A Fekete Csipke 8. fejezet

A hajós randevú

Brendon felém lép, és mosolyogva néz rám. Azért jött el, mert már aggódott miattam. Az órámra nézek, és rájövök, hogy valóban eltelt az idő. Gyorsan hátranézek, de Benettnek már hűlt helye. A nyakam tehetetlenül nyújtogatom, próbálva felfogni, mi is történt, amikor egy puha érintés térít vissza a valóságba. Brendon áll előttem, és gyengéden homlokon csókol.  Az ajka meleg és puha, a csókja éppen csak egy pillanatig tart, mégis mintha egy lágy bizsergés futna végig az egész testemen. A lélegzetem mélyül, a szívverésem lassan lecsillapodik, és ebben a röpke pillanatban minden feszültség szertefoszlik. 

– Ennyire nem hiányzom neked? Pedig el akartalak vinni vacsorázni – mondja mosolyogva, és a fülem mögé helyez egy hajtincset. A testem megfeszül, próbálok elhúzódni tőle.

– Vacsora? – döbbenek meg.

– Mondtam, hogy megleplek majd – suttogja, és végigsimít az ajkaimon.

– Oké – sóhajtok fel, és elfordulok tőle. Brendon követ az asztalomhoz, majd felkapom a cuccaimat, és a vállamra dobom a táskám pántját. Kikapcsolom a laptopomat, elpakolom, és leoltom a villanyt. Visszapillantok Brendonra.

– Mehetünk, szívem – közlöm vele, és kézen fogva kisétálunk a könyvtárból.

Megérkezünk a belvárosba, ahol zajlik az éjszakai élet. Az utca megtelik zajjal és nevetéssel, a fiatalok tömege hullámzik körülöttünk.Néhányan már alig állnak a lábukon, részegen tántorognak a Duna partján, miközben hangosan kiabálnak vagy épp kacarásznak. Az egyik autóból dübörög a zene, a basszus szinte rázza a levegőt, az egész város egy hatalmas, nyitott bulihelyszínné változik.

Brendon mellett sétálva érzem, ahogy az emberek végigmérik, sőt, van, aki szó szerint megbámulja. Nem is kell sokat várni; az egyik lány hirtelen megáll előttünk, csípőre tett kézzel méregeti Brendont, aztán vigyorogva megszólal: –Hű, de jóképű vagy!

Érzem, ahogy megfeszülök, de egy pillanat múlva mosolyogva forgatom a szemeimet. Na persze. Brendon rám néz, szemében csibészes csillogás, mintha mulatna az egészen, de nem szól semmit. Én viszont kicsit erősebben szorítom meg a kezét, hogy világos legyen: ő az enyém. A lány egy ideig még ott toporog, végül vállat von, és visszasiklik az éjszakai tömegbe. Én csak halkan felnevetek, miközben tovább indulunk.

– Bejöttél neki– kuncogva súgom Brendon felé, és próbálom elfojtani a nevetést. Látom, hogy a szája sarkában megjelenik az a tipikus, pimasz mosoly, amitől mindig felgyorsul a szívverésem.

– Tényleg? – kérdezi játékosan, mintha nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy a lány szándékosan állt meg előtte.

Halkan felnevetek, és játékosan megbököm a vállát.– Ne szállj el nagyon – incselkedem vele, de közben érzem, hogy a saját mosolyomat sem tudom visszatartani. Tisztában vagyok vele, milyen hatással van másokra, de mégis valahogy mindig rám összpontosítja a figyelmét.

Brendon közelebb hajol, és halkan, alig hallhatóan súgja: – Nincs rá okom. Csak téged nézlek.

Az arcom önkéntelenül kipirul, és halkan felnevetek, szabad kezemmel elrejtem az arcomat, de közben még erősebben szorítom az övét.

Lassan kibontakozik előttünk a hajó étterem, kivilágítva, elegánsan ringatózva a vízen. Megérkezünk.

