A Fekete Csipke 22. fejezet

A kudarcba fulladt családi vacsora

A szépségszalon ajtaja előtt állva mélyet sóhajtottam, ahogy Mira lelkesen a karomba kapaszkodott. Kimerítő hetek álltak mögöttünk a vizsgák miatt, és bár az ötlet, hogy végre tartsunk egy csajos napot, az elején őszintén nem hozott lázba, most kezdtem úgy érezni, talán tényleg rám fér egy kis kikapcsolódás. Amint beléptünk a szalonba, azonnal megcsapott minket a friss, virágos illat, és a hely atmoszférája máris nyugalmat sugárzott. Ám ahogy körülnéztem, hirtelen egy ismerős arcot pillantottam meg. Először alig hittem a szememnek, de nem, nem csalódtam: ott állt anyám, épp egy kezelést fizet ki a pultnál.

Ránk nézett, majd széles mosollyal felnevetett. –Sziasztok! Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk összefutni!–mondta vidáman, és megölelt minket. –Azt hittem, hogy Mirához mentek!

Én csak meglepetten néztem rá, felhúzott szemöldökkel.  –Azt mondtad, hogy boltba mész… – jegyeztem meg kicsit zavartan.

Anyám ártatlanul mosolygott vissza. –Igen, kincsem, úgy volt. De aztán apád kitalálta, hogy vacsorát ad, úgyhogy jókor jöttetek. Ha készen vagytok a wellnesskedéssel, akkor igénybe vehetnétek a fodrász és kozmetikai részleget is.–Cinkosan ránk kacsintott, mire magamban kicsit felmordultam. Még hogy wellnesskedés meg fényűzés… már csak ez hiányzott! Komolyan gondolja?

Mielőtt még valamit szólhattam volna, Mira izgatottan csillogó szemmel fordult felém, és szinte ugrálni kezdett, mint egy kislány. –Elina! Ez igazán remekül hangzik!

Sóhajtva elmosolyodtam, elismerve, hogy Mira lelkesedése kezd rám is átragadni. Hiába próbálok minden porcikámmal ellenkezni, egyszerűen nem megy. Anyám rám nézett, és szelíd, de sokat mondó pillantással búcsúzott.

–Szóval este találkozunk! Jó szépülést, lányok!– intett nekünk, majd lazán kisétált az ajtón, még gyorsan köszönve a recepción álló lányoknak.

A jakuzziban üldögélve a forró víz ellazította minden izmomat, és egy pillanatra teljesen megfeledkeztem az előttem álló vacsoráról. Mira persze hozta a szokásos formáját, és nem hagyhatta ki a Brendon-témát. Imád a pasikról csevegni, néha olyan lelkesedéssel, hogy rá kell szólnom, hogy vegyen vissza. Nem azért, hogy bántsam – egyszerűen csak időnként túl hevesen sztorizik, és jó, ha tudja, hol a határ. Mindezek ellenére ő a legjobb barátnőm, és nagyon szeretem.

 –Istenem, az a pasi annyira hozzád illik! –kezdte nagy lelkesedéssel, majd közelebb csúszott hozzám, és óriási szemekkel meredt rám.–Szerinted mikor kéri meg a kezedet?

Felnevettem, mert tudtam, hogy minden alkalommal erre tereli a beszélgetést, amikor lehetősége van.  –Mira, nem tudom. Talán az is lehet, hogy soha… Ki tudja? –mondtam egy vállrándítással..  –Néha fogalmam sincs, mik a szándékai. Mintha jobban érdekelnék a könyvei, mint én… – A végére halk sóhaj szakadt ki belőlem, ami talán több mindent elárult, mint amit el akartam mondani.

Mira erre játékosan lefröcskölt vízzel, amitől nevetve próbáltam elhajolni.  –Elina! Brendon romantikus lélek, és nagyon okos férfi! Szinte főnyeremény! –mondta határozottan, és láttam, hogy komolyan gondolja.  –Ha nem lennétek együtt, már rég lecsapott volna rá az ellenséged!

