi magára felhívni a figyelmet. Egyre szorosabban simul Markhoz, közben beszél, nevetgél, és láthatóan próbál rá hatni. Összeszorul a gyomrom. Egy ponton nem bírom tovább, és megragadom Mira kezét, majd határozottan elhúzom őt magammal.

– Hova megyünk? – kérdezi értetlenül, ahogy bevezetem a női mosdóba.

Villámgyorsan becsukom az ajtót, keresztbe fonom a karomat, és mérgesen nézek rá. – Mégis mit csinálsz?

Mira szemében egy pillanatra értetlenség csillant, mintha valóban fogalma sem lenne róla, mi zajlik bennem.– Csak bulizok, mit kell ezen felhúznod magad? Egyébként meg Mark tök jól táncol – mosolyog rám önelégülten, majd a tükörhöz lép, és előhúzza a kis táskájából a rúzsát.

Nem hagyom, hogy folytassa; határozottan kikapom a kezéből a rúzst és eldobom, mielőtt újabb vigyort villanthatna rám.

– Mi a bajod, Elina? – förmed rám sértődötten.

– Veled mi a baj? Miért nyomulsz Markra? – sziszegem neki, még mindig ökölbe szorított kézzel.

Mira megrökönyödik, de csak egy pillanatra, aztán halkan elneveti magát. – De hiszen Benett a pasid! – emlékeztet engem, és ebben a pillanatban leesik, mit mondtam. Vagy mit nem mondtam.

A szívem zakatol, mert rájövök, hogy mennyire közel voltam ahhoz, hogy lebuktassam magam.

Ennek ellenére mégsem hagyom annyiban. Érzem, hogy ki kell mondanom, mielőtt teljesen eluralkodna rajtam ez az érzés. – Tudom, hogy Benett a pasim, csak zavar, ahogy Markkal viselkedsz – sziszegem végül, próbálva higgadt maradni, bár érzem, hogy egyre nehezebben megy nekem.

Mira hitetlenkedve néz rám, mintha ő teljesen ártatlan volna ebben az egészben. Az agyam lázasan zakatol, és a tükörben látom, hogy az arcom kipirult. Mégis mi történik velem? Mira nem teheti ezt velem. Tudom, hogy szingli, tudom, hogy gyönyörű, és ez nem is lenne baj – elvégre a barátnőm –, de valahogy most ez mégis teljesen felkavar.

A barátnőm szeme szikrákat szór, ahogy a fogai között szűri a szavakat: – Ha összekaptad magad, és újra a régi vagy, akkor gyere ki – mondja, majd egy szemrehányó pillantást vet rám, és kivonul. A mosdó ajtaja halkan csukódik mögötte, én pedig magamra maradok.

Lassan a tenyerembe temetem az arcom, és csak hagyom, hogy a gondolatok körbe-körbe járjanak a fejemben. Istenem, hogy lehetek ennyire idióta? Mira a legjobb barátnőm, aki mindig mellettem volt, és most épp őrá voltam féltékeny? Komolyan mondom, még magam előtt is szégyellem a viselkedésemet. Felsóhajtok, és a tükörbe nézek. Az arcom még mindig kipirult, de most már mély levegőt veszek, és próbálok megnyugodni. Mira nem tett semmi rosszat, és igazából Mark sem – ők csak jól érzik magukat, és szórakoznak. Ezt el kell fogadnom. Ő a legjobb barátnőm, nem kellene ennyire bizalmatlannak lennem vele.

Talán inkább Markkal kéne beszélnem. Nem vele vitatkozni vagy jelenetet rendezni, csak valahogy finoman tudtára adni, hogy ne legyen nyomulós. Nem akarom, hogy Mirának is udvaroljon.

Kilépek a mosdóból, és körbenézek. Mark tekintete azonnal megtalálja az enyémet, és távolból rám mosolyog. Erőt veszek magamon, és biccentek neki, de ezt a gesztust nem tudom viszonozni neki.El kell mennem innen, ez most túl sok. Érzem, hogy egyre jobban szorongat ez a légkör, és muszáj levegőhöz jutnom.Gyorsan átvágok a tömegen, szinte könyökölve tolakszom előre a ruhatár felé. Amint megkapom a kabátomat, kilépek a hűvös éjszakába, és szinte azonnal a kijárat felé veszem az irányt. Megállok az egyik buszmegállóban, és próbálok leinteni egy taxit.

Felsóhajtok, és felnézek az égre. Telihold van. Valahogy megnyugtat ez a látvány, a hideg fény, ami megvilágítja az utcát. Annyira belemerülök a gondolataimba, hogy csak akkor kapok észbe, amikor a taxi megérkezik. Beszállok, és ahogy hátradőlök az ülésen, előkapom a telefonomat. Az értesítések között észreveszem, hogy három nem fogadott hívásom is van – mind az anyámtól. Elönt a bűntudat; már órákkal ezelőtt vissza kellett volna hívnom.Remélem nincsen semmi baj otthon.