Brendon a hajó felé biccent, és egy mosollyal felém nyújtja a kezét. – Készen állsz? – kérdezi, mintha valamit titkolna.

– Persze – válaszolom, és elfogadom a kezét, miközben felnézek rá.

Együtt lépünk fel a fedélzetre, és azonnal körülölel minket az étterem kellemes, halk zsongása. Lágy zene szól, a poharak csilingelése pedig szinte beleolvad a háttérzajba. Az egyik hostess lány kedves mosollyal fogad minket a bejáratnál, és miután bemondjuk a foglalást, beenged minket. Brendon gálánsan az emeletre irányít, én pedig alig tudom türtőztetni magam; gyors léptekkel indulok felfelé a lépcsőn. Mire felérek, Budapest gyönyörű látványa tárul elém. Lenyűgözve állok meg egy pillanatra, a város szépsége annyira magával ragad, hogy alig találok szavakat.

– Az igen! – suttogom, szinte lélegzetvisszafojtva.

Az asztalokat gyertyák világítják meg, a fényük táncol a víz tükrén.Brendon megkeresi a lefoglalt asztalunkat, és ahogy leülünk, észreveszem, hogy az asztal pont a vízre néz. A látvány magával ragadó. – Ez volt minden álmom! Köszönöm, drágám! – örvendezek, és boldogan a nyakába ugrok. Halkan nevet, ahogy meginog, de aztán megtart és szorosan átölel.

– Óvatosan, szívem – figyelmeztet, de a szeme csillogásában látom, hogy ugyanúgy élvezi a pillanatot, mint én.

Brendon mögém lép, keze gyengéden a derekamra simul, és az asztalunkhoz vezet. Ahogy leülünk, nem tudom megállni, hogy ne nézzek ki újra az ablakon.

– Tetszik? – kérdezi Brendon, és a hangjában érzem, hogy őszintén kíváncsi a válaszomra.

– Ez csodálatos – suttogom, és a szemeibe nézek. – Sosem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű helyen lehetünk együtt.

A pincér hamarosan megérkezik, és diszkréten bemutatja az étlapot. Brendon már jól ismer, így tudja, hogy szeretek különleges ételeket kipróbálni, ezért mosolyogva rám bízza a választást. A rendelésünk leadása után újra kettesben maradunk, és elkezdünk beszélgetni.

– Tudod, nagyon élvezem az új pozíciómat – kezdi kitörő lelkesedéssel, amitől szinte felcsillan a szeme. – Végre igazán kiélhetem magam. Olyan projekteken dolgozhatok, melyekről mindig is álmodtam. Eltudod ezt képzelni? Amikor még egyetemre jártam, mindennap ez lebegett előttem. Most pedig itt állok, egy remek állás kapujában, és azzal a nővel tölthetem az estémet, akit szeretek.

Elmosolyodom, közben érzem, hogy a nyakamig fut fel a forróság, és az arcom menthetetlenül kipirul. Azonnal zavarba jövök, mintha Brendon figyelme annyira intenzív lenne, hogy képtelen lennék elviselni. Zavartan elkezdem legyezni magam a kezemmel, mintha ezzel bármit is enyhíthetnék a bennem tomboló érzéseken. Brendon halkan nevet, és látom, hogy szórakoztatja a reakcióm, amitől persze csak még jobban elpirulok.

– Mesélj még! – biztatom. – Mitől más ez a pozíció, mint a korábbiak?

– Ezúttal valóban megvan a lehetőségem arra, hogy új szemléletet hozzak be a cégbe. Nem csak apró dolgokban van döntési szabadságom, hanem ténylegesen irányíthatom is az embereket. – Egy pillanatra elgondolkodik, majd hozzáteszi: – Tudod, az elején féltem, hogy talán túl nagy lesz a teher, de most úgy érzem, ez az, amire mindig is vágytam.

