A Fekete Csipke 18. fejezet

Az álomvilág fogságában

Mély levegőt veszek, próbálom összeszedni magam, de ahogy ránézek, csak egyre inkább elveszek a pillantásában. Benett arcának minden apró rezdülése, minden kis izommozdulata mintha a lelkem mélyére hatolna, mintha látná a bennem dúló vihart – a keserűség és a vágy könyörtelen örvényét, amely egyre inkább magába szippant. Az az egyetlen nap vele olyan intenzíven égett belém, mintha örökké ott maradna, fájdalmasan szép emlékként, ami minden egyes gondolatomat kisajátítja.
Azóta sem tudok szabadulni tőle; ahogy elkalandozik a figyelmem, mindig az ő arca tűnik fel lelki szemeim előtt, az az éles, mély pillantás, ami a legváratlanabb pillanatokban is rám talál. A szemei egyszerre hidegek és vonzóak, a titokzatos szándékot, talán rejtett vágyat sugallják. A száját képzelem magam elé, az érintését, amitől a bőröm lázasan bizsergett, és minden szó, amit akkor a fülembe suttogott, mintha most is ugyanúgy rezonálna bennem, akár egy veszélyes, édes méreg, ami sosem hagy békén. Benett nem veszi le rólam a szemét, de egy apró, alig észrevehető rezdülés suhan át az arcán. Talán ő is ugyanannyira érzi ennek a pillanatnak a súlyát, mint én. Minden mozzanat, minden kimondatlan szó csak feszíti a csendet közöttünk, mintha valami mélyebb, kimondhatatlan feszültség lenne jelen a szobában. A légkör egyre sűrűbb, minden apró nesz felerősödik, mintha az egész világ csak arra várna, hogy melyikünk töri meg először a csendet, melyikünk enged először a kimondatlan vágynak vagy haragnak.
Visszatértem. De nem kellett volna. Lassan kinyitom a szemem, és máris tudom hol vagyok. Megpróbálok felkelni az ágyból, de egy kéz lágyan visszanyom.
– Hé, ne menj – szólal meg Benett halkan, kedvesen. Érzem az érintését, ahogy végigsimítja az arcom. Megnyugtató és egyszerre zavarba ejtő. De mit keres itt Benett? Hogy került ide? És... hol van Mark?
Mark... az ő hibája, hogy itt vagyok. Csapdába ejtett, ahogy már oly sokszor tette, és most újra felhasználta ellenem az erejét. Nem tudom, képes leszek-e valaha megbocsátani neki ezért. A haragom forrni kezd, de Benett közelsége kicsit lecsendesíti az érzést. Ő visszajött, hogy velem lehessen, hogy itt legyen mellettem, amikor a legnagyobb szükségem van rá. Vajon Mark elmondta neki, hogy mi a terve velem?
Benett finoman megfogja a kezem, mintha ezzel megakarna nyugtatni. Szeretnék válaszokat, szeretném tudni, miért kellett mindennek így történnie, de a tekintetében egyfajta szelíd nyugalom van, ami arra ösztönöz, hogy pihenjek és bízzak benne.A gondolataim lassan elcsendesednek. Csak Benett közelségét érzem, és egy pillanatra elfelejtem az összes fájdalmat és árulást, amit Mark okozott.
A kandalló előtt ülök, kezemben egy üveg whisky, amit egyre szorosabban markolok. Nem is tudom, mióta vagyok itt. Talán órák teltek el, talán csak percek. Már nem számít, mivel elvesztettem az időérzékem.Meghúzom az üveget, és merev tekintettel bámulom a lángokat, ahogy táncolnak a parázsló fahasábokon. Van valami megnyugtató ebben az örökösen változó, mégis állandó tűzben.Benett ott ül a kanapén, némán figyel engem. Eleinte nem zavart, csak hagytam, hogy nézzen, mintha a jelenléte nem is érdekelne. De ahogy telik az idő és egyre többet iszom, annál nehezebben bírom elviselni a pillantását. Érzem, hogy feszültség kúszik fel bennem, mintha az ital csak még inkább felszínre hozná az elfojtott érzéseimet. A francba!
Képtelen vagyok ránézni, mégis tudom, hogy ott van, minden egyes lélegzetvétele megzavarja a sajátomat. Folyton csak figyel, hallgatásba burkolózva, és én nem tudom, mit gondolhat. Talán sajnál. Talán megvet. Talán vár valamire, amit én nem tudok megadni neki. Amikor újra meghúzom az üveget, érzem, hogy a gátak lassan átszakadnak bennem, és a felgyülemlett harag, fájdalom és szomorúság kiszabadulni készül.
