A Fekete Csipke 5. fejezet

Két vonzó testvér

–Mindjárt indulok, lassan véget ér a látogatási idő–sóhajt fel Brendon, és felkel a helyéről.

–Olyan gyorsan elrepült ez az idő–mondom szomorúan, és az ablak felé nézek.A falevelek szállingóznak az ablak előtt, és egy pillanatra magával ragad az ősz szépsége. Ugyanígy érzem magam, mint az a levél, mely leszállt a fáról. Miért kell nekem egyedül lennem? Mikor mehetek már haza? Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Miért én vagyok a kiszemelt áldozat Mark számára? Mi lesz ennek a végkimenetele? Brendon visszafordul, és még az ajtóból rám pillant. Hallom, ahogy azt mondja, holnap reggel azonnal visszajön, és hoz valami finomságot is. Az a gondoskodás, ahogy rám néz, egyszerre megnyugtat és kicsit fájdalmas is, mert tudom, mennyire nehéz neki, hogy ilyen kiszolgáltatottnak lát engem. Aztán egy pillanatra mégis vissza jön hozzám.Amikor odahajol, hogy megcsókoljon, elmosolyodom, és én is halkan súgom:

– Szeretlek. Köszönöm, hogy itt vagy nekem.

– Én is szeretlek kincsem– feleli, és lassan felemelkedik. Ismét az ajtó felé sétál, és még a küszöbön állva integetünk egymásnak.Az utolsó pillantása csendes megértéssel és szeretettel telt meg, és amikor magamra maradok, érzem, ahogy az erőm lassan elhagy. Próbálok ébren maradni, emlékezni minden egyes pillanatra, amit ma vele tölthettem, de a szemeim egyre elnehezednek.

Nem bírom tovább, a fáradtság rám telepszik, és végül megadom magam az álmok világának.

A nappaliba érve valami különös érzés kerített hatalmába. A gyomrom összeszorult, a szívem pedig vadul kalapált a mellkasomban. Egy hűvös fuvallat simította végig a bőrömet, és a nyakamon mintha egy láthatatlan kéz érintését éreztem volna. Beljebb léptem, és amint átléptem a küszöböt, megpillantottam Markot az ablaknál.A figyelmem mégis elterelődött róla. A szoba túlsó végén egy idegen, mégis vonzó alak ült lazán a kanapén, mintha ez a hely mindig is az övé lett volna. Próbálom felfogni, hogy ez nem lehet más, mint Benett, Mark öccse. Szóval itt van. Elég gyorsan megérkezett – hiszen alig egy napja küldtük el neki a levelet. Vajon tényleg ennyire kíváncsi volt rám, hogy mindent félbehagyva idejött, csak hogy láthasson?

Mark korábban már mesélt a testvéréről, de a személyiségének nyers energiájáról semmiféle felvilágosítással nem készített fel. Amikor rám szegeződött a tekintete, szinte éreztem a gondolatait a bőrömön. Lázadó, szikrázó pillantása összekapcsolódott az enyémmel, egy pillanatra megakasztva a szívverésemet. A szája sarkában játszadozó mosoly titokzatos és veszedelmes vonzerőt sugallt. Egyszerűen zavarba ejtő volt.

– Te lennél Elina – szólalt meg végül, és a hangjában annyi játékosság bujkált, hogy akaratlanul is elmosolyodtam.

– Igen – feleltem halkan, és próbáltam nem elárulni, hogy milyen hatással van rám már az első szava is. – Te pedig Benett.

Bólintott, és lassan felemelkedett a kanapéról, hogy kezet nyújtson. Az érintése meleg volt és erős, bársonyos, mégis olyan határozott, hogy egy pillanatra szinte elvesztem benne. A tekintetünk egy újabb hosszú pillanatra találkozott, és azt hiszem, mindketten éreztük az elektromosságot, ami közöttünk szikrázott. Hirtelen összerezzentem, amikor kihúzta a kezemet az övéből.

– Mark azt mondta, hogy legyek óvatos veled– suttogta közelebb hajolva, a szavai szinte a fülemhez értek. – De valahogy nem érzem, hogy ez menne nekem.

Az arcába néztem, megpróbálva felmérni, mennyire gondolja komolyan ezt a játékos kihívást, amit rám vetített. Nem éreztem benne rosszindulatot, mégis ott bujkált benne valami nyers őszinteség, ami furcsa kettősséget hozott létre. Kicsit eltávolodom tőle, majd leülök vele szemben, hogy jobban lássam. Érzem, hogy Mark tekintete végig követ.Egy pillanatra a szemébe néztem, és megláttam benne valamit, amit nehezen tudtam megfogalmazni. Féltékenységet? Aggódást?