Csodálattal nézem, ahogy beszél. 

– Nos, az én napom ennél jóval unalmasabb volt – mondom kissé elnéző mosollyal, majd folytatom. – A könyvtárban szinte alig voltak emberek ma. Csendes nap volt, amit általában élvezni szoktam, de most valahogy túlságosan is annak éreztem. Legalább nyugodtan tudtam dolgozni az anyagomon, bár néha azon kaptam magam, hogy csak bámulok ki az ablakon.

Aztán eszembe jut Benett, amikor megjelent és magáévá tett az asztalomon. Az emlék szinte égeti az elmémet, olyan élesen látom magam előtt. Ahogy megjelent a könyvtárban, a csendes és rendezett világomat azonnal darabokra törte.Amikor közelebb lépett, alig bírtam megállni, hogy ne érintsem meg azonnal. A teste tökéletes, minden vonása férfias és szoborszerű. Ahogy a kezem végigsiklott az izmain, éreztem, hogyan feszülnek meg az ujjaim alatt, amikor erőteljesen magához vont. Az érintése egyszerre volt vad és gyengéd, olyan ellentmondásos, hogy még inkább magához láncolt. Mark után Benett volt az, aki pontosan tudta, hogyan érintse meg testemet és a lelkemet.

– Tudod, hogy szeretlek, igaz? –ráz fel a gondolataimból Brendon, és előre nyújtja a kezét.Melegség járja át az ujjaimat, ahogy rájuk kulcsolja a sajátját.Rámosolygok, és csendben bólintok.

Épp Brendonnal vacsoráztam, amikor hirtelen megjelent Mark.

– Szia, bébi! – búgta a fülembe váratlanul.

–Jézusom!–kiáltok fel rémülten.

Annyira megijedtem, hogy kis híján magamra öntöttem a levest. Brendon kérdőn nézett rám, és elmosolyodott.

– Mitől ijedtél meg? – kérdezi, közben bekap egy kanál levest.

– Semmi – hebegtem zavartan, miközben egy szalvétával próbáltam letörölni magamról a levest. Dühösen Mark felé pillantottam, aki önelégülten támaszkodott a hajó korlátjának, karjait összefonva, élvezve a helyzetet. Az arcán az a magabiztos, már-már arrogáns mosoly ült, amitől mindig kiráz a hideg.

– Minden rendben, drágám? – kérdezte Brendon aggódva.

– Mindjárt jövök – mondtam ingerülten, és felálltam az asztaltól. Duzzogva siettem a női mosdó felé. Amint beértem, gyorsan bezárkóztam.Alig vettem levegőt, amikor Mark újra megjelent előttem.

– Mi az, nem ízlik a leves? – incselkedett, és az arca elégedett csintalansággal ragyogott. Próbáltam nem törődni vele, inkább a tükörhöz léptem, hogy felfrissítsem a sminkemet. Elővettem a púderem, és próbáltam elterelni róla a figyelmemet.

– Inkább menj el, ne ronts a levegőt – sziszegtem a fogaim között, miközben a púdert az arcomra vittem.

Mark nem reagált, helyette inkább közelebb lépett, majd mögém állt. A vállamra helyezte a kezét, és erősen megszorított. A testemen azonnal végigfutott a bizsergés, és úgy éreztem, mintha kiszívná belőlem az erőt. Mark közelebb hajolt, és finoman megcsókolta a nyakam. Ettől az érintéstől önkéntelenül a nyaka után kaptam, és közelebb húztam magamhoz, mintha nem tudnék nélküle létezni abban a pillanatban. Az érzések olyan erővel csaptak át rajtam, hogy majdnem elgyengültem. A lábam reszketett, az egyik kezem a mosdókagylón pihent, ujjaim elfehéredtek a szorítástól. Minden energiámmal azon voltam, hogy ne ájuljak el.Ez a pillanat annyira bensőséges, annyira gyönyörű volt, hogy szinte a mennyországban éreztem magam.