– Nem kéne annyit innod – hallom Benett hangját, de csak idegesen kinyújtom rá a nyelvem. Hagyjon már békén! Magasról teszek rá, mit gondol. Újra meghúzom az üveget, érzem, hogy a szédülés elnehezíti a fejem, de nem érdekel. Nem fogok elájulni, csak kicsit megszédültem… ennyi. Felé emelem az üveget, és rámutatok, bár az ujjam kicsit ingatag.
– Te… – kezdek bele, talán kicsit hadarva. – Ne szólj bele, világos?
Benett lassan feltartja a kezeit, mintha ezzel jelezné, hogy nem akar vitatkozni.
– Én csak jót akarok neked, de figyelj… – szólal meg lágyan, majd feláll és lassan közelebb lép hozzám. – Ebből elég lesz.
Mielőtt észbe kapnék, már ott van mellettem, és kiveszi a kezemből az üveget. Csak nézek rá dühösen, de valahol mélyen érzem, hogy igaza van – bár ezt sosem ismerném be neki.
Ahogy a szemébe nézek, váratlan felismerés önt el – mennyire vonzó, amikor határozott és parancsolgat. Valami különös izgalom éled bennem ettől, és észrevétlenül előre nyújtom a kezem, hogy megérintsem a mellkasát. Lassan simítok végig rajta, majd ráemelem nagy, kérlelő szemeimet.
– Sosem elég… – suttogom, szinte provokálva.
Benett szeme megvillan, egy pillanatig csak néz rám, majd határozott mozdulattal megfogja a csuklómat, és maga mögé fordít. Érzem, ahogy a hátam a mellkasához simul. Ajkai közel hajolnak a fülemhez, hangja mély és rekedt, miközben halkan rám szól:
– Azt tedd, amit mondok, világos? Vegyél le mindent.
Beleremegek a szavaiba, és bár minden idegszálammal tiltakozom az engedelmesség gondolata ellen, van valami ebben a pillanatban, ami megadásra késztet. A bugyim pedig árulkodó, azonnal beindulok tőle. Persze Benett mintha megérezné a remegésemet, egyből a vállamba csókol. A pólóm aljához nyúlok, és leveszem magamról. A földre dobom, és ismét Benett mellkasához simulok. A férfi végig húzza a kezét a karomon, közben csókokkal borítja be a nyakam. Ezután felnézek rá, és látom rajta mennyire szexin vigyorog rám.
– Azt mondtam, mindent.
Felhorkanok, de végül engedelmeskedem. Óvatosan kihámozom magam a melltartómból, és kibújok a nadrágomból, majd a bugyimból is. Mélyen beszívom a levegőt, majd sóhajtva kiengedem. Benett pedig továbbra is élvezi a műsort. Ezután a férfi közelebb lép, és hátulról átkarol, majd belecsókol a nyakamba. Forrón rám tapasztja az ajkait, és szívogatni, nyalogatni kezdi.Elgyengülök, és hátra nyújtom a karomat, és belé kapaszkodom.
–Örülsz, hogy újra velem vagy?–nyögi a fülembe, ahogy a fogával a fülcimpámat húzogatja. Nem válaszolok, csak elégedett sóhajjal jelzem neki, hogy igen. A levegő egyre jobban besűrűsödik és egyre forróvá válik. A tenyerem lassan lecsúszik a karján, majd a kezéhez nyúlok. Az ölemhez vezetem, és megengedem neki, hogy magáévá tegyen.
–Igen–válaszolok végül, és hagyom, hogy elnyeljen Benett sötét vágya. A közelsége olyan érzést kelt bennem, amitől egyszerre vagyok kiszolgáltatott és erős – mintha újra én magam lennék, de mégsem.