– Benett, hagyd már Elinát levegőhöz jutni – szólalt meg Mark, mintha egyszerre próbálna közénk állni és mégis magának követelni engem.

– Ugyan, Mark – Benett visszafordult felém egy olyan mosollyal, amitől újra forróság öntött el. – Csak barátkozunk, nem igaz?

A feszültség szinte vibrált a levegőben, és egyre nehezebben tudtam megosztani a figyelmemet kettejük között.

Később, amikor kettesben maradtunk Benettel, éreztem, hogy ismét a hatása alá kerülök. Közvetlensége és nyílt érdeklődése szinte teljesen lefegyverzett. A nevetése talán kicsit túl hangos volt, de valahogy ez is illett hozzá. Ahogy elmesélte a történeteit, egy pillanatra úgy éreztem, mintha nem is ebben a lakásban lennénk, hanem egy kávézóban, egy randevún, ahol bármi megtörténhet.

– Nem gondolod, hogy a végén még túlságosan megkedvelsz? – kérdezte játékosan, miközben közelebb hajolt hozzám.

Nem válaszoltam azonnal, de a pillantásom elárult mindent. Benett érezte a kettőnk közötti vonzalmat, és tudatosan használta ezt ellenem. A következő pillanatban Mark lépett be a szobába, és tekintete sötéten csillogott, ahogy végigmért minket. Ez nem csupán testvéri civódás volt. Valami mélyebb dolog húzódott meg a felszín alatt, valami, amiről eddig egyikük sem beszélt.

– Elina, Benett biztosan fárasztó tud lenni – mondta Mark, és lágyabban rám mosolygott. Szavaiban aggodalom és egy apró szemrehányás is lapult. Mintha figyelmeztetni próbált volna valamire, amit én még nem láttam teljesen.

– Nem, valójában… kedvelem őt – suttogtam, de már tudtam, hogy szavaim mögött ott volt a bizonytalanság. Nem voltam biztos benne, hogy mit is érzek valójában.

– Igazából még te sem tudod, hogyan állj hozzá. Benett először elbűvöl, aztán később megmutatja az igazi arcát. Ugye, öcskös? – kérdezi Mark, miközben megfogja a kezem. Meglepődve nézek rá, de ő meg se rezzen. Tényleg el kell játszanom, hogy a barátnője vagyok?

Benett ismét rám tereli a figyelmét: – Hiába próbáltok színészkedni, nem fog menni. Olvasok a bátyám fejében, csak a tiédben nem – vigyorog rám. Mark egy sóhaj kíséretében elengedi a kezem, és karba teszi a kezét. Az érzelmek zavartan kavarognak bennem. Miért csinálják ezt velem? Mit akarnak?

– Mondd csak, Benett, te is szeretnéd, ha helyreállna a világod? Úgy hallom, kilencven éve menyasszonyod van – összeszűkült szemekkel nézek rá, mert ez a gondolat még mindig furcsa számomra.

Benett a kanapénak dől, és keresztbe veti a lábát. 

– Attól függ, mire vagy kíváncsi – vigyorog rám. Megvakarom a fejem, de Mark közbeszól: – Már nem vagytok együtt?

Benett mosolya mindent elárult, miközben kényelembe helyezkedett a kanapén, és játékosan rám szegezte a tekintetét. Láttam, mennyire élvezi, hogy újra a figyelem középpontjában van, és azt is, hogy ezzel mintha csak még feszültebbé tenné Markot. Benett pontosan az a fajta testvér, aki szereti idegesíteni a bátyját – és elhódítani az aktuális barátnőit. Valahogy érzem, hogy most rám pályázik. 

– Mark, azt hittem, régen tisztáztuk, hogy mi történt köztem és Annabelle között – mondta Benett könnyedén, majd rám pillantott, mintha azt akarná, hogy én is részese legyek ennek a rég elfeledett titoknak. – Azóta sok idő telt el, és változtam… talán túlságosan is – mondta, és most először nem láttam mosolyt a szája sarkában. Valami komorabb, valami valóságosabb pillantást vetett rám, amitől egyszerre éreztem magam zavartan és kíváncsian.

Éreztem, ahogy a szívem egyre szaporábban ver, és zavartan néztem Markra, hátha segít megérteni, mi is folyik itt valójában. De Mark csak összeszorította az ajkát és elfordította a tekintetét, mintha el akarna hallgatni valamit előlem.