Miután Mark ajka elhagyta a nyakam, éreztem, hogy lassan elsötétül körülöttem minden.A pulzusom, ami korábban őrülten száguldott, most lassulni kezdett, és ahogy minden erő elszivárgott belőlem, térdre rogytam. Próbáltam kapaszkodni valamibe, de Mark tartotta az egyensúlyom, és továbbra is közel hajolt hozzám, mintha még nem elégítette volna ki teljesen az erőm, amit kapott.

A férfi hátravetette a fejét, és mély, kielégült sóhajjal elmosolyodott, mintha az általam kiváltott gyengeség és kiszolgáltatottság táplálná őt.

– Köszönöm, bébi – suttogta, miközben ujjai gyengéden végigsimították a nyakam.

A szívem dübörgött, a dühtől és az összetett érzelmektől, amiket kiváltott belőlem, alig kaptam levegőt.

– Gyűlöllek – suttogtam felé reszketve, a tükörből a szemébe nézve, amitől végigfutott rajtam az indulat.

Mark azonban csak felnevetett, a hangja sima és borzongató volt, tele rejtett elégedettséggel. Gyengéden maga felé fordított, hogy közvetlenül az arcomba nézhessen, és csillogó szemekkel válaszolt.

– Én pedig imádlak – mondta halkan, és mielőtt megszólalhattam volna, ajka az enyémre talált.

Nagy nehezen összeszedtem magam, és sikerül elfordítanom a fejem a csókja elől. Az ajtó felé pillantok, azon gondolkozom, hogy ki kell jutnom ebből a fullasztó helyzetből. De ahogy megindulok az ajtó felé, ő gyorsabb. Mark egyetlen mozdulattal elkap a nyakamnál, és magához húz, háttal szorítva a mellkasához.

– Ne menj el, bébi – suttogja a fülembe, mintha nyugtatni akarna. – Mindjárt átjön belém a maradék energiád.

A szavai nyomán jeges félelem futott végig rajtam, és éreztem, ahogy egyre gyengülök. A testem egyre kevésbé engedelmeskedett nekem; mintha az erőm valóban elszivárgott volna belőlem, egyenesen hozzá. Még próbálok küzdeni, próbálok szólni, de a hangom csak egy remegő suttogásra futja.

– So… soha… – sziszegem gyenge hangon, de érzem, hogy már nincs hatalmam felette.

A látásom elhomályosul, és a mosdó fényei elmosódnak, mintha mély álomba repülnék. Az ujjaim elernyednek, a karjaim lehullanak magam mellé, és a lábaim megremegnek, mintha teljesen feladták volna a küzdelmet. Ahogy elgyengülök, érzem, hogy a földre zuhannék, de Mark gyengéden elkap, és megtart.

Mielőtt minden elsötétül, még találkozik a tekintetünk. A szemei fénylenek, arcán az a kísérteties mosoly játszik, amiről tudom, hogy mindig előre megfontoltan tervezi minden lépését.

– Hamarosan találkozunk – suttogja halkan, és az utolsó dolog, amit érzékelek, hogy Mark még egyszer utoljára megcsókol.

Remegő szemhéjakkal ébredek, mintha egy álomból próbálnék visszatérni, de még mindig nehezemre esik megérteni, hol vagyok. Egy puha felületen fekszem, és lassan kinyitom a szemem. A napfény beszűrődik a szobába, lágyan megvilágítva a takarót, amit az ujjaimmal lassan megérintek, mintha ezzel is bizonyosságot akarnék nyerni. Visszatértem… Mark és Benett világába.

Felülök az ágyban, és hitelen megszédülök.A lábaim remegnek, amikor végül erőt veszek magamon, és felkelek, majd lassan elindulok lefelé az emeletről. Az egész ház csendes, senki nincs otthon. Körülnézek, hátha bármelyik pillanatban előbukkannak.