A férfi felkap és becipel a fürdőszobába. A nyakába kapaszkodom szorosan hozzásimulva, miközben csókolózunk. Amint megérkezünk, Benett egyenesen a fürdőkádba lép velem, és megengedi a vizet. A forró víz először a hátamat éri, bőrömön szétárad a meleg érintése, de Benett hamar beállítja a hőfokot, hogy a víz kellemesen langyos legyen. Benett végigsimít a karomon, és közelebb húz magához, szemeiben ott csillog a vágy és a gyengédség keveréke. Kézfeje óvatosan végigszánt a vállaimon, majd lassan lejjebb halad, mintha minden egyes érintésével mélyebbre hatolna.Ezután tarkón ragad és szenvedélyesen megcsókol. Olyan kiéhezetten, és felhevülten, mintha el akarna pusztítani, de nem csak a szavaival, hanem a nyelvével is. Néha felmordul, majd tovább játszik a nyelvemmel. Ezután megállít és elfordít magától, majd óvatosan a hátamra simítja a kezét, én pedig bepucsítok előtte. A fenekemet a farkához érintem, majd összerezzenek. Úristen, ez a pasi nagyon begerjedt rám! Benett minden figyelmeztetés nélkül azonnal belém hatol, én pedig félhangosan felsikkantok.
Megnyalom az ajkam, mert érzem, hogy a párás levegő kiszárítja. A fürdőszoba meleg, és a levegőben vibrál a felfokozott pillanat, a víz csendes csobogása és a közelségünk adta izgalom. Benett észreveszi az apró mozdulatot, ahogy ajkamhoz érek, és mosolyogva közelebb hajol. Tekintete a számra vándorol, mintha csak arra várna, hogy újra összefonódjunk egy csókban. Még közelebb húzódik, keze finoman végigsiklik a hátamon, ujjai lassan követik bőröm ívét, ami a víztől és a közelségétől még érzékenyebb. Majd a csiklómra csúsznak az ujjai, és elkezd körözni rajta. Megfeszülök, és azonnal érzem a nedvességet a lábam között. Egek! Egyszerűen nem lehet megszabadulni tőle. Annyira jól csinálja.
–Gyerünk Elina, törj össze és add át magad az élvezetnek!–parancsolja, én pedig önkéntelenül is felkiáltok. A testem továbbra is élvezetért könyörög. Egyforma ritmusban mozgunk, majd a csempébe karmolok, és még hangosabban nyögdécselek. Benett olyan mélyen van bennem, hogy szinte már fáj, de miatta még ezt is elviselem. Miután eláraszt a gyönyör, azonnal szembefordulok, és megcsókolom őt. Ezután a fejem hátracsuklik és szabaddá válik a nyakam. Benett pedig egyből lecsap rám. Annyira jól csinálja, hogy megint kezdem elveszíteni az eszem.
Basszus!
Az extázis újra lecsap rám, miközben Benett lenyúl a lábam közé, és ismét izgatni kezd. Újra meg újra elélvezek, míg végül kimerülten a karjaiba nem omlok. Pihegve lógok rajta, ő pedig gyengéden homlokon csókol.
–Minden percét imádtam! Remélem te is!–vigyorog rám. Visszafojtott lélegzettel nézek rá, majd nagy nehezen megszólalok.
–Nagyon jó volt–ismerem be. Egy pillanatra a belenézek a szemébe, de olyan, mintha egy örökké valóságig tartana. Benett keze a derekamon, a másik pedig az állam csúcsán. Lágyan felszegi, és továbbra is tartjuk a szemkontaktust.
–Akkor jó, mert én is ugyanezen a véleményen vagyok–ezután homlokon csókol, és kiszáll a kádból. Felém dob egy törcsit, én pedig azonnal elkapom. Magam köré tekerem, és lassan én is kiszállok. Ahogy kilépek a kádból, érzem, hogy egy pillanatra megszédülök, talán a forró víztől vagy attól a pillantástól, amit Benettől kaptam. Bizonytalan lépést teszek, és hirtelen megbotlom. A lábam alól kicsúszik az egyensúly, és már készülök arra, hogy elkerülhetetlenül a hideg padlóra esek, amikor egy erős kéz elkap.
Benett keze szinte azonnal körém fonódik, mintha mindig is ott lett volna, hogy megvédjen. Szorosan tart, és én automatikusan kapaszkodom belé, próbálom rendezni a légzésem, ami a hirtelen mozdulattól kicsit felgyorsult. Zavarban vagyok, és nevetni kezdek, hogy oldjam a helyzet komolyságát.
– Úgy tűnik, megmentettél – motyogom, és próbálom elrejteni az arcomon megjelenő pírt.
Benett szemében játékos csillogást látok, ahogy finoman elenged, de még mindig közel marad, hogy megbizonyosodjon róla, nem esem el újra.