Ó, igen tudom kire gondol. Alízra. Ahogy elhangzik a neve a gyomrom azonnal összeszorul. Ha valaki, hát ő aztán mindig megtalálja, hogyan tudna a legrosszabb helyzetbe hozni. Egyszerűen képtelenség megérteni, honnan van benne ennyi rosszindulat. Az a nőszemély maga a megtestesült rémálom – nemcsak a pasikra hajt, hanem élvezettel aláz meg másokat közben.

Mindig ott settenkedik, és ha van egy gyenge pontod, biztos lehetsz benne, hogy talál rá módot, hogy kihasználja.

–Csak a gond az, hogy Brendon egy cseppet sem kedveli Alízt– majd vissza fröcskölök Míra felé.

Mira mosolyogva törölgette le az arcáról a vízcseppeket, és játékosan rám hunyorított. –Na, látod! Ez máris jó jel! Ha Brendon nem kedveli Alízt, akkor nincs mitől tartanod.

Sóhajtok egyet, közben azért elvigyorodok.

–Tudom, tudom, de azért Alíz elég kitartó, ha arról van szó, hogy valamit – vagy épp valakit – meg akar szerezni. Az a nő egyszerűen nem fogja fel, ha valaki nemet mond neki. Én is sokszor próbáltam kimaradni a drámájából, de valahogy mindig megtalálja az utat.

Mira megértően bólintott, majd közelebb hajolt hozzám, szinte összeért a homlokunk. 

–Figyelj, Elina, Alíz csak egy önző kis kavarógép, aki élvezi, ha feszültséget kelthet. De Brendon komoly, és látom, hogy törődik veled. Meg aztán,–tette hozzá, majd kacsintott egyet, –ki tudna ellenállni egy olyan lánynak, mint te?

Nevetve megráztam a fejemet. –Ó, te hízelgő! De komolyan… néha egyszerűbb lenne, ha Alíz csak végre találna magának valaki mást, akire koncentrálhatna.

A barátnőm elgondolkodva hátradőlt a jakuzziban, és egy pillanatra elmerengett. –Talán… szervezhetnénk neki egy új célpontot. Tudod, csak hogy leszálljon rólad és ne Brendont zaklassa állandóan.

Felnevettem, és fröcsköltem egy kicsit felé. –Tudod, Mira, néha ijesztő vagy, de azt hiszem, pont ezért szeretlek.

Brendon oldalán álltam a szüleim háza előtt, és mély levegőt vettem, ahogy végignéztem a jól ismert kapun. Brendon mosolyogva előre engedett, és karöltve sétáltunk be az udvarra. Az esti levegőben a kert megszokott illata keveredett a család otthonos melegével – furcsa, de kellemes érzés volt itt lenni. Bár amióta összeköltöztünk, kevesebbszer látogatok haza, azért jólesik időnként visszatérni ide.

Ahogy elértük az ajtót, apám nyitott ajtót, és széles mosollyal, harsogva húzta befelé Brendont, szinte el sem engedte, mire beléptünk. –Azt hittem, meggondoltátok magatokat!–nevetett, és már nyomott is egy pohár bort Brendon kezébe, aki jókedvűen fogadta a gesztust. Mi is beljebb léptünk, és közben körbenéztem a régi szobák irányába, amik most is otthonos, ismerős látványt nyújtottak.

Hirtelen oldalra néztem, és megakadt a szemem Hugón. Ő azonnal felém lépett, arca felderült, és egyetlen szó nélkül magához ölelt. Szorosan magához szorított, és egy pillanat alatt kiszorult belőlem a levegő.

–Hu… Hugó..–próbáltam szólni hozzá, mire lassan elengedett, mosolyogva és kissé szégyenkezve.

–Bocsika, csak szörnyen hiányoztál!–mondta őszintén, és láttam rajta, hogy tényleg nagyon örül, hogy lát. Hugó mindig ilyen volt – nyílt és szívélyes, olyan öleléssel, amitől az ember tényleg úgy érezte, hogy hazatért.