– Tehát akkor már nincs… menyasszonyod? – kérdeztem halkan, és magam sem értettem, miért akartam tudni ezt. Talán, mert nem tudtam, miért viselkedik így. Talán, mert valahogy képtelen voltam megérteni ezt az ellentmondásos embert, aki egyszerre volt nyílt és titokzatos, vonzó és veszélyes.

Benett lassan megrázta a fejét, és egy mély sóhajt hallatott.

– Nincs. De van valami, ami még mindig nem hagy nyugodni. Néha úgy érzem, hogy minden, amit keresek, csak egy újabb kihívás vagy menekülés – mondta, majd halványan elmosolyodott. – Azt hiszem, te is tudod, milyen érzés ez… amikor az ember el akar futni a valóság elől, igaz?

A szavai szinte szíven találtak. Az igazság az volt, hogy tökéletesen megértettem, miről beszél. Hiszen én is ezért jöttem ide, hogy újrakezdjem, hogy valami újat találjak, valamit, ami kitölti az életem hiányzó részeit. És most ott volt előttem Benett, akiben mintha magamat láttam volna, csak éppen a saját titkaim és sebezhetőségeim tükrében.

– Benett, talán hagynod kéne Elinát is érvényesülni. Tudod, nem mindenki akar úgy élni, ahogy te – mondta halkan, de éreztem, hogy ezek a szavak fájtak neki. Mintha egy régi sérelem újra felszínre került volna.

Benett csak felvonta a szemöldökét, és még szélesebben mosolygott.

– És mi van, ha ő nem akar úgy élni, mint te, Mark? Mi van, ha az a világ, amit próbálsz megteremteni, nem elég neki? – kérdezte könnyedén, de a szavai mintha egy mélyebb réteget érintettek volna.

Egyre jobban összezavarodom. Ezek a férfiak tényleg miattam veszekednek? Mintha választanom kellene közülük... de én nem ezt akarom. Csak meg szeretném ismerni őket és innen elmenni. Haza akarok menni a vőlegényemhez – vagy inkább a majdnem vőlegényemhez.

Miközben ők hevesen vitáztak egymással, vettem egy mély levegőt, és megpróbáltam szóhoz jutni.

– Az igazság az, hogy nem tudom, mi az, amit akarok – mondtam őszintén, és próbáltam nem elpirulni. – De talán, Benett, te sem tudod igazán, mit keresel – mondtam halkan, és láttam, hogy a tekintete megkeményedik, mintha a szavaimmal valami olyan pontra tapintottam volna, amiről nem akart beszélni.

– Pont te beszélsz? Akkor mit keresel itt? Miért nem vagy a saját világodban?

Mark halkan megköszörülte a torkát, hogy éket verjen közénk és megszakítsa a közöttünk vibráló feszültséget.

– Elina, tudod, hogy mellettem biztonságban lennél – mondta lassan, és hangjában most ott bujkált valami, amit eddig talán nem vettem észre. Törődést, vagy talán vágyat?

Benett ekkor felnevetett, és megcsóválta a fejét.

– Biztonság? Mark, nem gondolod, hogy néha az izgalom hiányzik az életéből? – kérdezte, és újra rám mosolygott, olyan csibészesen, hogy a lábaim szinte beleremegtek.

Miközben ott ültem közöttük, egyszerre vonzott és taszított a két különböző világ, amit kínáltak. Mark biztonságos, kiszámítható jövője, és Benett titokzatos, veszélyes, szabad világának ígérete. Szinte szédültem a gondolattól, hogy választhatnék, hogy mindezek az érzések, amik kavarogtak bennem, végül elvezethetnek valahova, ami új és ismeretlen. Benett újra rám pillantott, éreztem, hogy ő is vár valamire. Vár arra, hogy lépjek, hogy megmutassam neki, hogy én is benne vagyok ebben a játékban. De képtelen voltam eldönteni, hogy ez valóban csak egy játék, vagy valami több.

– Nem tudom – mondtam végül, és éreztem, hogy a hangom halk és bizonytalan, de igaz. – Talán egyikőtöket sem ismerem eléggé ahhoz, hogy döntsek.

Ez a mondat mintha mindkettőjüket meglepte volna. Láttam, hogy Benett szemében elillan a kihívás, és valami lágyabb, szinte tiszteletteljes pillantás váltja fel. Mark lassan bólintott, mintha megértette volna, hogy ez az ő szavaival élve nem egy csata, amit egyetlen éjszaka alatt meg lehet vívni. Benett nyílt udvarlása valami különös érzést ébresztett bennem, és bármennyire is próbáltam figyelmen kívül hagyni, tudtam, hogy újabb izgalmak és bonyodalmak várnak rám – és talán mindannyiunkra.