Gyorsan tárcsázom, de hosszasan kicseng. Nem veszi fel. Rögtön írok neki egy üzenetet:

„Szia Anya! Remélem, minden rendben. Épp egy egyetemi buliról megyek haza. Hívj vissza, amint tudsz! Puszi: Elina.”

Miután elteszem a mobilomat, fáradtan dőlök hátra, és próbálom kiűzni a fejemből a nyugtalanságot. Az ablak felé fordítom a fejem, és csak most veszem észre, milyen gyönyörű is a város. A fények táncolnak az utcákon, és egy pillanatra sikerül elfelejtenem minden aggodalmamat. Lassan begördül a taxi a ház elé, de a szemem rögtön megakad az utcán villogó kék fényeken. Rendőrök. Az utcánkban. Pontosan a ház előtt. Hirtelen jeges rémület szorítja össze a gyomromat. Gyorsan fizetek, alig várom meg, hogy a sofőr visszaadjon, és kiszállva már rohanok is a kapu felé.

Már messziről meglátom Brendont. Egy plédbe burkolva ül az udvaron, az arca sápadt, a fejét bekötözték, de még így is látom, hogy a kötés alól szivárog a vér. Szinte sokkos állapotban közeledek felé.

– Jézusom, szívem! – zihálom, ahogy mellé érek. A szívem úgy dübörög a fülemben, hogy alig hallom a saját hangom. Megpróbálok nyugodt maradni, de látva a sebeit, érzem, hogy az indulat és a félelem egyre jobban eluralkodik rajtam. Valaki megverte a barátomat. A nyakán az ujjlenyomatok sötét foltokban éktelenkednek – fojtogatták.

– Ki volt az? – kérdezem, bár egy gondolat már kezd körvonalazódni a fejemben.

Brendon a fejét rázza.

– Nem tudom. Nem láttam senkit. Csak azt éreztem, hogy valaki hátba vág, és a földre kerülök. Rávettem magam, hogy elővegyek egy kést a konyhafiókból, de a betörő már addigra eltűnt.Aztán hirtelen visszatért, és a nyakamnál ragadott meg. Egy kapucnis pasas volt, nekem esett, a konyhaszigetre lökött, és próbált lenyomni. Én meg, nem tudom, honnan jött az erő, de belé vágtam a kést. Felüvöltött, és végre elrohant. A vére... – teszi hozzá, a hangja halkabb lesz, ahogy kimondja: – Fekete volt.

Egy pillanatra megszédülök, és a gyomrom még jobban görcsbe rándul. A felismerés élesen hasít belém: Mark volt az. Szinte biztos vagyok benne, hogy ő tette ezt a barátommal.Magamhoz szorítom Brendont, mintha ezzel megvédhetném attól a borzalomtól, ami már megtörtént. Érzem, ahogy egy könnycsepp gördül le az arcomon, és a bűntudat égeti a mellkasomat. Ez mind az én hibám. Én engedtem, hogy idáig fajuljon, én hagytam, hogy így végződjön.

Elhúzódom egy pillanatra, és Brendon szemébe nézek.

– Pontosan el tudnád mesélni, hogy nézett ki az az alak? – kérdezem halkan, miközben végigsimítok az arcán.

Brendon csendben bólint, és megszorítja a kezemet. Tudom, hogy nincs visszaút – ez bosszúért kiált. Nem fogom hagyni, hogy Mark és Benett tovább bántsák a szeretteimet. Ebben a pillanatban a fekete csipke lassan és fájdalmasan lüktetni kezdett a combomon. Valami erős, megmagyarázhatatlan szorítást éreztem.Nem hasonlított semmire, amit valaha is átéltem. Mintha valami hideg és idegen erő húzott volna magához.

– Minden rendben kincsem?– néz rám aggodalmasan Brendon. Bólintok, és megcsókolom a homlokát. Bárcsak tudná min megyek keresztül. De nem most fogom elárulni neki. Talán egy nap, amikor felkészülök rá.

Egyik éjszaka álmatlanul hánykolódtam, amikor egy különös látomás ragadott magával. Árnyak gyűltek körém, formátlan és rémisztő lények, groteszk arcok és sötét sziluettek, amelyekből hideg füst gomolygott elő. Ezek a lények, ezek a… démonok, engem néztek, és mintha egyszerre suttogtak volna a fülembe és az elmém mélyén. A szavak ott visszhangoztak bennem, mély, érthetetlen fájdalmat hagyva maguk után.

–Te vagy az Átjáró – mondták, és a hideg borzongás végigfutott a gerincemen.–Egy horgony, amely a két világot összeköti.

Suttogva közölték velem, hogy én vagyok az egyetlen, akin keresztül képesek belépni ebbe a világba. A csipke, amely a testemre van szőve, egy kapu, egy rejtett járat, amelyen keresztül szabadon átjárhatnak.Most már tudom, hogy sosem leszek egyedül – ezek a lények a bőröm alatt, a csipkéken keresztül belém ivódtak, és minden pillanatban csak arra várnak, hogy kiléphessenek a világomba.