Mivel nincs testvérem, Hugó az egyetlen, akivel igazán közel állunk egymáshoz. Sokszor és sokat beszélgetünk, és talán ezért is vagyok annyira hálás, hogy Brendon az első pillanattól kezdve kijött vele. Jó érzés látni, hogy a fiúk tényleg bírják egymást.

Beljebb megyünk, és megállunk a nappaliban. Anya, amint meglát, máris szemforgatva néz rám. –Elina, vedd át a fehér ruhát! Ne legyél feketében! – szól rám, de én csak mosolyogva a kis asztalhoz nyúlok, és elveszek egy pohár bort.

–Elina, hiába beszélek neked?!– förmed rám, mire apa közbelép.

–Drágám, hagyd csak a lányunkat! Így is gyönyörűen fest!– mondja anyának, majd feláll és Brendon felé fordul. –Szervusz, Brendon!– köszönti szívélyesen, és látom, mennyire örül, hogy a pasim itt van. Apám mindig bírta őt, szinte az első perctől. Anyu már más kérdés; szerinte Brendon nem igazán illik hozzám, de végül belátta, hogy komolyan gondoljuk.

Hugóval is sokszor beszéltünk már erről, ő is ugyanezen a véleményen van. –Túlságosan komoly hozzád. Egy igazi unalmas pasas, aki csak könyveket olvas– súgta egyszer a fülembe, mire nevetve rácsaptam a karjára.

–Nem igaz!– vágtam vissza mosolyogva, de Hugó nem hagyta ennyiben.

–Vajon az ágyban is ugyanolyan, mint a valóságban?– kérdezte, miközben színpadiasan megdörzsölte az állát.

–Te annyira hülye vagy! – nevettem fel, és ismét a karjára csaptam.

Brendon egyáltalán nem unalmas, csak egy kicsit… hogy is mondjam… különc. És pontosan ezért szeretem. Elég, ha ránézek, és máris enyhe bizsergést érzek a gyomromban. Soha nem szerettem még így senkit, és mégis, valami apróság mintha hiányozna. Hugónak talán igaza volt, amikor azt mondta, Brendon túl komoly hozzám. Az elején minden tökéletes volt köztünk, de mostanában egyre gyakrabban kerül szóba bennem ez a hiányérzet. Szinte akárhányszor megkívánom, mindig talál valami kibúvót. Olyan szelíd mosollyal hivatkozik arra, hogy el kell olvasnia még egy fejezetet vagy meg kell néznie valami kutatást, hogy végül már nem is vitázom vele. Egy részem megérti, hogy elmerül a saját világában, de néha szeretném, ha engem választana a könyvei helyett. Ahogy ezen gondolkodom, Hugó oldalról fürkészve néz rám, mintha pontosan tudná, mi zajlik bennem.

– Mondd csak, Elina, valójában mennyire szereted Brendont? – kérdezte Hugó, és láttam, hogy komolyan várja a választ. Meglepett a kérdés, de talán még inkább az, hogy időnként én is felteszem magamnak.

Brendonra pillantottam. Ott állt, éppen apával beszélgetett, és ahogy figyeltem őt, hirtelen belém hasított az érzés: sokkal szenvedélyesebb kapcsolatra vágyom. Egy olyan kapcsolatra, ami felráz, ami izgalmas és tele van váratlan fordulatokkal. Talán ez az, ami hiányzik. Egy részem hálás, hogy Brendon mellett biztonságot és állandóságot találtam, de az igazság az, hogy ez néha kevésnek tűnik. Mintha benne ragadtam volna valamiben, ami kényelmes, de nem teljesen kielégítő.

Egy nagy sóhajjal visszanéztem Hugóra, aki várakozva fürkészte az arcomat. Ő mindig jól olvas bennem. A szememből talán kiolvashatta a választ, mert egy pillanatra csak együttérzően bólintott, és nem kérdezett többet.

–Őszintén sajnálom. Azért remélem egy napon tényleg az igazival fogsz összejönni. Nemcsak a pénz miatt fogsz összejönni egy pasival.

Ebben a pillanatban szól felénk anya:

–Gyerekek a vacsora tálalva!