Felállok, és távozni készülök a nappaliból. Ahogy elfordultam, hirtelen mintha minden erő kiszökött volna a lábamból. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom, és a testem súlytalanná vált, ahogy összecsuklottam.

– Elina! – hallottam Mark ijedt kiáltását, miközben a karjaiba zuhantam.

A szemem előtt kavargó képek és zajok lassan elmosódtak, mígnem csak a nappali csillárjának forgása maradt, ami egyre gyorsabban pörgött. Hideg veríték csordult végig a homlokomon, a pulzusom lassulni kezdett, mintha az egész testem távoli és tompa helyre sodródna.Mark óvatosan a kanapéra fektetett, az arca sápadt volt az aggodalomtól. Felemelte a csuklómat, hogy megmérje a pulzusom.

– Elina gyengül – mondta halkan, szinte csak magának. – Talán túl sok volt neki ebből az időutazásból. Haza kell mennie– tette hozzá, majd a kezemet óvatosan a hasamra fektette.

– Meg fogok halni? – kérdeztem reszketeg hangon, és tudtam, hogy a kérdés abszurd, de a belső félelmem valós volt. A szemembe nézett, és csak akkor vettem észre a halvány bizonytalanságot, ahogy megszorította a kezem.

– Elina… Benett túl sok energiát szív el tőled. Azért nézett így rád – mondta, majd megvetően Benettre pillantott, aki szorosan mellettünk guggolt.

– Ez nem igaz! – vágta rá Benett, ahogy közelebb hajolt hozzám, és mélyen a szemembe nézett, próbálva megértetni velem. – Mark az, aki ezt teszi veled! Én ártatlan vagyok – szavai nyomatékosak voltak, de a tekintetében volt valami, amitől újra szédülni kezdtem.

Mark megvetően nézett rá, majd lassan megrázta a fejét, és elengedte a csuklómat, mintha ezzel megszüntetne köztünk minden kapcsolatot.

– Hova… hova mész? – kérdeztem, de olyan gyenge voltam, hogy még a fejemet sem bírtam felemelni, hogy utána nézzek.

Érzem, hogy a valóság egyre erősebben hív. Az érzés nyugtalanít, mégis tudom, hogy nem maradhatok sokáig. Benett felé fordulok, és megkérem valamire:

– Mindjárt mennem kell. El tudsz vinni a konyhába? Ott van a kamra; elég, ha oda lefektetsz.

Ő szó nélkül bólint, majd könnyedén felkap, és a karjába vesz. Karomat a nyaka köré fonom, és fejemet a vállára hajtom. Jól esik a közelsége, mégis érzem, hogy talán nem kellett volna erre kérnem. A szívem egyre lassabban ver, a körvonalak elmosódnak a szemem előtt, és olyan gyengének érzem magam, mint még soha.

– Mindjárt ott vagyunk – suttogja biztatóan Benett.

Amikor megérkezünk, leültet az egyik székre, és mélyen a szemembe néz. Az arca szomorú, mégis határozott, mintha el akarna mondani valamit, amit régóta hordoz.

– Figyelj rám, Elina – kezdi csendesen. – Könyörögve kérlek, soha többé ne gyere vissza ide! Nem szabad itt lenned. Én szívom el az erődet, hiszen te vagy az energiám. Soha nem voltam ennyire eleven, mint most. Hallod, amit mondok?

Próbálom felfogni, amit mond, de amikor hozzám ér, az érintésétől még inkább elgyengülök. Bizsergető érzés fut végig rajtam, miközben az erőm vészesen fogy. A látásom egyre jobban elhomályosul, a testem lassan összecsuklik, mintha egy láthatatlan erő húzna lefelé. Érzem, ahogy óvatosan ismét a vállára kap, és kinyitja a kamra ajtaját. Óvatosan a földre fektet, majd fölém hajol, és aggódva néz rám.

– Nemsokára jobban leszel –tanácsolja. – Pár napig próbáld meg elkerülni ezt a házat. Bárhol lehetsz az álmodban, csak ne gyere ide, amíg újból erőre nem kapsz. Világos?

Bólintani próbálok, de mielőtt még reagálhatnék, a sötétség végleg elnyel, és elvesztem az eszméletemet.