– Hahó! – szólítom őket, de senki sem válaszol.

Ahogy megfordulok, hirtelen valaminek, vagy inkább valakinek ütközöm. Meglepetten nézek fel, és Mark áll előttem, karba tett kézzel, az arcán önelégült mosollyal. Mintha csak az ördög állna előttem: jóképű, ravasz, és kihívó. A látványa egyszerre vonz és taszít. Érzem, hogy a gyomrom összeszorul.

– Mire volt ez jó? – csapok a vállára, és elfordítom a fejem, próbálva megtartani a méltóságomat.

De Mark nem hagy elmenekülni. Megragadja a karomat, közelebb húz magához, és a kezeivel közrefogja az arcomat. Az ujjai érintése nyomán végigfut rajtam a bizsergés, mielőtt gyengéden megcsókol. Az ajka puha és meglepően gyengéd, teljesen ellentétes az előbbi fölényes mosolyával. Próbálom nem megadni magam az érzésnek, de ahogy ott tart, minden ellenállásom lassan semmivé foszlik.

A csók megszakad, én pedig próbálok eltávolodni tőle, de ő szorosabban tart, sötét, mély pillantásával teljesen megbabonázva.

– Miért csinálod ezt, Mark? – suttogom halkan, bár alig hiszem, hogy akarom a választ.

– Talán, mert élvezem, ahogy próbálsz ellenállni, miközben minden porcikád arra vágyik, hogy megadd magad – feleli, a hangja sima és mély, mintha épp azt akarná, hogy még jobban összezavarjon.

– És ha én nem akarom ezt? – kérdezem, de a hangom elbizonytalanodik. A szívem olyan erővel kalapál, hogy attól félek, meghallja.

Mark egy pillanatra megdermed, majd elmosolyodik, az a veszélyes, szinte diadalittas mosoly jelenik meg az arcán.

– Akkor hazudsz magadnak, Elina – mondja halkan, a hangja hűvös, mintha biztos lenne benne, hogy igazat mond. – De… nem kell szégyellned. Az igazság csak közelebb hoz engem hozzád.

A szavaival épp úgy körbefon, mint a karjával. Ahogy figyel engem, érzem, hogy lassan semmivé foszlik a távolság közöttünk. Összeszedem a bátorságom, és mély levegőt veszek, próbálva megtörni az uralmát, de az érintése egyszerre túl intenzív és elérhetetlen.

Mély levegőt veszek, összeszorítom a kezeimet, és minden akaraterőmmel próbálom megőrizni az irányítást.

– Lehet, hogy te ezt gondolod, de nem fogok csak úgy engedni neked, Mark – mondom makacsul, a hangom határozott, még ha belül remegek is.

Mark arca egy pillanatra megkeményedik, majd elnézően elmosolyodik, mintha már megszokta volna ezt a kis ellenállást tőlem.

– Ahogy akarod, Elina – mondja lazán, a hangjában egy cseppnyi gúnyos elégedettséggel. – De tudod, hogy úgyis megadod magad, előbb vagy utóbb.

Még egy utolsó, magabiztos pillantást vet rám, majd sarkon fordul, és egyszerűen ott hagy. Mintha az egész beszélgetés és a feszültség köztem és közte semmit nem jelentett volna.

– Na, gyere reggelizni! – szól hátra vállán keresztül.

Dühösen nézek utána, miközben a pulzusom még mindig az egekben van. A szemem végigköveti, ahogy lazán, nyugodtan sétál el, mintha semmi sem történt volna. A makacsságom megkövetelné, hogy ott maradjak és meg se mozduljak, de a gyomrom morogni kezd, és az akaratom lassan enged a reggeli illatok csábításának.

Sóhajtva megindulok utána, miközben próbálom összeszedni a gondolataimat. Ezt a játékot én fogom megnyerni, nem pedig ő.