Lassan mindenki az asztalhoz ül, én pedig Hugó és Brendon között foglaltam helyet. A beszélgetések lassan megindultak, miközben mindannyian a levest kanalaztuk. Épp csak elkezdtem élvezni az ételt, amikor váratlanul csengettek az ajtón. Mindenki felkapta a fejét, egy pillanatra az előszoba felé néztünk, de mivel senki nem mozdult, mindenki folytatta az evést. Aztán kopogás hallatszott. Ez már furcsa volt, és úgy éreztem, meg kell néznem.

–Megnézem – ajánlottam fel, mire anya egyetértően bólintott.

–Hé, szerintem csak tévedés – fogta meg a kezem Brendon, de valamiért ez a gesztus most feszültté tett, és hirtelen kirántottam a kezem az övéből.

–Csak megnézem, ki az– mondtam határozottan, és elindultam az ajtó felé.

Ahogy a folyosón haladtam, Hugó hangja szólalt meg mögöttem: –Ha oda mész, nagyon megbánod!

Értetlenkedve fordultam vissza, és láttam azt az önelégült mosolyt az arcán, ami mindig egy kis gúnyt rejtett magában.

– Nagyon vicces! – morogtam neki, és folytattam az utamat az ajtó felé. Ahogy közeledtem, valami megmagyarázhatatlan szédülés fogott el, és hirtelen éles fájdalmat éreztem a combomban. Mintha valami hideg, sötét árnyék ereszkedett volna rám. A fájdalom egyre mélyebb lett, és a kezem önkéntelenül a combomra siklott, ahol egy fekete csipke tapintása érintette az ujjaimat. Egy pillanatra elállt a lélegzetem – ez nem lehet igaz.Visszakaptam a tetkómat. 

Reszkető kézzel nyúltam a kilincshez, és kinyitottam az ajtót. A küszöbön Anabelle állt, magabiztosan és vidáman. Elegáns ruhában feszített, és egy cigi van a kezében.

– Micsoda gyönyörű esténk van! Hát nem?– kérdezte vidáman, széles mosollyal.

– Hogy a francba – mormoltam döbbenten, ahogy a lábamba egyre jobban belehasított a fájdalom.

– Hűha! Valaki visszakapta a csipkéjét. Ó, ne! Támad a gonosz!– játszotta meg magát, színpadiasan rémült arccal, miközben beljebb lépett a házba.

Egy részem megbénult a döbbenettől, míg a másik ösztönösen hátrálni kezdett, ahogy próbáltam felfogni, hogyan és miért van itt. Anabelle megjelenésével a légkör hirtelen rideggé vált, és egy baljós érzés kúszott végig a hátamon, mintha valami sötét dolog kezdett volna kibontakozni.

– Ne merészelj a családom közelébe menni! – sziszegtem védekezően, miközben az ajtóban álltam, és Anabelle-lel farkasszemet néztem.

Ő egy pillanatra megállt, majd elmosolyodott, a mosolyában pedig ott bujkált az őrület és a fenyegetés. –Ó, igazán? Akkor miért csavartad el Mark és Benett fejét? Hát nem érted? Tönkretetted a világomat, most én fogom a tiédet.–Hangja hűvösen és éles szándékkal csengett, és ahogy körbenézett az előszobában, éreztem, hogy valami szörnyűségre készül.

– Hol van a pasid? – kérdezte gúnyosan, majd ismét széles, baljós mosoly jelent meg az arcán. – Hogy is hívják? Brendon? Ugye tudod, hogy éppen most alszik, és ő is ebben az álomban van? Itt az idő, hogy elvesszen az örök mezőn.

A szavai jeges rémületet hoztak a gyomromba. A pasimat halállal fenyegeti. Mielőtt felfoghattam volna, mit jelenthet mindez, elindult az ebédlő felé, mintha semmi dolga nem lenne más, csak beszivárogni az életem legintimebb tereibe.

– Azt már nem!– kiáltottam utána, és előre ugrottam, hogy megragadjam a vállánál. De abban a pillanatban felém emelte a kezét, és egy furcsa, szinte tapintható erő csapott belém. Éles fájdalom hasított a fejembe, mintha ezer tűt döfnének egyszerre az agyamba. A térdeim összerogytak, és görcsösen a földre ereszkedtem, kezeimet a halántékomra szorítva. 