– Még jó, hogy itt voltam – feleli mosolyogva, és megcsókol. Ezután elfordul és kisétál a fürdőszobából. Én pedig szorosabbra veszem a törölközőt, és követem őt.
Ahogy a nappaliba érünk, azonnal megtorpanok. Mark ott áll előttünk, karjait összefonva a mellkasa előtt, tekintetében fagyos, kemény éllel, amely szinte átdöf minket. Végigmér bennünket, majd felsóhajt.Úgy érzem, mintha pusztán egyetlen pillantással átlátna rajtunk, felfedve mindazt, amit megpróbáltunk elrejteni. Szinte vágni lehet a levegőben a felgyülemlett feszültséget. Érzem, hogy a szívem egyre hevesebben ver, és a gondolataim cikázni kezdenek. Minden, amit mondhatnék, a torkomra akad. Csak állok ott, némán, Benett mellett, aki szintén zavarodottan és feszült figyelemmel mered Markra. A csend olyan mély, hogy szinte fülsiketítő, mintha csak arra várna, hogy valaki megtörje – de senki sem mozdul.
– Látom, jól szórakoztatok nélkülem – szólal meg végül Mark hideg, éles hangon, és amikor a kezére pillantok, látom, hogy egy pohár whiskyt szorongat. Szorosan markolja, mintha csak az ital képes lenne kordában tartani a dühét. – De egyikőtök sem szólt, hogy itt vagytok! – veti oda vádlóan, hangja egyre fenyegetőbbé válik. Hirtelen kinyújtja a karját, és dühében a kandalló felé hajítja a poharat. Az üveg a falnak csapódik, és szinte robban, ahogy millió apró szilánkra törik. A zaj éles és váratlan, és ösztönösen az arcomhoz kapom a kezem, mintha meg akarnám védeni magam a szétszóródó daraboktól. Benett mozdulatlanul áll mellettem, de érzem, ahogy testével enyhén előrébb lép, mintha ösztönösen védelmezne. Egy pillanatra sem tántorodik meg Mark fenyegető jelenlétében; szilárdan elállja az utamat, testével egyértelműen jelezve, hogy ha Mark még közelebb akarna jönni, először vele kellene szembenéznie.
Benett idegesen, de nyíltan szembenéz Markkal, mintha most már semmi sem tarthatná vissza attól, hogy válaszoljon neki.
– Szerinted mi mást tehettünk volna? Nem tudom, hogyan kerültünk ide – vallja be a bátyjának, őszinte zavarba ejtő vallomással. Mark csak a szemét forgatja, majd ingerülten szinte köpködi a szavakat:
– Megkértem Rubint, hogy zárja el Elinát, mert szükségem van rá. Erre meg kivel találom? Veled! – morogja Mark, hangjában ott vibrál a düh és a csalódottság.
Tessék? Miről beszél itt Mark? – A szavai annyira meghökkentenek, hogy egy pillanatra elakad a lélegzetem, és képtelen vagyok eldönteni, mit gondoljak. Miért akart ide bezáratni? Hogy értette, hogy „szüksége van rám”? Mégis mi járhat a fejében? Mintha elment volna a maradék józan esze is.
Összeszedem magam, határozottan elsétálok Benett mellől. Tudom, hogy most már közbe kell lépnem.
– Elég legyen! – szólalok meg, és mindkettőjük figyelmét magamra vonom. A szavaim hatására csend telepszik a helyiségre, és várakozással telve figyelnek rám.
– Folyton rajtam veszekedtek – folytatom, kissé megemelve a hangom. – Mikor hagyjátok már abba?
Mark mélyen a szemembe néz, és hideg, szinte kihívó hangon válaszol:
– Szerintem soha. Ez a harc örökké dúlni fog köztünk.
A szavai, mintha belém vágnának, érzem, hogy szédülni kezdek. Hirtelen minden homályossá válik körülöttem, mintha elmosódnának a kontúrok. A talaj mintha meginogna alattam, és ahogy a szédülés egyre erősödik, már tudom, hogy nincs visszaút.
– A fenébe! Mi a fene van már megint? – kérdezem kétségbeesetten, de már késő.
– Elina! – hallom Benett hangját valahonnan távolról, mintha egy ködfátyolon keresztül szólna hozzám, de nem tudok válaszolni. A testem elnehezül, minden erőm elszáll, és érzem, hogy zuhanni kezdek. A föld egyre közeledik, majd a következő pillanatban éles fájdalom szúródik belém, ahogy a padlóra érkezem.