– Na, mi lesz, Elina? Meddig akarsz még az utamba állni?– kérdezte kacagva, és a hangja szinte beleégett a fülembe, egyre jobban fokozva a kínzó fájdalmat.

–Jól van, leállok, csak engedj el! Ez iszonyú! – suttogtam, szinte könyörögve, hogy szabadítson meg ettől az őrjítő érzéstől.

A nő elégedetten vigyorogva engedte le a kezét, és a fájdalom egy csapásra megszűnt, mintha soha nem is lett volna.

–Máris gondoltam.

Gúnyos pillantással mérte végig összegörnyedt alakomat, és nyugodtan megfordult, mintha a győzelmét ünnepelné. Tudtam, hogy nem hagyhatom ennyiben, de a testem még mindig remegett, és küzdenem kellett, hogy a félelmet dühbe fordítsam. Miközben a léptei az ebédlő felé vezettek, mély lélegzetet vettem, és az ujjaim görcsösen összeszorultak. Az adrenalin átszáguldott a testemen, és szinte ösztönösen felálltam, annak ellenére, hogy a fájdalom és a félelem még ott lüktetett bennem.

–Anabelle!– szóltam utána erősebb hangon, mint amire számítottam. Megtorpant, majd lassan felém fordult, és a szemei szinte szikráztak a gúnytól.

–Nem félek tőled– mondtam, bár a szívem a torkomban dobogott, és minden bátorságomat össze kellett szednem. –És nem engedem, hogy bármi kárt tegyél a családomban vagy Brendonban.

A nő egy pillanatra csak nézett rám, mintha mérlegelné, mennyire hiszem, amit mondok, aztán lassan, baljós mosollyal közelebb lépett. –Ó, Elina… még nem is érted, milyen játékba kezdtünk. És még azt hiszed, van esélyed?

Éppen összeszedtem minden bátorságomat, amikor hirtelen nyílt az ajtó, és egy erős, határozott női alak lépett be. Rubin volt az, az én őrzöm, kezében egy íjjal, amelyet szinte ösztönösen Anabellere szegezett. Egy pillanatra megdöbbentem, de azonnal elöntött a megkönnyebbülés és az öröm – végre itt van, hogy segítsen nekem.

Anabelle hátratolta a vállait, és arcán azonnal megjelent az a torz, Joker-szerű vigyor, ami mindig valami baljós dolgot vetített előre. –Hát szervusz, Rubin! Régen láttuk egymást!– köszöntötte vidáman, mintha csak egy régi baráthoz szólna.

Rubin hideg tekintettel mérte végig, és egy pillanatra sem engedte le az íját. –Igen, de nem szívesen látott személy vagy! – válaszolta keményen, és láttam, hogy minden izmával készen áll az összecsapásra. Az íj húrja megfeszült, Rubin arca pedig elszántságról árulkodott. Tudtam, hogy Anabelle felbukkanása semmi jót nem jelent, de Rubin jelenléte erőt adott. Bármi történjék, nem kell egyedül szembenéznem ezzel a fenyegetéssel.

–Ó, Rubin, Rubin…– kacagott Anabelle, szemében hideg gyűlölet villant. –Nem gondoltad, hogy egy íjjal megállíthatsz, ugye?

Rubin szeme megvillant, és a hangjában határozottság csendült. –Ma este véget vetek ennek, Anabelle. Elina biztonsága mindenek felett áll.

Éreztem, hogy a szívem hevesebben ver, de most már nem a félelemtől. Rubin itt volt, és bár Anabelle nem hagyta, hogy a maga ijesztő nyugalmával megtörjön engem, Rubin jelenléte elég volt ahhoz, hogy erőt adjon nekem. Annyira vagány és bátor csaj, hogy ezért csak csodálni tudom.Anabelle rezzenéstelen arccal nézett vissza rá, de a szemében megvillant valami sötét és számító, mintha ő is tudta volna, hogy most kemény ellenféllel találta szemben magát.